Téli Margita futva

Úgy tűnik kezd egyre komolyabbé válni nálam ez a futás téma. Már túllépetem azon, hogy csak alapozásként futkorászok télen. Január elején jött az ötlet, hogy kipróbálom magam egy terepfutó versenyen, a Téli Margitán. Pontosabban a TT 20 km-es távját tűztem ki,  ami nem verseny, ez a gyalogosoknak van kitalálva, de gondoltam senki nem fogja bánni, ha én futva teljesítem :-) Tudni kell, hogy én még ennyit sosem futottam, főleg nem terepen. 

Matyi futotta még velem együtt a 20 km-t, Gabesz pedig a maratont.

Természetesen a Gödöllőre való utazás sem telhetett el eseménytelenül. Egy "kicsit" eltévedtünk először Budaörsön. Szemét GPS, nem szabad megbízni benne! Aztán a Matyihoz sem találtunk oda, köszönhetően a GPS-nek, végül nem kanyarodtunk le a pályáról a jó helyen Gödöllőnél, természetesen a gps miatt. Köszönjük neked gps, hogy ezzel feldobtad az utunkat!!! Sebaj, arra jó volt, hogy kicsit gyakoroltam a térképolvasását és a tájékozódást útközben, nem ártott. Elég hiányos a tudásom ilyen téren :-D 

Nagyon jó kis szállást sikerült foglalnom, ugyanis másnap visszamehettünk a futás után fürödni és nem kellett a szokásos verseny utáni hercehurcát átélnünk. Ez így nagyon jó volt.

Este elmentünk vacsizni egy jót, ahol nekem sikerült végre olyan kaját választanom, amit meg is ettem és elmaradt a szokásos szöveg: " ez mi?" :-D Pedig várták :-D Utána nekiálltunk itinert böngészni, mindenki a maga módján. Én nyomtattam még itthon egy kis puskát az útvonalról, kicsi betűmérettel :-) Gabesz pedig hozott nekem navigációt turistatérképpel. Köszi szépen! Nem mondhatja senki, hogy nem készültem fel rendesen :-)

    Másnap reggel felébredve láttuk, hogy elég csúnyán fúj a szél, aminek nem éppen örültünk. 

Nem is igazán bírtam eldönteni, hogy milyen ruha lesz a legmegfelelőbb. Nem is sikerült jól választanom :-( 

9-kor rajtoltunk mi is, a rendes maratonfutókkal együtt. Előtte még kaptunk egy itinert, aminek a másik oldalára pedig pecsételtetni kellett az ellenőrző pontokon. 

    Rajt után pár másodperccel egyből feltűnt, hogy túl sok nálam a cucc, és zavart, hogy annyi minden volt a zsebemben, kényelmetlen volt. Legszívesebben kihajítottam volna mindent, de nem lehetett. Gabesz biztos nem örült volna, ha kidobom a navit :-D
Párszáz méter megtétele után ismét jött a következő probléma, ami sajnos rosszabb volt az előzőnél. Nagyon  elkezdett fájni a hasam. Nem tudom, hogy mitől. Vissza is vettem a tempóból, vagyis nem is bírtam jobban futni ezzel a fájdalommal. A hosszú aszfalton, a Máriabesenyői templomig végig fájt. Szinte már kocogtam, mindenki elfutott mellett, ki is akartam állni. De ezt a gondolatot nagyon hamar elhessegettem. 

   Aztán ahogy kiértünk a terepes részre, ott már jobb lett, kezdett elmúlni. Örültem is neki. Meg sokat jelenthetett az is, hogy végre megszűnt az aszfalt monotonitása és jött a terep, aminek annyira más a feelingje. Terepes táv első része borzasztó sáros volt, főleg az első emelkedő. Ott alig lehetett felmenni, csúszott, mély volt a sár. Aztán nem sokkal utána ugyanezt kellett átélni, csak lefele verzióban. Az rosszabb volt, ott estem is egyet. Mondjuk az a szerencsém, hogy a montiból adódóan nem ijedek meg, ha sáros a terep, hanem átgázolok rajta, és különösebben nem hat meg ha nyakig sáros leszek.

Innentől már elmúlt a fájdalom a hasamban, és végre tudtam élvezni a futást. Annyira jó volt futni az erdei ösvényeken és a "hangulatos erdőszakaszon". Viszont folyamatosan nézegetnem kellett az itinert, hogy mikor és hol kell letérnem az útról, ez azért sok időt elvett, és emiatt nem is tudtam rendes tartani a tempót és a megállások megtörték a folyamatos haladást. Egyik ellenőrzőponton nagyon megzavartak (de nem csak engem). Azt hittem, hogy az a 2. EP, a romtemplom, mivel ott volt valami romos épület is, de azt mondták, hogy ez még nem az, közben meg a futóknak osztogatták a pecséteket. Onnantól mindenkit kérdezgettem, hogy akkor most mi van, és jó helyen vagyok e?! Aztán szerencsére eljutottam a romtemplomig, bár ott minden volt csak romtemplom nem, vagy az már annyira rom volt, hogy ott se volt. Ez a pont amúgy azért volt fontos, mert itt vált ketté a 20-as és a 40-es táv. Ha itt rossz fele megyek, akkor kénytelen lettem volna 40-et futni, azt meg azért hadd ne kelljen :-)

    3 EP után már futótársakra is leltem, és onnan jópár embert le is hagytam. Volt egy szellemileg sérült srác is, aki futotta a 20-at. Sokat beszélt hozzám, és elmondta, hogy ő már sok maratont és félmaratont futott, és emellett bringázik is. Ez nekem annyira tetszett, és olyan nagyon felnéztem rá, hogy ilyen "betegen" sportol. Ez volt a nap egyik legjobb pillanata :-)

Táv végén egy hosszabb lefelén nagyon megfájdult a térdem, kénytelen voltam lesétálni rajta, tudtam ha erőltetem a futást, akkor bajok lesznek. Utána jött még egy hosszabb aszfaltos szakasz a városban, ez számomra nem is volt valami élvezetes, de legalább tudtam, hogy hamarosan ott a cél.

2 óra 26 perckor be is értem. Matyi már jóideje ott volt, ő egy szakaszon rövidített :-)

Tudom, hogy ez az idő nem a legjobb, de úgy vagyok vele, hogy a célt teljesítettem, lefutottam egy félmaratont, terepen. Látom mik a hibák, amiken javítani kell és emellett tudom, hogy ha akarom, akkor meg is tudom csinálni :-)

Illetve külön büszke vagyok magamra, hogy nem tévedtem el :-) Pedig nagyon készültem arra, hogy segítségért kiálltok az erdő közepén :-D

Legközelebb a futás alatti kajálásra nagyon-nagyon oda kell figyelnem, mert jó esélye van, hogy amiatt készülök ki utólag ennyire (fejfájás, hányinger...) Ezek a fejfájások és rosszullétek borzalmasak, és kibírhatatlanok, muszáj megtalálnom rá a megoldást, hogy ne forduljon elő ismét.

Összességében a terepfutás és a TT csak pozitív nyomot hagyott bennem. Elsősorban jó volt végre valami mást csinálni, illetve itt nem volt bennem az a fajta versenyszellem, mint a bringán. Más volt a motiváció. Ott és akkor csak magamért és a magam szórakoztatásért futottam.

Ezen felül egy tökéletesen leszervezett verseny volt, amiért nem kellett több ezer forintot fizetnünk. Itatópontokon csoki, tea, sportital, célban irdatlan mennyiségű kaja és tea, és kedves emberek...nem igazán van többre szükségünk. Illetve a versenyzők és túrázok is mind kedves és természetszerető emberek. Ide hál'Isten még nem tört be az elüzletiesedés, mint a bringánál.

Gratulálok Gabesznak, lenyomta a maratoni távot, Matyinak a 20 km-es távért, és nem utolsó sorban Ádámnak is.

Következő terepfutásom Göcsej Galopp 16 km-re lesz. Ott lesz lehetőség javítani a hibákon. Hosszabb távot nem merem bevállalni, az 33 km lenne. Az még azért sok. 

Szóval nagyon úgy fest, hogy mégsem hagyom abba a sportot, ahogy azt a januári bejegyzésemben írtam :-) 

Mediball

Kipróbáltam valami újat, valami mást, ami igazán nem áll közel hozzám, nem az én világom. Anikó (kettlebell edző) szervezte meg itt Zalaegerszegen a Mediball szemináriumot és kérdezte, hogy elmennék el. Hosszas gondolkodás úgy döntöttem, hogy kipróbálom, mit veszíthetek vele.

"A MediBall a kínai eredetû Tai Chi gyakorlatok körkörös mozdulatain alapuló labdajáték. Annyiban hasonlít pl. a teniszre vagy a tollaslabdára, hogy itt is ütõt használnak, de ebben a játékban a labdát nem vissza kell ütni, hanem egyfajta körkörös mozdulattal el kell kapni, és visszalendíteni. Könnyen megtanulható, és nagyszerû sport minden korosztálynak.Kínában, ahonnan ered, a parkokban látni idõseket és fiatalokat egyaránt, akik rendszeresen gyakorolnak, párban és egyedül is."

Nagyon érdekes az egész, ugyanis erőt igazán nem kell kifejteni hozzá, inkább a koncentráció ami fontos, illetve a teljes fizikai, érzelmi és mentális összhang. 

Furcsa ez nekem, és nem is jellemző rám az ilyen jellegű mozgás, rám, aki szinte csak olyan sportot űz, ahol a fizikai erő a lényeges, vagy éppen feszíteni kell. Itt meg pont, hogy nem.

Ha az ember gondolatai össze-vissza cikáznak és nem bír csak erre az egy dologra odafigyelni, akkor szerintem lehetetlen megcsinálni a gyakorlatokat és nincs is értelme foglalkozni vele. Viszont abban a pillanatban, ahogy a fent említett 3 dolog (fizikai, érzelmi és mentális) összhangba kerül és úgy gyakorol az ember, akkor sikerül "varázsolni" a labdával és az embert elfogja valamiféle szabadságérzés. Jó dolog ez, bár nehéz szavakba önteni a lényegét.

Persze nekem ebbe is sikerült belevinnem a személyes idiótaságomat, ehhez jó partner volt Isti, akivel próbáltuk még jobban feldobni a gyakorlást. Tény, hogy mi ehhez nem bírunk eléggé komolyak lenni, ezt gondolom sokan észre is vették :-D

Természetesen nem mondom, hogy feladom a kerékpárt, futást, vagy kettlebellt. Még mindig az az én világom. De azért érdekes dolog belepillantani valami másba.

Hagyományos szilveszteri futásom

Tavalyi évben nekiálltam alapozásképpen futni. Előtte évekig nem futottam, sőt nem is szeretettem. De ez szerintem mindenkiben ilyen mumus, hogy futni nem jó, mert nem bírják, és 10 méter után meghalnak tőle. Persze, először így is van. De egy két alkalom után (amennyiben azon túl tudja tenni magát az ember) már jó lesz és kezdi élvezni, mert látszik valami fejlődés és előrelépés. Én is így voltam vele. Sikerült átesni a holtponton.

Egy másik ok, hogy a futással  lehetőséget ad arra télen is, a mínuszokban, hóban, hogy kint edzek. Ami sokat jelent. Főleg amiatt, hogy egész nap be vagyok zárva egy irodába, és muszáj kiszabadulnom. 

Tavaly kitűztem a célt, hogy teljesítem a szilveszter maraton 11 km-es távját. Akkor az volt a cél, hogy teljesítsem. Sokat készültem rá, és végül sikerült 1:06 alatt. Örültem neki, hogy pár hónapos futás fel tudtam rá készülni.

Idén ismét kitűztem ezt a célt, ha tavaly sikerült, akkor idén is fog. Kicsit későn kezdtem el felkészülni, mert a jó idő miatt sokáig lehetett kint bringázni. Azt pedig tudtam, hogy nem vagyok elég felkészült, hogy a 24-et fussam, pedig az lett volna az igazi kihívás, ha azt teljesítem, akkor büszke lettem volna magamra.

Így idén is maradt a 11 km azzal a céllal, hogy egy órán belül beérjek.

Idén több dombos edzést csináltam hétvégente, vagy hétközben este kislámpával, hogy ne haljak meg a toronyfutásnál. Amit a felkészülésben élveztem az a hóban futás. Az egy külön élmény :-) Külön bejegyzést érdemelne.

Dév is elhatározta hogy fut idén, így karácsonykor lefutottunk előre a távot ketten, hogy mennyire fogjuk bírni. Jó tempóban mentünk, csak rossz útvonalon, természetesen miattam. Sebaj. 1:08 alatt így is beértünk. Ami jó jel volt, mert nem mentünk olyan erős tempót, meg kerültünk is kicsit.

Verseny előtti pár napban nem voltam jól, nem ment a futás, folyton fájt a hasam. Rosszul is aludtam. Ezek nem voltak jó előjelek. Emiatt kicsit tartottam is az egésztől, hogy majd fel kell adnom.

Végülis sikerült, kisebb nagyobb fájdalmakat, bajokat leszámítva lefutottam 2010-ben is.

TV-toronyhoz fel még együtt mentünk a Dévvel, elég egyenletes tempóban. Néha kicsit erősnek éreztem, sajnos vérzett is az orrom. De kitartottunk és mentünk. Toronytól lefele nem tudtam olyan gyorsan lefele menni mint tavaly, elfáradtam felfele. Aztán jött a Jánka-hegy, ott elfáradtam. Kezdett fájni a bal térdem. Dévvel sem bírtam tartani a tempót. Muszáj volt leszakadnom, mert nagy baj lett volna. Onnan saját tempóban futottam, szem előtt tartva, hogy az előttem levő fiúpáros azért annyira ne húzzon el tőlem. Már kezdett reményvesztetté válni az egy órán belüli időm. Az is nehezítette, hogy lefele méginkább nem tudtam futni, mert féltem, hogy jeges a beton és elesek. De még nem adtam fel, hátha még sikerül. 0:55-kor értem le a zárdához. Itt már csak sík volt vissza. Próbáltam nyomni neki, abból a kevés erőből ami még maradt, közben folyton néztem az órát. 59.56 alatt végül beestem :-) Szóval sikerült. 180-as átlaggal és 188-as max-szal, viszont ezt azért kevésnek találtam. Ennél jobbnak kellett volna lenni...

Már úton voltunk haza mikor hívtak, hogy 2. lettem a kategóriában, abszolútban pedig 6. Nem számítottam erre, mivel én csak hobbyfutó vagyok, eszembe sem jutott, hogy helyezett lehetek valaha is egy futóversenyen. Őszintén bevallva olyan nagy eredménynek én ezt nem tekintem. Ha a 24-et lenyomnám, na az eredmény lenne, helyezéstől függetlenül. Talán majd jövőre...

Frissítést és a biztatást köszönöm Tominak és Szabinak. Tomitól külön bocsánat, hogy ledobtam a kulacsát :-)

Gabesznak hatalmas gratuláció, 2 lett a maratoni távon. 

Lehet, hogy ez volt az utolsó versenyem. Most még nem tudom, hogy 2011 mit hoz. Eddig sok jóval nem kecsegtet, így nem érzem, hogy képes leszek folytatni azt, amit eddig elkezdtem.

Teljes eredménylista: itt

Rajtra kész az új edzőtárs :-)

Nevesítve: Merida Cyclo Cross 4.

Már elég régóta szerettem volna egy országúti gépet. Többen rágták is emiatt a fülem, hogy mért nem veszek már egyet, hogy rendesen tudjak edzeni. Hát tessék, itt van :-) Bár én az előzővel meg voltam elégedve, ami egy Giant monti volt slick gumikkal. Több évig jó szolgálatot nyújtott és sosem hagyott cserben. Ő ezentúl sem fog pihenni, csak talán kicsit kevesebb dolga lesz. Jótékony célt fog teljesíteni: megkapta a Tesóm:-) Remélem ezt nem fogják tőle ellopni, mert akkor nem kicsit leszek ideges!!!

Egy jó ideje már fürkésztük többen a bikemagaprót, hátha kifogunk valami jó vételt. Volt több lehetőség is, de egyik sem volt tökéletes, vagy utólag még nagyon sok pénzt kellett volna rá költeni.

Aztán múlt pénteken egy veszprémi bringaboltos felrakta ezt a zsír új gépet az apróra, elég jutányos áron. Rövid gondolkodás után már azon kaptam magam, hogy utalom a pénzt :-)

A boltosok nagyon korrektek voltak, minden kérdésemre egyből és nagyon kedvesen válaszoltak, és következő munkanap már küldték is futárral a bringát. Már alig vártam, hogy jöjjön a futár. Olyan boldog voltam, mikor megjelent a csomaggal a kezében. Bár az ő arcán nem láttam semmiféle örömöt, nem volt boldog, hogy fel kellett cipelnie a második emeletre :-)

No de lássuk a részleteket!

Felszereltsége:

Váz Cyclo Cross-Lite
Villa Carbon CC
Fék első/hátsó Shimano BR-R550
Lánc Shimano CN-5600
Hajtómű FSA Omega 50-34 Mega
Fogaskoszorú Shimano CS-5600 12-27
Kormány X-Mission Comp CEN Road classic 31.8
Kormányszár X-Mission Comp OS CEN 7
Agy első/hátsó Shimano 105
Felni Mavic CXP22S Black/NC
Nyereg X-Mission Road Pro
Nyeregszár X-Mission Comp CEN SB20 27.2
Külso első/hátsó Maxxis Larsen mimo CX 35 Kevlar
Váltókarok Shimano 105 10/2 Dual Control
Váltók hátsó / első Shimano 105SS / 105 31,8
Súly - Váz (Kg) 1,435 (55cm)
Súly - Kerékpár (pedál nélkül, Kg) 9,60 (55cm)

Tegnap este jópár kisebb átalakítást hajtottunk rajt végre. Kicsit átrendeztük a kormányt, mivel nem tűnt valami kényelmesek. Kapott egy új outi külsőt a cyclo gumi helyett. Rákerült egy "csodaszép" sárhányó, tiszta papis lett tőle, de ezen majd valószínű korrigálok :-) Felpakoltuk a polar cuccokat, így elvileg rajtra kész :-)

Köszi Sanyi a segítséget az átépítéshez, pontosabban, hogy mindent megcsináltál helyettem :-) Én ilyenre még nem vagyok képes :-)

Rendhagyó 24 órás váltóverseny a Bikeplanet.hu Girls tagjaként

Az idei év szezonzáró versenyt, a csillebéri 24 órás váltóversenyt, sajnos nem mondhatom méltó befejezésének az idei versenyszezonnak. Két éve már pórul jártam itt, amikor Adrival csatlakoztunk egy noname tagokból álló csapathoz. Idén a csapattal sem volt semmi gond, sőt nagyon is erős team-ünk lett, viszont az idő nagyon keresztbetett nekünk. Tekertem már sáros pályán, de ez mindent überelt.

Idén többször felmerült a kérdés, hogy milyen formában induljak el. Volt olyan verzió, hogy duóban megyek Sanyival, mivel idén először külön díjazzák a vegyes duó kategóriát is. Aztán Sanyi úgy döntött, hogy inkább bepróbálkozik a szolózással (élményeit itt olvashatjátok), sikerült neki segítőket is találni, így én nyugodt szívvel csatlakozhattam Balázs Bea által szervezett lánycsapathoz, a Bikeplanet.hu Girls csapathoz.

Sok élményem magáról a versenyről sajnos nincs, mivel mindösszesen 4 kört tudtam menni a pályán.  Első 3 köröm még teljesen jól ment, elég jó köridőket tudtam csinálni. Aztán mikor másodszorra következtem már leszakadt az ég, és tönkrevágta a pályát. Egy kört bírtam menni a sártengerban, bár ennek az is oka volt, hogy az utolsó 300 méteren elaludt a fejlámpám és Szilvi egyből leváltott. Ő még végigszenvedett két kört vagy egy óra leforgása alatt, aztán utána nekünk itt véget is ért a verseny. Úgy határoztunk, hogy nem megyünk ki tekerni addig, amíg a másik két lánycsapat sincsen kint a pályán. Alapban volt már 4 kör előnyünk, így csak arra kellett figyelni, hogy a többi lány vajon kimerészkedik e. Nem tették, a versenyt pedig hajnali 5-kor felfüggesztették, majd reggel 8kor végleg le is fújták. Így 32 megtett körrel nyertünk. Aminek természetesen örülök, de ezt így nem tartom igazi versenynek. 24 óra tekerés után is nyertünk volna, abban 100%-ig biztos vagyok, de akkor legalább kihajtottuk volna magunkat, hiszen pont azért mentünk, hogy végigküzdjük azt a 24 teljes órát. 

Sebaj, majd talán jövőre nagyobb szerencsénk lesz. Viszont most úgy látom, hogy jövőre nem biztos, hogy szeretnék csapatban indulni. Annyira nem fekszik nekem, hogy maxra kihajtsam magam rövid idő alatt. Mennék inkább hosszabbat, nyugodtabb tempóban. Érdekelne, hogy vajon duóban mennyit bírnék. De ezek még csak tervek, senki sem tudja, hogy vajon mi lesz velem egy év múlva. Addig még lesz pár verseny, ahol lesz lehetőségem letesztelni magam.:-)

Sanyi első szoló versenyén 8., Gabesz pedig hozta a formáját és 3. helyen ért célba. Gratulálok nekik!

A győztes BikePlanet.hu Girls csapata a Wowow Hot160-as kabátban: Balázs Bea (Bringabanda), Varga Viki (Bringabanda), G.Varga Ági (PCCC), Cséri Szilvi (ZKSE), Mischelberger Szilvi (Fillari), Horváth Ági (Meditech)

Versenyfotók itt a galériámban.
Fotókat köszönöm Hostya Zolinak!

Zell am See, azaz Das Wandernparadies der Weisssee-Gletscherwelt

Rendhagyó módon, most nem bringázással töltöttem a hétvégémet. Munkahelyemen mármár hagyomány, hogy évente több alkalommal is kirándulunk egyet, akár ezt csapatépítő tréningnek is hívhatjuk :).  A legutóbbi uticélunk: Zell am See -  Berghotel Rudolfshütte. Tátva is maradt a szám, mikor megláttam a weboldalát a hotelnek. Tehát a hely megvolt, márcsak időpontot kellett találni és leszervezni minden. Ez a feladat mindig az enyém:-) Több hetes szervezés után végre meglett az időpont, sikerült mindent leleveleznem a szállással - magyarul -, szereztem buszt, kötöttem biztosítást. Szóval elvileg eddig minden tökéletes :-)

Már hetekkel indulás előtt figyeltünk az időjárás alakulását, és a szálláson levő webkamerát, így nem ért minket váratlanul az ottani idő. Én sosem síeltem és sosem voltam ilyen helyen, így a ruhatáram sincs tele idepasszoló darabokkal. Egy alkalom miatt nem is akartam akkora költségekbe verni magam, így Apukám segítségével szereztem sí- és túranadrágot. Túrabakancsot azért vettem, hála a Decathlonnak és beszereztem egy 100%-ig vízálló kamáslit. Bringáskabátok pedig ilyen célra nekem bőven megfeleltek. Szóval ruha ügyileg is sikerült felkészülnöm. Nem is értem, hogy bírtam ennyi cuccot magammal cipelni :-D

Kolleganőm készített termoszban sok sok forralt bort, és rendelt pogácsát az útra, nehogy éhen és szomjan haljuk. Főnök azért pakolt még pár üveg röviditalt, biztos ami biztos:-)

Augusztus 4-én hajnali egykor (!!!) volt az indulás. Ez nagyon kegyetlen volt, de a majdnem 7 órás buszozás sem volt a legnagyobb élmény. Az sem tudtam hogy feküdjek. Ilyen örülnék, ha kicsit kisebb lennék, akkor jobban elférnék a buszülésen :-)

Fél 9-kor értünk fel a parkolóban egy 14 durva kanyart tartalmazó szerpentinen át - (bárcsak hoztam volna bringát, biztos feltekertem volna rajt, vagy két óra alatt...), ahonnan már csak felvonóval tudtunk csak továbbmenni, ugyanis a szállást máshogy nem lehet megközelíteni -  ez nem teljesen igaz, ugyanis 3 -4 órás gyaloglással és 800 méter szintkülönbség leküzdése után fel lehet jutni a felvonó használalta nélkül is :-). 

A legelső felvonókkal indultunk, 3 ember fért be kényelmesen egy cablecar-ba cuccokkal együtt. Ahogy haladtunk egyre feljebb és feljebb a felvonóval, úgy változott meg alattunk a növényzet és a környezet. Először még szépen csörgedező patakok, páfrányok uralták a hegyoldalat, aztán ezek kezdtek egyre jobban eltünedezni. Kezdett egyre kopárabbá válni a táj, egyre kevesebb lett a zöld növényzet, és megjelentek a hófoltok is. Aztán a hófoltok megsokasodtak és átvették az uralmat. Mindent beborírott a hatalmas fehérség. De mellette azért még csörgedeztek az apró patakok a hó olvadása miatt. Nagyon érdekes volt, hogy szinte pillanatok alatt átalakult mindent.

Nem sokkal később megérkeztünk a végállomásra a háromcsillagos Berghotel Rudolfshüttébe. Kívülről nagyon egyszerű épület, beülről pedig nagyon otthonos. Szobát talán kicsit kicsik, de tiszták, kényelmesek és szépek. A panoráma pedig az ablakból egyedülálló.

Többször felmerült benne a kérdés, hogy vajon hogyan építették ide a szállodát, meg a felvonókat, és a tó viztározóját. És hogy hoznak ide áramot, vizet stb... Ide valóban nem vezet fel út, nem bírom elképzelni, hogy csinálták...

Hamar megreggeliztünk, elkészítettünk a szendvicseket a túrához és elkezdtünk készülődni. Én például 3-szor öltöztem át, mire megtaláltam a megfelelő összeállítást :-) Először vastag túragatyát vettem, az nem volt kényelmes, meleg volt. Aztán sígatyát, az is meleg volt. Végül pedig felvettem az egyszerű túranadrágot a vízhatlan kamáslival, bízva abban, hogy ez lesz a tökéletes összeállítás. Többiek legalább jót röhögtek rajtam :-)

Túra előtt még így festettem...

Indulásra készen volt mindenki, így nekivágtuk a túrának. Nem sokkal később a szikrázó napütésnek nyoma sem volt és nekiállt esni az eső, majd sűrű köd lett. A csapat nagyobb része ekkor úgy határozott, hogy visszafordul. Én nem akartam, bíztam benne, hogy megjavul az idő és nem kapok majd tüdőgyulladást :-) Végül 7-en maradtunk a 14-ből. Az eső aztán valóban elállt, de addigra a nadrágom kamásli feletti része teljesen elázott, és mivel a kabátom sem vízálló, így éreztem, hogy a hátam és kezd vizes lenni. Szerencsére a bringástáskámhoz tartozik egy zsák, amit esőben rá kell húzni, így az nem ázott el, és a telefonom is túlélte benne az utat.

A terep egyre nehezebb lett: meredekebbek a sziklák és egyre több hóval akadályozott minket. Nem is amiatt aggódtam, hogy hogyan jutok fel a hegytetőre, hanem inkább a visszaút aggasztott :-) 

István, a boss, nagyon hajtott minket. Nem állhattunk meg sehol, menni kellett, mert különben kihülünk. Igaza is volt, de nekem már nagyon kellett volna enni és inni. Bringázásnál megszoktam, hogy óránként kell enni valamit :-)

Itt már kezdődtek a bajok ...

Egyre jobban fáradtunk, többeknek már mindene átázott, de nem adták fel, és jöttek tovább. Bár ennek az is az oka lehetett, hogy nem akartak egyedül visszaindulni, hátha nem találnak vissza :-)

Kb 2 óra mászással elértük az egyik csúcsot, a Kalser Tauernt, ahol egy kereszt volt, melynek mindkét oldalára helyeztek egy keresztrefeszített Jézust.

Hátborzongató volt fentről a kilátás, és valami csodaszép volt látni a felhők mozgását. A hegycsúson még csodásan sütött a nap, de a háttérben már gyűltek a sötétszürke gomolyfelhők. A színeknek ezt a játékát nem is lehet igazán leírni, de remélem az alábbi képpel világossá válik, hogy mit is szeretnék elmondani.

Ekkor hívtak minket a többiek, hogy merre vagyunk már. Nem is igazán mi érdekeltük őket, hanem az, hogy mikor érünk vissza, mert nálunk volt a pénz, így nem tudtak iszogatni a bárban :-D 

A többiek észrevettek távcsővel, forró rumos kakaóval a kezükben lestek minket, hogy éppen merre járunk. Ránk is zummoltak a fényképezővel.

Az őrült survivor-ok küzdenek fel a hegycsúcsra -  zummolt fotó a szállásról

Ismét kezdett elromlani az idő. Bár István még menni akart tovább, de azt már mi nem vállatunk be, így 5-en elindultunk vissza. Lefele már gyorsabban haladtunk, de óvatosan kellett haladni, ugyanis egy rossz lépés és kitörhetjük a bokánkat. A meredek részeken nem mertem lemenni, de találtam egy alternatív lejutási módszert. Lecsúsztam a fenekemen. Fu, mekkora élményt volt. Csúszás közben pedig kiabálltam, hogy SEGÍTSÉÉÉÉÉÉÉÉG!!! :-D 

Itt már mindenki nagyon fáradt volt, egyre lassabban haladtunk, alig vártuk, hogy visszaérjük a hüttébe. Ismét elkezdett esni a eső, ez már nekem is nagyon betett, mert már csavarni lehetett a kabátomból a vizet és fáztam is.

Több órás séta után végre visszaértünk a jó meleg szállásra, ahol a többek megtapsoltak, hogy végigcsináltam és úgy néztek rám, mint egy túlélőre :-) Nem igazán volt kedvem élménybeszámolót tartani, inkább rohantam a forró zuhany alá és átöltözni. Életmentő volt :-) Utána pedig elfogyasztottam két börge Stroh rumos kakaót :P

Délután kicsit időztünk a bárban, majd a medence mellett. Akartunk szaunázni is, de letettünk róla, mivel ott ruha nélkül szokás, én meg olyat nem vagyok hajlandó  :-)

Esti vacsora nagyon finom volt, jókat beszélgettünk és iszogattunk. Kaptunk egy külön felszolgáló fiút, aki erdélyi magyar volt. Sokat beszélgettünk vele, hogy milyen úton-módon került ide, és mióta van itt. Még a műszakja lejárta után is ottmaradt társalogni velünk. 

Nekem már kezdett nagyon végem lenni. Na nem az alkoholtól, hanem a fáradtságtól. Így hamar lefeküdtem aludni az emeletes ágy felső szintjére. Éjjel ezzel meg is gyűlt a bajom, amikor a mosdóban indultam és lemásztam az ágyról a sötétben, és beleléptem a Timi táskájába :-)

Másnap nagyon szép idő volt, így elindították a felvonót a hegycsúcsra. Olcsónak nem igazán mondanám a felvonót, de nem baj, megéei. Viszont így a többieknek is lehetősége nyílt feljutni oda, ahova mi előző nap több órás gyaloglás után feljutottunk. 10-15 perc alatt fel is értük. Nem volt most fagy, így nekem nem ragadt oda a nyelvem a felvonóhoz, mint a Dum & Dumber-ben :-D

Annyira jó idő volt és meleg, hogy még pulóvert sem igazán kellett felvenni. Kicsit sétálgattunk fent, és természtesen a hógolyózás sem maradt el.

Az egész hegy tele van látnivalóval. Szinte minden kisebb szikla után van valami érdekes: egy hegyi tó, egy patak, vagy éppen egy kőrakás, amit a túrázók folyamatosan építgetnek. Órákig lehetne nézelődni, és ezt a látvány nem is nagyon lehet megunni.

Olyan dél tájékán visszatértünk a szállásra, majd búcsút kellett intenünk ennek a csodás világnak. Mindenki összecihelődött, majd indultunk haza. Cablecar-ral mentünk le a parkolóig ismét a már ismert szerpentinen. Én egyből el is aludtam, vagy 2 órát biztos szundítottam a buszon, onnantól pedig hazáig jókat röhögve telt az út.

Hálás vagyok a munkahelyemnek, hogy lehetőséget biztosított, hogy egy ilyen helyre eljussak. Sosem voltam még síelni sem, és még hótúrán sem vettem részt, így hatalmas élménnyel gazdagodtam. Arról nem is beszélve, hogy 2600 méter tengerszint feletti magasságba sem mindannap jut el az ember. 

Emellett örülök annak, hogy a kollegáim is 100%-osan meg voltak elégedve a kirándulással és annak szervezésével.

Nem is bánom, hogy emiatt nem tudtam bringázni a hétvégén :-)

Mátra maraton 2010

Kicsit rendhagyóra sikeredett az idei utolsó topmaraton. Már szerdán leutaztunk Sanyival, hogy kicsit rápihenjünk a versenyre és pályátjárjunk.

Jó ideig keresgéltük a megfelelő szállást, végül a Mátrai Gyógyintézet kékestetőn levő egységében foglaltunk szobát 5 éjszakára. Ekkor még nem tudtuk, hogy Mókusország kellős közepébe fogunk csöppenni :-)

Első nap nem tudtunk tekerni, mivel későn értük fel a Mátrába, másrészt egy nemvárt probléma lépett fel. Fullra lekopott a hátsó fékpofám, és már a tárcsát koptattam. Tomi bediklálta telefonba a gyöngyösi bringaboltok elérhétőségét, aztán kezdtem is felhívkodni őket. Természetesen sehol sem volt shimano fékbetét, el is keseredtem, hogy most mit fogok én itt csinálni szombatig bringa nélkül (legvégső esetben Gabeszék arra tudtak volna nekem fékbetétet hozni egerszegről). Aztán csoda történt: visszahívott az egyik bringaboltos, hogy mégis van fékbetétjük, csak a kollegái úgy eldugták, hogy nem találta meg. Ugrás be a kocsiba, és irány le Gyöngyösre. Már jóval zárás után voltunk, de a boltos ígyis megvárt minket. Örök hála neki, így utólag is.

Csütörtöki program a középtáv bejárása volt. Legurultunk Sástóig és onnan kezdtük meg a menetelést.

Kékesi csúcsmászás deviant-os álcában

Deviant-os egyenmezünk kissé megtévesztő volt :-)
Majd 5,5 órát tekerünk aznap, de csak túratempóban, és a végére már nagyon megfájdult a térdem. Vissza a kékesre már néha Sanyi tolt felfele, mert nem mertem jobban erőltetni.

Pénteken Galyatetőig kocsival mentünk és a hosszú távos részt jártuk be. Be kell vallanom, hogy a hosszú táv szakasza sokkal élvezetesebb, izgalmasabb, mint a közép- és rövid távé.

Szombatra elromlott az idő, így nagyrészt pihentünk és még este tekertünk egy laza kékes mászást.

Vasárnap pedig jött a maraton napja, az idei utolsó középtávos megmérettetésem. Mivel OB címre közel sincsen esélyem, MK már végetért, Topmaraton összetett sem számít nekem, így gondoltam végre meg próbálom csinálni, hogy nem kezdek be az elején, és kiderül, hogy mennyi erőm marad a táv második felére.

Hosszútávosok 10-kor elrajtoltak, így egyedül maradtam. Én rajtom fél 11-kor volt. Középtávos fiúk hamar elfoglalták a rajt területet, így nekünk elit lányoknak egy külön kis bejáratot kellett csinálni, hogy az első sorba kerüljünk. Még mindig kicsit furcsa nekem, hogy legelsők között léphetem át a rajtvonalat.

Rajt kicsit csúszott, mert a felvezető motor nem indult be, addig kénytelenek voltunk hallgatni a mögöttünk levő fiúk hülyeségeit.

Kb 5 perc csúszással lassu rajttal elindultunk. Innentől ismét jött a szokásos történet: látom, hogy az összes elit lány szépen elhalad mellett, már aki elhaladt mellettem ... a nagyrészük már a egyből a rajtnál előttem volt. Nagy volt a kísértés, hogy menjek utánuk, de nem szabadott. Betonos részen 180 fölé nem engedhettem a pulzust. Ez többé kevésbé össze is jött, közben persze mindenki szépen eltekert mellettem. Ezután jött a sípálya, ahol még mindig aránylag tudtam alacsonyabb pulzussal és egyenletesebb tempóval tekerni felfele. 36 perc alatt fel is értem a csúcsra ( előző napokban 42 alatt sikerült). 

Ittam egy pohár vizet és irány lefele. 

Aztán jött a lefele a száguldás. Tisztában voltam vele, hogy az nagyon rossz lesz, kegyetlenül szétrázta a kezem az a köves lefele. A kulacsom folyton ki akart repülni, így azt kellett figyelgettem végig, amiatt néha be is lassultam. De így is sikerült jó pár fiút otthagynom a lefelén.

1: 12 alatt értem vissza az Adrenalin parkba, ahol kicsit megzavarodtam, mivel nem igazán láttam át, hogy merre kell kimenni. Volt pár meredekebb lefele, ilyenek előtt még azért be szoktam parázni és mindig az első gondolat az, hogy leszállok J Aztán lementem mindegyiken, túl sokan látták volna, hogy letolom, az meg égő :-)

Innentől többször egyedül tekertem, nem volt körülöttem senki. De azt nem igazán szeretem. Próbáltam nyomni neki a Szénégetőig, hiszen még bőven kellett maradnia erőmnek. Maradt is, tudtam menni. Sajnos az enyhén lankás részen még mindig gyenge vagyok, ott nagyon nem akar menni a bringa. Ilyen helyeken sok időt vesztek.
Végre sikerült felérnem a szénégetőig, innentől már szinte csak gurulni kellett lefele. Dózerúton mentem amennyire tudtam. Az egynyomos köves felfelén sem hátráltatott senki, sőt még el is engedtek a többiek  Itt meghallottam, hogy jön a motoros. Hujuj, akkor jön a hosszútáv eleje. Jött is Parti Andris, majd Szilárd is.

Innen kiérve a betonos felfele már kicsit fáradtam, de még azért tudtam menni. Be az erdőben, az új részen nagyon rossz volt tekerni, túl  hepehupás volt, nem szeretem az ilyet. Aztán túlélve ezt rövid szakaszt, már csak 5 km volt vissza. Ott mentem még amennyire tudtam, és végül 3:12 alatt beértem. 17,4-es átlaggal, ami a 6. helyre volt elegendő.

Szerintem ez jó idő, de sajnos megelőznöm most sem sikerült egy lányt sem, akik eddig is előttem szoktak beérni. Bár most kb 5-6 percre voltak csak tőlem. De egyáltalán nem bánkódom.

Visszajelzések, és a saját tapasztalatom alapján is tudom, hogy egész jól mentem. Már hónapok óta rágták a fülem, hogy ne kezdjek be az elején, és meglátom, hogy meglesz az eredménye. Év végére azért csak sikerült ezt összehoznom. Jó így befejezni az idei maratonos szezont :-)

Verseny után végre volt lehetőségünk kicsit tovább maradni, így tudtunk beszélgetni, és egy jót gyros/palacsintázni a kedvenc bringástársainkkal. 

Hogy mit hoz majd a 2011-es év? Még magam sem tudom:-)  Egy biztos, jövőre már nem lesz kérdés, hogy melyik távon is induljak, jól megbaratkoztam én ezzel a középtávval :-)

Fotókért köszönet: Járfás Andinak, HZolinak  és a HegyiBringásoknak