Salzkammergut Trophy No 2

Második alkamommal volt lehetőségem kijutni az egyik legnagyobb maratonra, a Salz-ra, Bad Goisernban.

Tavaly a 37,1 km-es D távon 12. lettem. Idén ismét a D távon indultam, csak ez most 54 km-es volt. Többen említették, hogy hosszabb távra kellett volna nevezem, mivel az állóképességem megvan hozzá, de így utólag szerintem kijelenthetem, hogy elég volt nekem bőven az 54 km is :-)

Ismét Sanyival és Gabesszal indultam útnak. Illetve jött velünk még Gabesz support teamje, Zoli és Julcsi személyében.

Borzasztó melegben autókáztunk ki Ausztriába. Már kicsit elegem van belőle, hogy vagy esik az eső és szétfagyunk, vagy ömlik rólunk a víz. Hol van már az átmenet???

Ismét le a kappal az osztrákok előtt. 1 percbe sem telt átvenni a rajtcsomagot és az emailen előre lebeszélt nevezési számlát is pillanatok alatt megkaptam, sőt még a nevemre is emlékezett a szervező hölgy. Átvettük még a szokásos kis powerbar csomagocskát, megettük a pastát (ami természetesen paradicsomos volt, amit pont nem szeretek :-)), és irány a szállás.

Elég nehezen találtuk meg a szállást, de megérte keresgélni, ugyanis sikerült kifogunk egy nagyon nagyon jó apartmant, amit egy angol pár adott ki.

Este korán lefeküdtünk és mindenki egyből el is aludt. Érdekes, mivel én reggel fel sem ébredetem arra, amikor Gabeszék elindultak a 210 km hajnali 5-ös rajtjára.

7kor már mi is kikászálótunk az ágyból Sanyival, mivel neki 9kor volt a rajt. Enyém meg 11-kor. Így megint 2 órát egyedül kellett kuporognom a kocsi mellett. (de legalább most nem a kocsiban, mint tavaly, mikor szakadt az eső)

Elég fura volt reggel az idő. Néha azt hittük, hogy meg fog eredni, aminek mi nagyon örültünk volna, mivel rettenetes volt a pártartalom. De aztán nem eredt ám meg, sőt.... ilyen melegben még sosem tekertem. Kegyetlen volt.

Most volt időm normálisan bemelegíteni, miután Sanyi elrajtolt. De már akkor ömlött rólam a víz, legszívesebb átöltöztem volna újra. Lehet azt kellett volna.

Fél órával előbb beálltam a rajthoz, mivel rohadt sokan voltak.

Első emelkedőnél nagyon rosszul éreztem magam. Nem akart menni sehogyan sem. Már ott folyt rólam a víz ezerrel. Mindenki csak ment el mellettem, már úgy éreztem, hogy nincs is utána más. Olyan csajok mentek el mellettem, hogy csak néztem. Nem értettem, hogy bírtak azok úgy menni.

Aztán inkább jobbnak láttam tartani a saját tempóm és nem törődni mással, és meg sem próbáltam jobban nyomni neki, mert abból nagy baj lett volna a végére. Így szépen feltekertem a saját tempómban végig, és nem törődtem a többiekkel.

Aztán végre jött egy lejtő, amin gondoltam majd pihenek kicsit. Perszeeee, csak akartam volna pihenni... Mindenki leszállt és toligálta. Dejó… Alig lehetett őket otthagyni.

Aztán jött Bereczki és jól otthagyott egy lefelénél. De a nagy mászás előtti itatópontnál már be is értem. A második hegytől nagyon tartottam, mivel az elsőnél sem úgy mentek a dolgok, ahogy kellett volna. Azt hittem, hogy nem fogom bírni.

Bereczki Laci még magyarázta is, hogy "most jön a pokol 8 km-re". Valóban, pokol is volt. Csak én jobban szeretem csendesen végigszenvedni az ilyen poklokat és nem szólni senkihez.

Nagyon rossz volt, és mintha sosem akart volna vége lenni. 5-6-tal tekertem feltele. Emberek jórésze már leszállt és tolta. De nekem nem szabadott leszállni, mert tudtam, hogy utána nem bírok visszaszállni. Így csak mentem és mentem. Borzalmas volt.

De annál jobb volt felérni végre. És még jól meg is tapsoltak ott a hegytetőn.

Onnan már csak lefele volt. Itt jött elő éltem első görcse. Szerencsére nem tartott sokáig, de nagyon kellemetlen volt.

Lefeléket nagyon bírtam. Egyre jobban élvezem ezeket a köves lejtőzéseket. Kanyarokat viszont borzalmasan veszem be. Ott sok időt veszítek is. Mindig kisodródok és a csekmetben fordulok be.

Mikor leértem a hegyről szentül meg voltam győződve, hogy mindjárt beérek a célba. Ja persze…jó is lett volna. Még kellett menni vagy 5-6 km-t síkon. Ez azért volt baj, mivel volt egy csaj előttem. Be is értem, de az nagyon sok energiát vett ki belőlem. De mivel nem úgy volt a cél, mint tavaly, hanem még sokat kellett menni addig, persze, hogy beért. Na mindegy, itt már tök mindegy hogy 54. vagy 55. vagyok…

Kár, hogy itthon nincsenek ilyen nagy hegyek. Mert én az ilyen hosszú mászásokra nagyon nem vagyok felkészülve, és ezzel nagyon nagy hátrányban vagyok a többiekhez képest.

Sajnos Gabesznak idén sem jött össze a 210km-es táv leküzdése, pedig nagyon készült rá.

Sanyi ügyesen végigment a 120km-en, bár szegényem nagyon meghalt a végére:-)

Este egy kisebb pihenő után visszamentünk a rajt-cél központban vacsorázni egy jót és figyeltünk ahogy beérnek az extrém távosok.

Jó kis hétvégére volt, de nagyon elfáradtam. Örülök neki, hogy végre jön a megérdemelt pihi vonyarcon :-)

ZKSE eredmények:

Track B - 119,1 km

Master 1 férfi:

Horváth Sándor: 62. hely 7:04:38

Track D - 54,0 km

Felnőtt férfi:

Bolla Gábor: 72. hely 3:16:45

Master 1 férfi:

Dervalics Gábor : 132. hely 3:40:40

Bereczki László: 194. hely 3:55:18

Brender Krisztián: 327. hely 4:53:55

Felnőtt nő:

Cséri Szilvia: 23. hely 3:58:54

Duna maraton 2010

Életem 3. középtávas és talán ez eddigi legnehezebb maratonja a 2010-es Duna Maraton volt.

Ez kis élménybeszámoló a hétvégéről:

Szokás szerint szombaton keltünk útra, Sanyi, Bolla Gábor és én. Gabeszék külön kocsival jött Esztivel és Tibivel, a support-teammel.
Szállásunk nem éppen volt a legtökéletesebb, az udvarba be sem tudtunk járni, mivel pont azelőtt a ház előtt bontották fel az utat. Persze a tulaj ezt elfelejtette közölni velünk. De muszáj volt megbékélnünk a helyzettel.
Délután néztünk meccset, tour-t, este kaja, közben ment a szokásos hülyülés. Így el is ment a nap hamar.


Vasárnap, a verseny napja:

Következett a reggeli rámolás, rohanás, idegeskedés. Természetesen nem is sikerült időben leérnünk a rajthoz. Így a high5 szállítmány sem került átadásra, de akkor éppen nem is az volt a legnagyobb problémánk.
Bemelegíteni alig volt időm. Amit azért bánok, de muszáj volt beállni az embertömegbe, hogy ne a legvégéről kelljen rajtolnom. Ott aztán megint ment a tülekedés, nem bírom én az ilyet. Emellett az volt még vicces, hogy sikerült meglátnom egy hatalmas tűskét az első kerekemben a rajtnál állva. Nadejó. Én meg még szombaton milyen büszkén mondogattam, hogy eddig milyen szerencsén van ezzel tubeless-es cuccal, mert nem kaptam még defektet. Rajtnál végig az volt eszembe, hogy most tuti ledefektelek, de aztán megúsztam :-)


A cél az volt, hogy ne kezdjek be, mivel ez az utóbbi időben szokásommá vált és ideje lenne már megtanulnom, hogy ez nem a rövidtáv…

180 alatti első óra volt a fő cél. Szokás szerint ezt nem bírtam megcsinálni. Nem igazán tett jót macskaköves tekerés. De talán ott még tudtam valamelyest kontrollálni magam, mert normál esetben olyan 190 lett volna ott a pulzusom. Hál’Isten simán fel bírtam tekerni és nem szállt le előttem senki. Aztán jött a normál betonos emelkedő, ott már nehezebb volt a pulzustartás. De ennyit még az első órában sosem néztem az órám.
Betonos emelkedőn észrevettem a Káldi Tomit, akivel folyton a tornacipős és tornagatyás versenyzőket előzgetjük. Gondoltam, hogy próbálok menni utána, és tartani vele a tempót, de sajnos nem sikerült.

Aztán jött egy tök jó lefele, ahol nagyon akartam menni, de annyira bénáztak előttem, hogy nem lehetett, előzni meg nem tudtam. Kicsit vicces, de az előttem tekerő lány is tiszta ideges volt, mivel a fiúk nem bírtak lefele menni, és szinte megálltunk az emelkedőn, mert egy követ meglátva már leugrottak a bringáról.

Innentől nagyon vártam, hogy Dobogókőre érjek, hogy kiderüljön, hogy milyen messze is van tőlem Sanyi és Gabesz, akik a hosszú távot nyomták. Arra hajtottam, hogy nehogy még előttem elmenjenek Dobogókőnél.
De Dobogókőig nagyon sokat kell idő telt még el. Ott rossz volt a köves mászás, de igyekeztem a lehető legkevesebbet tolni a bringát, mivel az sokkal fárasztóbb, mint tekerni. Sikerült jópár helyen feltekernem sok fiú mellett, akik meg tolták a bringát. Ilyen téren sokat fejlődtem tavalyhoz képest.

Aztán elértem végre Dobogókőre, addig pont elég volt az italom, de ott már várt Eszti a frissítőemberünk. Alig pár pillanatra álltam meg, mivel megláttam, hogy ott a Simon Emese. Na itt újból erőre kaptam, mivel meg akartam előzni. Ez meg is történt már egyből az itató után. Aztán a betonos lefelén még több előnyt tudtam szerezni. De aztán végül megint felért. Kicsit mentünk együtt, beszélgettünk is.. De aztán elmentem mellette, mivel nem igazán van jó állapotban,szerintem keveset edz, és lefele nem olyan ügyes. Rá kellett jönnöm, hogy nem én megyek jól, hanem ő rosszul. Mindegy, legalább volt némi motiváció.



Innen megint fiúkkal mentem. Valami falu után ismét láttam egy lányt, ő volt Valcsó Anikó.
Na ha a bikefesten lenyomtam, akkor is itt lenyomom, gondoltam magamban. Vele is hosszabb ideig előzgettük egymást, hol én mentem elől, hol ő. De ő is gyenge lefele (legalábbis hozzám képest, mivel azért nekem is bőven van mit gyakorolni), így lemaradt.
Valahol itt ment el mellettem a Sanyi, aki mondta, hogy jó helyen megyek, tekerjek csak tovább. De csak szerinte mentem jó helyen, én tudtam, hogy nem így van.
Innentől a Káldi Tomival előzgettük egymást, szegénynek volt baja rendesen. De már nekem is…
Lefeléken még mindig jól mentem, még a Tomi meg is dícsért :-). De az emelkedők már csak nagy szenvedések árán bírtam megcsinálni. Pedig tudtam, hogy még lesz egy nagyobb mászás ott a vár alatt. Az rosszabb volt annál is, mint amire számítottam. Ott már nagyon végem volt, de feltekertem, mivel tudtam, hogy utána már csak lejtőzés lesz. Azok viszont nagyon jól estek, meg is könnyebbültem, mert tudtam, hogy mindjárt vége.

Ahol a Bolla Gábor fotózott, az volt az egyik rész, ahogy tavaly a rövidtávon bénáztam, és tartottam tőle. De most annyira be akartam érni a célba, hogy nem igazán érdekelt mi volt tavaly, így simán le tudtam ott gurulni.
Rámpa is ment, balos kanyart majd jövőre megcsinálom :-)
Aztán huss be a célba a síkon. Ott még megnyomtam, amennyire csak tudtam, mert még pár fiút le akartam nyomni.

Célban elkenődtem, mikor meghallottam, hogy 8. lettem. De azt nem tudom megmondani, hogy miért. Jobbra nem számíthattam, mivel nem mentem jól. Ahogy elnéztem csak olyanok előztek meg, akik valóban sokkal jobbak nálam és még egy darabig azok is maradnak.
Megfordult a fejemben, hogy nem akarok én többet ilyen sokat menni. De aztán elhessegettem ezt, és rájöttem, hogy akkor is 100% jobb ez, mint a rövidtáv, csak még szokni kell. Ez még csak a 3. középtávom volt, nem adhatom fel.

Így utólag visszanézve tavalyhoz képest sokat fejlődtem technikailag és ez ezen a versenyen nagyon meglátszott. Mind a lefeléken, mind pedig a felfeléken. Csak még lassú vagyok, az a baj.

Még megvártuk az eredményhirdetést, no nem a dunásat, hanem a Bikesfesteset. Ez ismét elég szánalmasra sikeredett, de legalább most megtartották (félig-meddig…), így Sanyi és Dénes felállhatott a dobogóra és megkapták az érmeiket több mint 2 hét elteltével. No komment.




ZKSE eredmények:

Hosszú táv felnőtt férfi:
Németh Gábor (21) 13. hely 04:34:59
Hosszú táv master 1 férfi:
Horváth Sándor (30) 10. hely 04:46:23
Közép táv felnőtt férfi:
Káldi Tamás (246) 116. hely 04:59:57
Közép táv felnőtt nő:
Cséri Szilvia (13) 8. hely 04:55:50
Rövid táv felnőtt nő:
Budai Anita (42) 18. hely 02:11:35
Rövid táv felnőtt férfi:
Bolla Gábor (61) 23. hely 01:22:24

Jövő héten ismét vár Salzkammergut, 54 km - Strecke D, utána pedig a jól megérdemelt pihenés a balcsin Sanyival, no meg a bringákkal :-)


Fotók: H.Zoli, X-iont, Bolla Gábor. Hálás köszönet értük!