Hagyományos szilveszteri futásom

Tavalyi évben nekiálltam alapozásképpen futni. Előtte évekig nem futottam, sőt nem is szeretettem. De ez szerintem mindenkiben ilyen mumus, hogy futni nem jó, mert nem bírják, és 10 méter után meghalnak tőle. Persze, először így is van. De egy két alkalom után (amennyiben azon túl tudja tenni magát az ember) már jó lesz és kezdi élvezni, mert látszik valami fejlődés és előrelépés. Én is így voltam vele. Sikerült átesni a holtponton.

Egy másik ok, hogy a futással  lehetőséget ad arra télen is, a mínuszokban, hóban, hogy kint edzek. Ami sokat jelent. Főleg amiatt, hogy egész nap be vagyok zárva egy irodába, és muszáj kiszabadulnom. 

Tavaly kitűztem a célt, hogy teljesítem a szilveszter maraton 11 km-es távját. Akkor az volt a cél, hogy teljesítsem. Sokat készültem rá, és végül sikerült 1:06 alatt. Örültem neki, hogy pár hónapos futás fel tudtam rá készülni.

Idén ismét kitűztem ezt a célt, ha tavaly sikerült, akkor idén is fog. Kicsit későn kezdtem el felkészülni, mert a jó idő miatt sokáig lehetett kint bringázni. Azt pedig tudtam, hogy nem vagyok elég felkészült, hogy a 24-et fussam, pedig az lett volna az igazi kihívás, ha azt teljesítem, akkor büszke lettem volna magamra.

Így idén is maradt a 11 km azzal a céllal, hogy egy órán belül beérjek.

Idén több dombos edzést csináltam hétvégente, vagy hétközben este kislámpával, hogy ne haljak meg a toronyfutásnál. Amit a felkészülésben élveztem az a hóban futás. Az egy külön élmény :-) Külön bejegyzést érdemelne.

Dév is elhatározta hogy fut idén, így karácsonykor lefutottunk előre a távot ketten, hogy mennyire fogjuk bírni. Jó tempóban mentünk, csak rossz útvonalon, természetesen miattam. Sebaj. 1:08 alatt így is beértünk. Ami jó jel volt, mert nem mentünk olyan erős tempót, meg kerültünk is kicsit.

Verseny előtti pár napban nem voltam jól, nem ment a futás, folyton fájt a hasam. Rosszul is aludtam. Ezek nem voltak jó előjelek. Emiatt kicsit tartottam is az egésztől, hogy majd fel kell adnom.

Végülis sikerült, kisebb nagyobb fájdalmakat, bajokat leszámítva lefutottam 2010-ben is.

TV-toronyhoz fel még együtt mentünk a Dévvel, elég egyenletes tempóban. Néha kicsit erősnek éreztem, sajnos vérzett is az orrom. De kitartottunk és mentünk. Toronytól lefele nem tudtam olyan gyorsan lefele menni mint tavaly, elfáradtam felfele. Aztán jött a Jánka-hegy, ott elfáradtam. Kezdett fájni a bal térdem. Dévvel sem bírtam tartani a tempót. Muszáj volt leszakadnom, mert nagy baj lett volna. Onnan saját tempóban futottam, szem előtt tartva, hogy az előttem levő fiúpáros azért annyira ne húzzon el tőlem. Már kezdett reményvesztetté válni az egy órán belüli időm. Az is nehezítette, hogy lefele méginkább nem tudtam futni, mert féltem, hogy jeges a beton és elesek. De még nem adtam fel, hátha még sikerül. 0:55-kor értem le a zárdához. Itt már csak sík volt vissza. Próbáltam nyomni neki, abból a kevés erőből ami még maradt, közben folyton néztem az órát. 59.56 alatt végül beestem :-) Szóval sikerült. 180-as átlaggal és 188-as max-szal, viszont ezt azért kevésnek találtam. Ennél jobbnak kellett volna lenni...

Már úton voltunk haza mikor hívtak, hogy 2. lettem a kategóriában, abszolútban pedig 6. Nem számítottam erre, mivel én csak hobbyfutó vagyok, eszembe sem jutott, hogy helyezett lehetek valaha is egy futóversenyen. Őszintén bevallva olyan nagy eredménynek én ezt nem tekintem. Ha a 24-et lenyomnám, na az eredmény lenne, helyezéstől függetlenül. Talán majd jövőre...

Frissítést és a biztatást köszönöm Tominak és Szabinak. Tomitól külön bocsánat, hogy ledobtam a kulacsát :-)

Gabesznak hatalmas gratuláció, 2 lett a maratoni távon. 

Lehet, hogy ez volt az utolsó versenyem. Most még nem tudom, hogy 2011 mit hoz. Eddig sok jóval nem kecsegtet, így nem érzem, hogy képes leszek folytatni azt, amit eddig elkezdtem.

Teljes eredménylista: itt

Rajtra kész az új edzőtárs :-)

Nevesítve: Merida Cyclo Cross 4.

Már elég régóta szerettem volna egy országúti gépet. Többen rágták is emiatt a fülem, hogy mért nem veszek már egyet, hogy rendesen tudjak edzeni. Hát tessék, itt van :-) Bár én az előzővel meg voltam elégedve, ami egy Giant monti volt slick gumikkal. Több évig jó szolgálatot nyújtott és sosem hagyott cserben. Ő ezentúl sem fog pihenni, csak talán kicsit kevesebb dolga lesz. Jótékony célt fog teljesíteni: megkapta a Tesóm:-) Remélem ezt nem fogják tőle ellopni, mert akkor nem kicsit leszek ideges!!!

Egy jó ideje már fürkésztük többen a bikemagaprót, hátha kifogunk valami jó vételt. Volt több lehetőség is, de egyik sem volt tökéletes, vagy utólag még nagyon sok pénzt kellett volna rá költeni.

Aztán múlt pénteken egy veszprémi bringaboltos felrakta ezt a zsír új gépet az apróra, elég jutányos áron. Rövid gondolkodás után már azon kaptam magam, hogy utalom a pénzt :-)

A boltosok nagyon korrektek voltak, minden kérdésemre egyből és nagyon kedvesen válaszoltak, és következő munkanap már küldték is futárral a bringát. Már alig vártam, hogy jöjjön a futár. Olyan boldog voltam, mikor megjelent a csomaggal a kezében. Bár az ő arcán nem láttam semmiféle örömöt, nem volt boldog, hogy fel kellett cipelnie a második emeletre :-)

No de lássuk a részleteket!

Felszereltsége:

Váz Cyclo Cross-Lite
Villa Carbon CC
Fék első/hátsó Shimano BR-R550
Lánc Shimano CN-5600
Hajtómű FSA Omega 50-34 Mega
Fogaskoszorú Shimano CS-5600 12-27
Kormány X-Mission Comp CEN Road classic 31.8
Kormányszár X-Mission Comp OS CEN 7
Agy első/hátsó Shimano 105
Felni Mavic CXP22S Black/NC
Nyereg X-Mission Road Pro
Nyeregszár X-Mission Comp CEN SB20 27.2
Külso első/hátsó Maxxis Larsen mimo CX 35 Kevlar
Váltókarok Shimano 105 10/2 Dual Control
Váltók hátsó / első Shimano 105SS / 105 31,8
Súly - Váz (Kg) 1,435 (55cm)
Súly - Kerékpár (pedál nélkül, Kg) 9,60 (55cm)

Tegnap este jópár kisebb átalakítást hajtottunk rajt végre. Kicsit átrendeztük a kormányt, mivel nem tűnt valami kényelmesek. Kapott egy új outi külsőt a cyclo gumi helyett. Rákerült egy "csodaszép" sárhányó, tiszta papis lett tőle, de ezen majd valószínű korrigálok :-) Felpakoltuk a polar cuccokat, így elvileg rajtra kész :-)

Köszi Sanyi a segítséget az átépítéshez, pontosabban, hogy mindent megcsináltál helyettem :-) Én ilyenre még nem vagyok képes :-)

Rendhagyó 24 órás váltóverseny a Bikeplanet.hu Girls tagjaként

Az idei év szezonzáró versenyt, a csillebéri 24 órás váltóversenyt, sajnos nem mondhatom méltó befejezésének az idei versenyszezonnak. Két éve már pórul jártam itt, amikor Adrival csatlakoztunk egy noname tagokból álló csapathoz. Idén a csapattal sem volt semmi gond, sőt nagyon is erős team-ünk lett, viszont az idő nagyon keresztbetett nekünk. Tekertem már sáros pályán, de ez mindent überelt.

Idén többször felmerült a kérdés, hogy milyen formában induljak el. Volt olyan verzió, hogy duóban megyek Sanyival, mivel idén először külön díjazzák a vegyes duó kategóriát is. Aztán Sanyi úgy döntött, hogy inkább bepróbálkozik a szolózással (élményeit itt olvashatjátok), sikerült neki segítőket is találni, így én nyugodt szívvel csatlakozhattam Balázs Bea által szervezett lánycsapathoz, a Bikeplanet.hu Girls csapathoz.

Sok élményem magáról a versenyről sajnos nincs, mivel mindösszesen 4 kört tudtam menni a pályán.  Első 3 köröm még teljesen jól ment, elég jó köridőket tudtam csinálni. Aztán mikor másodszorra következtem már leszakadt az ég, és tönkrevágta a pályát. Egy kört bírtam menni a sártengerban, bár ennek az is oka volt, hogy az utolsó 300 méteren elaludt a fejlámpám és Szilvi egyből leváltott. Ő még végigszenvedett két kört vagy egy óra leforgása alatt, aztán utána nekünk itt véget is ért a verseny. Úgy határoztunk, hogy nem megyünk ki tekerni addig, amíg a másik két lánycsapat sincsen kint a pályán. Alapban volt már 4 kör előnyünk, így csak arra kellett figyelni, hogy a többi lány vajon kimerészkedik e. Nem tették, a versenyt pedig hajnali 5-kor felfüggesztették, majd reggel 8kor végleg le is fújták. Így 32 megtett körrel nyertünk. Aminek természetesen örülök, de ezt így nem tartom igazi versenynek. 24 óra tekerés után is nyertünk volna, abban 100%-ig biztos vagyok, de akkor legalább kihajtottuk volna magunkat, hiszen pont azért mentünk, hogy végigküzdjük azt a 24 teljes órát. 

Sebaj, majd talán jövőre nagyobb szerencsénk lesz. Viszont most úgy látom, hogy jövőre nem biztos, hogy szeretnék csapatban indulni. Annyira nem fekszik nekem, hogy maxra kihajtsam magam rövid idő alatt. Mennék inkább hosszabbat, nyugodtabb tempóban. Érdekelne, hogy vajon duóban mennyit bírnék. De ezek még csak tervek, senki sem tudja, hogy vajon mi lesz velem egy év múlva. Addig még lesz pár verseny, ahol lesz lehetőségem letesztelni magam.:-)

Sanyi első szoló versenyén 8., Gabesz pedig hozta a formáját és 3. helyen ért célba. Gratulálok nekik!

A győztes BikePlanet.hu Girls csapata a Wowow Hot160-as kabátban: Balázs Bea (Bringabanda), Varga Viki (Bringabanda), G.Varga Ági (PCCC), Cséri Szilvi (ZKSE), Mischelberger Szilvi (Fillari), Horváth Ági (Meditech)

Versenyfotók itt a galériámban.
Fotókat köszönöm Hostya Zolinak!

Zell am See, azaz Das Wandernparadies der Weisssee-Gletscherwelt

Rendhagyó módon, most nem bringázással töltöttem a hétvégémet. Munkahelyemen mármár hagyomány, hogy évente több alkalommal is kirándulunk egyet, akár ezt csapatépítő tréningnek is hívhatjuk :).  A legutóbbi uticélunk: Zell am See -  Berghotel Rudolfshütte. Tátva is maradt a szám, mikor megláttam a weboldalát a hotelnek. Tehát a hely megvolt, márcsak időpontot kellett találni és leszervezni minden. Ez a feladat mindig az enyém:-) Több hetes szervezés után végre meglett az időpont, sikerült mindent leleveleznem a szállással - magyarul -, szereztem buszt, kötöttem biztosítást. Szóval elvileg eddig minden tökéletes :-)

Már hetekkel indulás előtt figyeltünk az időjárás alakulását, és a szálláson levő webkamerát, így nem ért minket váratlanul az ottani idő. Én sosem síeltem és sosem voltam ilyen helyen, így a ruhatáram sincs tele idepasszoló darabokkal. Egy alkalom miatt nem is akartam akkora költségekbe verni magam, így Apukám segítségével szereztem sí- és túranadrágot. Túrabakancsot azért vettem, hála a Decathlonnak és beszereztem egy 100%-ig vízálló kamáslit. Bringáskabátok pedig ilyen célra nekem bőven megfeleltek. Szóval ruha ügyileg is sikerült felkészülnöm. Nem is értem, hogy bírtam ennyi cuccot magammal cipelni :-D

Kolleganőm készített termoszban sok sok forralt bort, és rendelt pogácsát az útra, nehogy éhen és szomjan haljuk. Főnök azért pakolt még pár üveg röviditalt, biztos ami biztos:-)

Augusztus 4-én hajnali egykor (!!!) volt az indulás. Ez nagyon kegyetlen volt, de a majdnem 7 órás buszozás sem volt a legnagyobb élmény. Az sem tudtam hogy feküdjek. Ilyen örülnék, ha kicsit kisebb lennék, akkor jobban elférnék a buszülésen :-)

Fél 9-kor értünk fel a parkolóban egy 14 durva kanyart tartalmazó szerpentinen át - (bárcsak hoztam volna bringát, biztos feltekertem volna rajt, vagy két óra alatt...), ahonnan már csak felvonóval tudtunk csak továbbmenni, ugyanis a szállást máshogy nem lehet megközelíteni -  ez nem teljesen igaz, ugyanis 3 -4 órás gyaloglással és 800 méter szintkülönbség leküzdése után fel lehet jutni a felvonó használalta nélkül is :-). 

A legelső felvonókkal indultunk, 3 ember fért be kényelmesen egy cablecar-ba cuccokkal együtt. Ahogy haladtunk egyre feljebb és feljebb a felvonóval, úgy változott meg alattunk a növényzet és a környezet. Először még szépen csörgedező patakok, páfrányok uralták a hegyoldalat, aztán ezek kezdtek egyre jobban eltünedezni. Kezdett egyre kopárabbá válni a táj, egyre kevesebb lett a zöld növényzet, és megjelentek a hófoltok is. Aztán a hófoltok megsokasodtak és átvették az uralmat. Mindent beborírott a hatalmas fehérség. De mellette azért még csörgedeztek az apró patakok a hó olvadása miatt. Nagyon érdekes volt, hogy szinte pillanatok alatt átalakult mindent.

Nem sokkal később megérkeztünk a végállomásra a háromcsillagos Berghotel Rudolfshüttébe. Kívülről nagyon egyszerű épület, beülről pedig nagyon otthonos. Szobát talán kicsit kicsik, de tiszták, kényelmesek és szépek. A panoráma pedig az ablakból egyedülálló.

Többször felmerült benne a kérdés, hogy vajon hogyan építették ide a szállodát, meg a felvonókat, és a tó viztározóját. És hogy hoznak ide áramot, vizet stb... Ide valóban nem vezet fel út, nem bírom elképzelni, hogy csinálták...

Hamar megreggeliztünk, elkészítettünk a szendvicseket a túrához és elkezdtünk készülődni. Én például 3-szor öltöztem át, mire megtaláltam a megfelelő összeállítást :-) Először vastag túragatyát vettem, az nem volt kényelmes, meleg volt. Aztán sígatyát, az is meleg volt. Végül pedig felvettem az egyszerű túranadrágot a vízhatlan kamáslival, bízva abban, hogy ez lesz a tökéletes összeállítás. Többiek legalább jót röhögtek rajtam :-)

Túra előtt még így festettem...

Indulásra készen volt mindenki, így nekivágtuk a túrának. Nem sokkal később a szikrázó napütésnek nyoma sem volt és nekiállt esni az eső, majd sűrű köd lett. A csapat nagyobb része ekkor úgy határozott, hogy visszafordul. Én nem akartam, bíztam benne, hogy megjavul az idő és nem kapok majd tüdőgyulladást :-) Végül 7-en maradtunk a 14-ből. Az eső aztán valóban elállt, de addigra a nadrágom kamásli feletti része teljesen elázott, és mivel a kabátom sem vízálló, így éreztem, hogy a hátam és kezd vizes lenni. Szerencsére a bringástáskámhoz tartozik egy zsák, amit esőben rá kell húzni, így az nem ázott el, és a telefonom is túlélte benne az utat.

A terep egyre nehezebb lett: meredekebbek a sziklák és egyre több hóval akadályozott minket. Nem is amiatt aggódtam, hogy hogyan jutok fel a hegytetőre, hanem inkább a visszaút aggasztott :-) 

István, a boss, nagyon hajtott minket. Nem állhattunk meg sehol, menni kellett, mert különben kihülünk. Igaza is volt, de nekem már nagyon kellett volna enni és inni. Bringázásnál megszoktam, hogy óránként kell enni valamit :-)

Itt már kezdődtek a bajok ...

Egyre jobban fáradtunk, többeknek már mindene átázott, de nem adták fel, és jöttek tovább. Bár ennek az is az oka lehetett, hogy nem akartak egyedül visszaindulni, hátha nem találnak vissza :-)

Kb 2 óra mászással elértük az egyik csúcsot, a Kalser Tauernt, ahol egy kereszt volt, melynek mindkét oldalára helyeztek egy keresztrefeszített Jézust.

Hátborzongató volt fentről a kilátás, és valami csodaszép volt látni a felhők mozgását. A hegycsúson még csodásan sütött a nap, de a háttérben már gyűltek a sötétszürke gomolyfelhők. A színeknek ezt a játékát nem is lehet igazán leírni, de remélem az alábbi képpel világossá válik, hogy mit is szeretnék elmondani.

Ekkor hívtak minket a többiek, hogy merre vagyunk már. Nem is igazán mi érdekeltük őket, hanem az, hogy mikor érünk vissza, mert nálunk volt a pénz, így nem tudtak iszogatni a bárban :-D 

A többiek észrevettek távcsővel, forró rumos kakaóval a kezükben lestek minket, hogy éppen merre járunk. Ránk is zummoltak a fényképezővel.

Az őrült survivor-ok küzdenek fel a hegycsúcsra -  zummolt fotó a szállásról

Ismét kezdett elromlani az idő. Bár István még menni akart tovább, de azt már mi nem vállatunk be, így 5-en elindultunk vissza. Lefele már gyorsabban haladtunk, de óvatosan kellett haladni, ugyanis egy rossz lépés és kitörhetjük a bokánkat. A meredek részeken nem mertem lemenni, de találtam egy alternatív lejutási módszert. Lecsúsztam a fenekemen. Fu, mekkora élményt volt. Csúszás közben pedig kiabálltam, hogy SEGÍTSÉÉÉÉÉÉÉÉG!!! :-D 

Itt már mindenki nagyon fáradt volt, egyre lassabban haladtunk, alig vártuk, hogy visszaérjük a hüttébe. Ismét elkezdett esni a eső, ez már nekem is nagyon betett, mert már csavarni lehetett a kabátomból a vizet és fáztam is.

Több órás séta után végre visszaértünk a jó meleg szállásra, ahol a többek megtapsoltak, hogy végigcsináltam és úgy néztek rám, mint egy túlélőre :-) Nem igazán volt kedvem élménybeszámolót tartani, inkább rohantam a forró zuhany alá és átöltözni. Életmentő volt :-) Utána pedig elfogyasztottam két börge Stroh rumos kakaót :P

Délután kicsit időztünk a bárban, majd a medence mellett. Akartunk szaunázni is, de letettünk róla, mivel ott ruha nélkül szokás, én meg olyat nem vagyok hajlandó  :-)

Esti vacsora nagyon finom volt, jókat beszélgettünk és iszogattunk. Kaptunk egy külön felszolgáló fiút, aki erdélyi magyar volt. Sokat beszélgettünk vele, hogy milyen úton-módon került ide, és mióta van itt. Még a műszakja lejárta után is ottmaradt társalogni velünk. 

Nekem már kezdett nagyon végem lenni. Na nem az alkoholtól, hanem a fáradtságtól. Így hamar lefeküdtem aludni az emeletes ágy felső szintjére. Éjjel ezzel meg is gyűlt a bajom, amikor a mosdóban indultam és lemásztam az ágyról a sötétben, és beleléptem a Timi táskájába :-)

Másnap nagyon szép idő volt, így elindították a felvonót a hegycsúcsra. Olcsónak nem igazán mondanám a felvonót, de nem baj, megéei. Viszont így a többieknek is lehetősége nyílt feljutni oda, ahova mi előző nap több órás gyaloglás után feljutottunk. 10-15 perc alatt fel is értük. Nem volt most fagy, így nekem nem ragadt oda a nyelvem a felvonóhoz, mint a Dum & Dumber-ben :-D

Annyira jó idő volt és meleg, hogy még pulóvert sem igazán kellett felvenni. Kicsit sétálgattunk fent, és természtesen a hógolyózás sem maradt el.

Az egész hegy tele van látnivalóval. Szinte minden kisebb szikla után van valami érdekes: egy hegyi tó, egy patak, vagy éppen egy kőrakás, amit a túrázók folyamatosan építgetnek. Órákig lehetne nézelődni, és ezt a látvány nem is nagyon lehet megunni.

Olyan dél tájékán visszatértünk a szállásra, majd búcsút kellett intenünk ennek a csodás világnak. Mindenki összecihelődött, majd indultunk haza. Cablecar-ral mentünk le a parkolóig ismét a már ismert szerpentinen. Én egyből el is aludtam, vagy 2 órát biztos szundítottam a buszon, onnantól pedig hazáig jókat röhögve telt az út.

Hálás vagyok a munkahelyemnek, hogy lehetőséget biztosított, hogy egy ilyen helyre eljussak. Sosem voltam még síelni sem, és még hótúrán sem vettem részt, így hatalmas élménnyel gazdagodtam. Arról nem is beszélve, hogy 2600 méter tengerszint feletti magasságba sem mindannap jut el az ember. 

Emellett örülök annak, hogy a kollegáim is 100%-osan meg voltak elégedve a kirándulással és annak szervezésével.

Nem is bánom, hogy emiatt nem tudtam bringázni a hétvégén :-)

Mátra maraton 2010

Kicsit rendhagyóra sikeredett az idei utolsó topmaraton. Már szerdán leutaztunk Sanyival, hogy kicsit rápihenjünk a versenyre és pályátjárjunk.

Jó ideig keresgéltük a megfelelő szállást, végül a Mátrai Gyógyintézet kékestetőn levő egységében foglaltunk szobát 5 éjszakára. Ekkor még nem tudtuk, hogy Mókusország kellős közepébe fogunk csöppenni :-)

Első nap nem tudtunk tekerni, mivel későn értük fel a Mátrába, másrészt egy nemvárt probléma lépett fel. Fullra lekopott a hátsó fékpofám, és már a tárcsát koptattam. Tomi bediklálta telefonba a gyöngyösi bringaboltok elérhétőségét, aztán kezdtem is felhívkodni őket. Természetesen sehol sem volt shimano fékbetét, el is keseredtem, hogy most mit fogok én itt csinálni szombatig bringa nélkül (legvégső esetben Gabeszék arra tudtak volna nekem fékbetétet hozni egerszegről). Aztán csoda történt: visszahívott az egyik bringaboltos, hogy mégis van fékbetétjük, csak a kollegái úgy eldugták, hogy nem találta meg. Ugrás be a kocsiba, és irány le Gyöngyösre. Már jóval zárás után voltunk, de a boltos ígyis megvárt minket. Örök hála neki, így utólag is.

Csütörtöki program a középtáv bejárása volt. Legurultunk Sástóig és onnan kezdtük meg a menetelést.

Kékesi csúcsmászás deviant-os álcában

Deviant-os egyenmezünk kissé megtévesztő volt :-)
Majd 5,5 órát tekerünk aznap, de csak túratempóban, és a végére már nagyon megfájdult a térdem. Vissza a kékesre már néha Sanyi tolt felfele, mert nem mertem jobban erőltetni.

Pénteken Galyatetőig kocsival mentünk és a hosszú távos részt jártuk be. Be kell vallanom, hogy a hosszú táv szakasza sokkal élvezetesebb, izgalmasabb, mint a közép- és rövid távé.

Szombatra elromlott az idő, így nagyrészt pihentünk és még este tekertünk egy laza kékes mászást.

Vasárnap pedig jött a maraton napja, az idei utolsó középtávos megmérettetésem. Mivel OB címre közel sincsen esélyem, MK már végetért, Topmaraton összetett sem számít nekem, így gondoltam végre meg próbálom csinálni, hogy nem kezdek be az elején, és kiderül, hogy mennyi erőm marad a táv második felére.

Hosszútávosok 10-kor elrajtoltak, így egyedül maradtam. Én rajtom fél 11-kor volt. Középtávos fiúk hamar elfoglalták a rajt területet, így nekünk elit lányoknak egy külön kis bejáratot kellett csinálni, hogy az első sorba kerüljünk. Még mindig kicsit furcsa nekem, hogy legelsők között léphetem át a rajtvonalat.

Rajt kicsit csúszott, mert a felvezető motor nem indult be, addig kénytelenek voltunk hallgatni a mögöttünk levő fiúk hülyeségeit.

Kb 5 perc csúszással lassu rajttal elindultunk. Innentől ismét jött a szokásos történet: látom, hogy az összes elit lány szépen elhalad mellett, már aki elhaladt mellettem ... a nagyrészük már a egyből a rajtnál előttem volt. Nagy volt a kísértés, hogy menjek utánuk, de nem szabadott. Betonos részen 180 fölé nem engedhettem a pulzust. Ez többé kevésbé össze is jött, közben persze mindenki szépen eltekert mellettem. Ezután jött a sípálya, ahol még mindig aránylag tudtam alacsonyabb pulzussal és egyenletesebb tempóval tekerni felfele. 36 perc alatt fel is értem a csúcsra ( előző napokban 42 alatt sikerült). 

Ittam egy pohár vizet és irány lefele. 

Aztán jött a lefele a száguldás. Tisztában voltam vele, hogy az nagyon rossz lesz, kegyetlenül szétrázta a kezem az a köves lefele. A kulacsom folyton ki akart repülni, így azt kellett figyelgettem végig, amiatt néha be is lassultam. De így is sikerült jó pár fiút otthagynom a lefelén.

1: 12 alatt értem vissza az Adrenalin parkba, ahol kicsit megzavarodtam, mivel nem igazán láttam át, hogy merre kell kimenni. Volt pár meredekebb lefele, ilyenek előtt még azért be szoktam parázni és mindig az első gondolat az, hogy leszállok J Aztán lementem mindegyiken, túl sokan látták volna, hogy letolom, az meg égő :-)

Innentől többször egyedül tekertem, nem volt körülöttem senki. De azt nem igazán szeretem. Próbáltam nyomni neki a Szénégetőig, hiszen még bőven kellett maradnia erőmnek. Maradt is, tudtam menni. Sajnos az enyhén lankás részen még mindig gyenge vagyok, ott nagyon nem akar menni a bringa. Ilyen helyeken sok időt vesztek.
Végre sikerült felérnem a szénégetőig, innentől már szinte csak gurulni kellett lefele. Dózerúton mentem amennyire tudtam. Az egynyomos köves felfelén sem hátráltatott senki, sőt még el is engedtek a többiek  Itt meghallottam, hogy jön a motoros. Hujuj, akkor jön a hosszútáv eleje. Jött is Parti Andris, majd Szilárd is.

Innen kiérve a betonos felfele már kicsit fáradtam, de még azért tudtam menni. Be az erdőben, az új részen nagyon rossz volt tekerni, túl  hepehupás volt, nem szeretem az ilyet. Aztán túlélve ezt rövid szakaszt, már csak 5 km volt vissza. Ott mentem még amennyire tudtam, és végül 3:12 alatt beértem. 17,4-es átlaggal, ami a 6. helyre volt elegendő.

Szerintem ez jó idő, de sajnos megelőznöm most sem sikerült egy lányt sem, akik eddig is előttem szoktak beérni. Bár most kb 5-6 percre voltak csak tőlem. De egyáltalán nem bánkódom.

Visszajelzések, és a saját tapasztalatom alapján is tudom, hogy egész jól mentem. Már hónapok óta rágták a fülem, hogy ne kezdjek be az elején, és meglátom, hogy meglesz az eredménye. Év végére azért csak sikerült ezt összehoznom. Jó így befejezni az idei maratonos szezont :-)

Verseny után végre volt lehetőségünk kicsit tovább maradni, így tudtunk beszélgetni, és egy jót gyros/palacsintázni a kedvenc bringástársainkkal. 

Hogy mit hoz majd a 2011-es év? Még magam sem tudom:-)  Egy biztos, jövőre már nem lesz kérdés, hogy melyik távon is induljak, jól megbaratkoztam én ezzel a középtávval :-)

Fotókért köszönet: Járfás Andinak, HZolinak  és a HegyiBringásoknak 

CrossFest XCO Cup -Az első komolyabb ox futamom

A hétvége második megpróbáltatása az alsóerdei pályán rendezett xco kupa volt. Bár nekem a pálya egyáltalán nem számít hazai pályának, mivel nem itt edzem. Összesen kétszer tekertem itt. Első alkalom után kijelentettem, hogy én itt aztán el nem indulok. Aztán rá pár napra úgy gondoltam, hogy nem adom fel és ismét megpróbálok végigmenni a pályán. Sanyi ismét türelmesen végigkísért. Nem mentem sokkal jobban az első alkalomhoz képest, de most nem pánikoltam be "annyira". :-)

A előző napi Vinye maraton miatt még mindig kétséges volt az indulásom.Ott nagyon elfáradtam, és úgy voltam vele, hogy nem akarok én már másnap bringázni. De aztán vasárnap reggel felkeltem, felöltöztem bringásruhába és indulásra készen voltam. Bár fájt mindenem, fáradt is voltam, mégis úgy éreztem, hogy indulnom kell. Legalább kipróbálom magam egy ilyen versenyen is. Amiatt nem is aggódtam, hogy a sár nagyon megnehezítette volna a pályát.

10 órakor már ott is voltunk a rajtközpontban, Sanyi hozta az előző nap jól összesarazott bringám. Összekészüldődtem és elindultam kicsit melegíteni. Útközben összefutottam Panyi Gabival, aki a másik induló volt a másodosztályos nők között.

11-kor volt a rajt. 

Gabi egyből előttem is volt, sőt még az első mászást is előttem tette meg, sokkal ügyesebben ment fel a vízmosásos felfelén, mint én, mivel nekem sikerült a jobb oldal helyett a balra kisodródni és ott rosszabb volt a nyom. Aztán következett első lefele, ahol farönkök voltak egymás után a úton. Ott sikerült elmennem mellette, és többször visszanézve láttam, hogy már nem is jön mögöttem. Ettől azért annyira nem nyugodtam meg, mivel tudtam, hogy ő felfele azért ügyesen fut :-) Ezután az egyik lefelén nem sikerült bevennem egy jobbos kanyart és telibementem a szalagnak :-) Onnantól jött a szenvedés, többször megfordult a fejemben, hogy feladom és kiállok. Tudtam, hátra vannak még a kegyelten bringatolások és még egy teljes kör.

Folyton nézegettem vissza, hogy jön e Gabi,  Tibiék pedig folyton mondták, hogy hány percre van tőlem. Ez tartotta benne a lelket, hogy ne álljak ki és küzdjek tovább. 

Meglepett, hogy sikerült lemennem a vízátfolyásos lefelén mindkétszer és ki tudtam tekerni a csúszós mászás előtti kanyargós részt. Ezek az én apró sikerélményeim:-.)

A második köröm talán jobban ment, bár sokat lassultam, de már biztos tudatosult benne, hogy túl messze van tőlem Gabi és már biztos nem ér fel, így kicsit visszavehetettem a tempóból. Itt már nyugodtabban mentem és több emelkedőn tovább fel tudtam menni, mint az első körben.

Pálya legvégén összetalálkoztam egy fekete kutyával, először azt hittem, hogy megtámad, de nem tette, csak futott utánam:-)

01:06:47-es idővel értem célba (00:31:43, és 00:34:40-es köridőkkel) Hozzám képest, és ahhoz  viszonyítva, hogy előző nap lenyomtam egy maratont, nem is olyan rossz. 

Utánam egyből rajtoltak Sanyiék, nekik 4 kört kellett menni, addig én szépen átköltöztem és még így is maradt időm szurkolni neki. Ő 6. helyen jött be master1-es kategóriában. Gratulálok neki :)

Megnéztem még az elit futamokat, és jött az eredményhirdetés. Indultunk is Gabival a dobogóra.

Kaptam kupát, érmet, csomagot. Nagyon örültem neki.

Ezután egyől hazaindultunk, mert már nagyon végem volt. Még ki sem értünk a városból egyből hívott Sanyi, hogy 3. lettem az XCO magyar kupában, így még díjjazva vagyok. Na ezen jót nevettem. Ez volt az egyetlen ox futamom és ezzel dobogóra kerültem :-)

Szabiék előtt le a kalappal, nagyon jó kis versenyt hoztak össze, és köszönöm mindenkinek a bíztatást.

Lehet jövőre még bevállalok néhány ox futamot, csak a hasznomra válhat :-)

Fotókért köszönet: Panyi Jánosnak és Bolla Gábornak.

Vinyei "terepduatlon" - azaz a 2010-es Bakony Maraton

Ilyet még sosem vállaltam be, és valószínű nem is fogok többet. Egy ugyanazon hétvégén középtávos maraton és egy ox verseny.

No de kezdjük az elejéről. Már jó ideje nem vagyok a legjobb formában, nem igazán sikerül kipihenni magam, így az edzések sem úgy mennek, ahogy annak kellene. Ez sajnos nem volt a legjobb előjel a hétvégére nézve.

Viszot a magyar kupa miatt a vinyei Bakony maratont még mindenképpen meg akartam csinálni, hátha még pár pontot össze tudok kaparni és még pár helyet előre tudok lépni az összetettben.

Sejtettem, hogy nem lesz egy egyszerű menet. 59km-t és 1650méteres szintet írtak előzetesen a középtávra. Ez kemény lesz... Erre rátett egy lapáttal a péntek esti ítéletidő, így már kellőképpen tudtam rettegni a versenytől. Többször megfordult a fejünkben, hogy vajon van e értelme elindulni, mivel ott is eléggé tombolhatott a vihar, de végülis úgy döntöttünk, hogy nekivágunk. Hajnali 5-ös kelés után 9-kor már Vinyén voltunk. Szépen gyülekeztek is az emberek, pedig meg voltam győződve arról, hogy alig lesz induló. De rosszul hittem. Szép kis mezőny gyűlt össze, természetesen az elit lányok sem maradtak otthon :-) Ismét fel kellett kötni a gatyám :-)

Sanyi és Gabesz tíz után kicsivel rajtolt, mivel egy MÁV egyik szerelvénye a hosszútávosok útjába állt. Nem sokkal később én következtem. Megint beszólítottak, így ismét az első sorból rajtolhattam.

 Természetesen a rajt nem sikerült, mindenki otthagyott, aztán kezdhettem el felkapaszkodni a többiekre. Élmezőnnyel sajnos esélyem sincsen tartani a lépést, így beálltam a saját tempómra. Viszont itt már sejtettem, hogy valami nem stimmel. Nem éreztem magamban az erőt, és ami a legrosszabb, hogy motivációt sem arra, hogy nyomjam neki. Szóval már az elején fejben feladtam, innentől csak a szenvedés következett. 

Első Kőris-hegy mászás nagy részét tolva tettem meg. Járható lett volna a pálya, ha nem esik rá előző nap annyi eső. Így aztán toligálhattam jópárszor, amitől persze jól megfájdult a derekam, a karom, a lábam. A Kőris hegy csúcsához szinte mászni kellett, úgy vonszoltam a bringám vagy ő engem (ha tudom előre hogy itt később le is kell jönni, hát én ott helyben feladom :-). Kicsit megpihentem az itatónál, aztán irány le. Betonos lejtőn legalább kicsit pihentem. Aztán jött a második csapás: a Cuha patakkal párhuzamosan egy övsényen kellett menni. Menni, nem tekerni, mert azt én ott nem tudtam. Felszálltam időként, gurultam pár mérert, aztán ismét tolás, meg bringacipelés. Nagyon rossz volt az a rész, tele volt gyökerekkel, fákkal, csúszós volt, féltem, hogy beleesek a patakba és jól meghalok :-) De nem igazán mérgelődtem, hogy ilyen rész is volt benne, gondoltam magamba, hogy én még nem vagyok olyan rutinos maratonos, biztos ez természetesnek számít, és ezt is meg kell oldani :-)

Aztán következett a mászás vissza a Kőrisre. Az nem volt olyan vészes, mivel a vége ugyanazon a betonúton haladt, amin előzőleg lejöttünk. De itt már elég nyűgös voltam. Néztem az órám, hogy még alig mentem 30km- és a szint még ezer sincs, ekkor nagyon kétségbeestem, hogy én ezt nem fogom bírni végig.

Felértem a Kőrisre, itatónál kaptam vizet, izót (mindkettő jó hideg volt), aztán irány lefele. Lemásztam a köves, csúszós részen, aztán onnantól már nem volt vészes a pálya. Jó kis lejtők jöttek, lazább emelkedők.

Csak az volt a baj, hogy én még arra számítottam, hogy sokkal több km és mászás van még vissza, így tartalékoltam az erőmmel ( ami már a 0-hoz kezdett redukálódni). Becsatlakozam két srác mellé, onnantól velük mentem végig. Elég jó tempót mentek, még pont bírtam velük haladni, hol ők mentek elől, hol én.

Vége előtt nem sokkal jöttek a gázlók. Még sosem jártam itt, így nem tudtam, hogy mire számítsak. Tátva maradt a szám, mikor megláttam az elsőt. Mi? Itt kell átmenni???? Na de hol a híd, vagy a csónak, vagy a komp? :-)

 Eléggé megdúzzadt a Cuha, így rendesen hömpölygött. Nem tudtam, hogy mi a jobb megoldás, ha leszállok és áttolom, vagy belemegyek  és fogalmam sincs, hogy mi van a víz alatt és milyen mély. Ezért mindig előreengedtem a fiúkat, és megnéztem, hogy hol is kelnek át :-) Így már könnyebb dolgom volt. Tehát a tekerést választottam. Kísérő fiúk pedig nagyon rendesek voltak, mert mindig megvárták, hogy sikerül e épségben átjutnom :-)

Kb 5 gázlón kellett átmenni, abból egy volt nagyon durva. Mondták a parton levők, hogy jobb oldalon menjek, nahát én csakazértis balra mentem, de ott meg nagyon mély volt a víz, szinte majdnem ellepett, alig bírtam kikászáldóni a bringával.

Utolsó gázlónál mondták, hogy már csak 100 méter van a célig. Juhééé, végre beértem. 6. helyen. Sajnos most olyanok is előttem végeztek, akiket igazán meg kellett volna vernem, de sajnos ez is benne van a pakliban.

Amíg vártam Sanyira lemosta magam és a bringám a cuhában. Aztán hamarosan Sanyi beért, sajnos esett egy nagyot az egyik lefelénél (utólag kiderül, hogy Gabesz is ugyanott repült egy nagyot), ami nem volt rendesen kijelölve, így szép kis sérüléseket szerzett, emellett az új mez és a szemüvege is az esés áldozatává vált. 

Kicsit mosolyogtató story volt, mikor odajöttek hozzánk a környékbeli gyerekek és autógrammot kértek tőlünk. Jól össze is néztünk Sanyival, hirtelen nem tudtuk hova tenni a dolgot, de természetesen elegett tettünk kötelességünknek és mindenkinek mindent aláírtunk:-)

Végülis jó volt eljönni, nagyon jól szervezett verseny volt, nekem a jelöléssel sem volt semmi bajom, végén a kaja is finom volt. Az pedig, hogy én rossz teljesítmény nyújtottam már egy másik téma.

Ezzel a 6. helyemmel sikerült az elit nők között 2010-ben megszereznem az 5. helyet. Elsőre talán nem is annyira rossz ez, majd meglátjuk mit hoz 2011...