Ilyet még sosem vállaltam be, és valószínű nem is fogok többet. Egy ugyanazon hétvégén középtávos maraton és egy ox verseny.
No de kezdjük az elejéről. Már jó ideje nem vagyok a legjobb formában, nem igazán sikerül kipihenni magam, így az edzések sem úgy mennek, ahogy annak kellene. Ez sajnos nem volt a legjobb előjel a hétvégére nézve.
Viszot a magyar kupa miatt a vinyei Bakony maratont még mindenképpen meg akartam csinálni, hátha még pár pontot össze tudok kaparni és még pár helyet előre tudok lépni az összetettben.
Sejtettem, hogy nem lesz egy egyszerű menet. 59km-t és 1650méteres szintet írtak előzetesen a középtávra. Ez kemény lesz... Erre rátett egy lapáttal a péntek esti ítéletidő, így már kellőképpen tudtam rettegni a versenytől. Többször megfordult a fejünkben, hogy vajon van e értelme elindulni, mivel ott is eléggé tombolhatott a vihar, de végülis úgy döntöttünk, hogy nekivágunk. Hajnali 5-ös kelés után 9-kor már Vinyén voltunk. Szépen gyülekeztek is az emberek, pedig meg voltam győződve arról, hogy alig lesz induló. De rosszul hittem. Szép kis mezőny gyűlt össze, természetesen az elit lányok sem maradtak otthon :-) Ismét fel kellett kötni a gatyám :-)
Sanyi és Gabesz tíz után kicsivel rajtolt, mivel egy MÁV egyik szerelvénye a hosszútávosok útjába állt. Nem sokkal később én következtem. Megint beszólítottak, így ismét az első sorból rajtolhattam.
Természetesen a rajt nem sikerült, mindenki otthagyott, aztán kezdhettem el felkapaszkodni a többiekre. Élmezőnnyel sajnos esélyem sincsen tartani a lépést, így beálltam a saját tempómra. Viszont itt már sejtettem, hogy valami nem stimmel. Nem éreztem magamban az erőt, és ami a legrosszabb, hogy motivációt sem arra, hogy nyomjam neki. Szóval már az elején fejben feladtam, innentől csak a szenvedés következett.
Első Kőris-hegy mászás nagy részét tolva tettem meg. Járható lett volna a pálya, ha nem esik rá előző nap annyi eső. Így aztán toligálhattam jópárszor, amitől persze jól megfájdult a derekam, a karom, a lábam. A Kőris hegy csúcsához szinte mászni kellett, úgy vonszoltam a bringám vagy ő engem (ha tudom előre hogy itt később le is kell jönni, hát én ott helyben feladom :-). Kicsit megpihentem az itatónál, aztán irány le. Betonos lejtőn legalább kicsit pihentem. Aztán jött a második csapás: a Cuha patakkal párhuzamosan egy övsényen kellett menni. Menni, nem tekerni, mert azt én ott nem tudtam. Felszálltam időként, gurultam pár mérert, aztán ismét tolás, meg bringacipelés. Nagyon rossz volt az a rész, tele volt gyökerekkel, fákkal, csúszós volt, féltem, hogy beleesek a patakba és jól meghalok :-) De nem igazán mérgelődtem, hogy ilyen rész is volt benne, gondoltam magamba, hogy én még nem vagyok olyan rutinos maratonos, biztos ez természetesnek számít, és ezt is meg kell oldani :-)
Aztán következett a mászás vissza a Kőrisre. Az nem volt olyan vészes, mivel a vége ugyanazon a betonúton haladt, amin előzőleg lejöttünk. De itt már elég nyűgös voltam. Néztem az órám, hogy még alig mentem 30km- és a szint még ezer sincs, ekkor nagyon kétségbeestem, hogy én ezt nem fogom bírni végig.
Felértem a Kőrisre, itatónál kaptam vizet, izót (mindkettő jó hideg volt), aztán irány lefele. Lemásztam a köves, csúszós részen, aztán onnantól már nem volt vészes a pálya. Jó kis lejtők jöttek, lazább emelkedők.
Csak az volt a baj, hogy én még arra számítottam, hogy sokkal több km és mászás van még vissza, így tartalékoltam az erőmmel ( ami már a 0-hoz kezdett redukálódni). Becsatlakozam két srác mellé, onnantól velük mentem végig. Elég jó tempót mentek, még pont bírtam velük haladni, hol ők mentek elől, hol én.
Vége előtt nem sokkal jöttek a gázlók. Még sosem jártam itt, így nem tudtam, hogy mire számítsak. Tátva maradt a szám, mikor megláttam az elsőt. Mi? Itt kell átmenni???? Na de hol a híd, vagy a csónak, vagy a komp? :-)
Eléggé megdúzzadt a Cuha, így rendesen hömpölygött. Nem tudtam, hogy mi a jobb megoldás, ha leszállok és áttolom, vagy belemegyek és fogalmam sincs, hogy mi van a víz alatt és milyen mély. Ezért mindig előreengedtem a fiúkat, és megnéztem, hogy hol is kelnek át :-) Így már könnyebb dolgom volt. Tehát a tekerést választottam. Kísérő fiúk pedig nagyon rendesek voltak, mert mindig megvárták, hogy sikerül e épségben átjutnom :-)
Kb 5 gázlón kellett átmenni, abból egy volt nagyon durva. Mondták a parton levők, hogy jobb oldalon menjek, nahát én csakazértis balra mentem, de ott meg nagyon mély volt a víz, szinte majdnem ellepett, alig bírtam kikászáldóni a bringával.
Utolsó gázlónál mondták, hogy már csak 100 méter van a célig. Juhééé, végre beértem. 6. helyen. Sajnos most olyanok is előttem végeztek, akiket igazán meg kellett volna vernem, de sajnos ez is benne van a pakliban.
Amíg vártam Sanyira lemosta magam és a bringám a cuhában. Aztán hamarosan Sanyi beért, sajnos esett egy nagyot az egyik lefelénél (utólag kiderül, hogy Gabesz is ugyanott repült egy nagyot), ami nem volt rendesen kijelölve, így szép kis sérüléseket szerzett, emellett az új mez és a szemüvege is az esés áldozatává vált.
Kicsit mosolyogtató story volt, mikor odajöttek hozzánk a környékbeli gyerekek és autógrammot kértek tőlünk. Jól össze is néztünk Sanyival, hirtelen nem tudtuk hova tenni a dolgot, de természetesen elegett tettünk kötelességünknek és mindenkinek mindent aláírtunk:-)
Végülis jó volt eljönni, nagyon jól szervezett verseny volt, nekem a jelöléssel sem volt semmi bajom, végén a kaja is finom volt. Az pedig, hogy én rossz teljesítmény nyújtottam már egy másik téma.
Ezzel a 6. helyemmel sikerült az elit nők között 2010-ben megszereznem az 5. helyet. Elsőre talán nem is annyira rossz ez, majd meglátjuk mit hoz 2011...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése