Szilvi blogja

Mountain Man Félmaraton 2011

2012-01-01T19:42:00.002+01:00

Immáron 3. alkalommal vettem részt a zalaegerszegi hagyományos szilveszteri futáson. Eddig kétszer futottam a 11 km-t, de idén kicsit komolyabbra vállalkoztam. 24 km-es félmaratoni táv volt a cél.

Év elejétől fogva elég sokat futottam, főleg tavasszal, és egyre csak hosszabbakat. Aztán sajnos elkezdett fájni a térdem, így abba kellett hagynom, de nem bántam, mert indult a bringásszezon. Augusztus ismét nekiálltam heti rendszerességgel futni. Lefutottam a Bagodi aszfaltszaggatás félmaratonját és rá pár hétre a Bakony terepmaraton-t is, szintén félmaratoni távon.

Bíztam benne, hogy az eddig szerzett "rutin" elég lesz ehhez a versenyhez is.

Fotóért köszönet Bérces Editnek

Izgatottan vártam már a reggel, igyekeztem sokat rápihenni, előtte nap okosan enni-inni. Felkészültem isogélekkel - köszi Szabi! Most legkopogom, hogy nagyon okosan frissítettem, nem volt semmi gond. Pedig nem is kisért senki, beosztottam mindent. Ez már nálam fejlődés. Végre nem felejtettem el :D

Sokat beszélgettem futás előtt Katával (2. lett, gratulálok neki!) , ő is tanácsolta, hogy be ne kezdjek a toronynál, mert baj lesz. Megpróbáltam így tenni, és ráállni egy tempóra. Már vagyok olyan rutinos, hogy futásnál kizárjam a mellettem elrohanókat és nem loholni utánuk, és már tudok csak magamra figyelni. Azért simán felment 180-ra a pulzus az torony alján már. Ádám közben utolért, rövid diskuráció után kiderült, neki 159 pulzusa ... enyém meg 179... ajaj, na itt kellett észbe kapni.

Most hamarabb sikerült felérnem a toronyhoz, mint a múlt heti futásomnál, kb 1,5 perccel. Gondolkodtam is hogy vajon ez most jó e nekem vagy sem... de nem éreztem, hogy bajom lenne. Aztán jött a Jánka, ami most nem volt olyan nagy szenvedés, csodákcsodájára hamar elment ott az idő. És a zárda visszafordítónál jobb volt az időm, mint a tavalyi 11km-es futásnál, ahol 2. lettem.

Ezt követő szakaszt még sosem futottam, vártam is, hogy mi fog történni.

Történt is nemsokkal, jöttek a bajok, amitől féltem. Egészen addig semmi se fájt, onnantól viszont jöttek a szurások a bal térdembe. Sík részeket nem kedveli. Nem örültem :(. De annyira bennem volt, hogy nem érdekel, ha fél lábon is, de lefutom. A motiváció vitt tovább. Próbáltam felvenni egy egyenletes tempót és figyelni a mozgásra, hogy kiküszöböljem, hogy mégjobban fájjon.

Jó hogy jött a Tomi a Jumperral, bíztató volt, ha rosszul lennék, akkor visszavisz, de szerencsére nem volt rá szükség.

Bringával már jártam Botfán, de nem emlékeztem arra a bizonyos emelkedőre, amitől mindenki tartott és mondta: "ezután biztos emlékezni fogsz rá " :)))

Amennyire tartottam a botfai rémhírektől, annál lazábban oldottam meg a feladatot. Sőt... első részét még meg lehet futni, a másikon meg egyenletesen gyalogoltam. Ennyi. Nem vett ki belőlem olyan sok plusz erőt. Itt már örültem, mert nem éreztem, hogy fájna a térdem.

Botfai-bozsoki részen már számolgattam, hogy mennyi idő alatt érek be… sajnos egyre távolodott az 2.20, aztán bozsokra érve a 2.30 is … sebaj. Bozsok utáni sík már nem kellett, akkor megint elkezdett fájni a lábam, de akkor már nagyon. Onnantól a túlélés volt a cél.

Deák előtt még sprinteltem egyet, és így lett meg a 4. hely a kategóriámban (abszolút 8) , 2.37-es idővel. Szerintem jó ez egy bringástól :-)

Kár hogy az időm nem lett jobb, de legalább lesz mint megjavítani jövőre :)

Köszönöm a szervezőknek, hogy ismételten ilyen jó versenyt hoztak össze. Jövőre is megyek :)

"Hello Lányok" csapat a 24 óráson

2011-07-28T11:33:00.010+02:00

Kicsit talán már rég jelentkeztem, ami nem azt jelenti, hogy tétlenkedem. Ugyanúgy részt veszek a versenyeken mint eddig, csak volt egy kis mélypont, amin próbálok túljutni. Ott voltam a Vértesboglári Pikniken, Crosskovácsiban, Duna maratonon, Erdőbényén, Gabesz supportjaként az XCO ob-n, szóval azért megfordulok itt ott.

De a fő téma most az idei zánkai 24 órás verseny. Budai Anitával az egerszegi 10 óráson kitaláltuk, hogy mi márpedig duózni fogunk és úgy, hogy végig is megyünk. Be is tartottuk a szavunkat, beneveztünk, elindultunk és végigcsináltuk, hab a tortán, hogy megnyertük!

Igazából hosszas tervezés nem előzte meg a versenyt, telefonon párszor egyeztettünk, hogy mire is van szükség, ki mit tud hozni! Ennyi elég is volt, hamar meg tudtunk egyezni, jó volt az összhang.

Szombat reggel "kissé" fullra pakolva a kocsit indultam Zánkára a legjobb supportos hölgyeménnyel, Szekér Adrienn személyében (vajon jól végezte e munkáját a post végén kiderül). Út közben szakadt az eső, én meg paráztam, hogy Úristen mi lesz!!! De végül imáim meghallgatásra kerültek, mert elállt az eső. Nagy szerencse, mert nem volt cserebringám. (bár extra vészhelyzetben biztosan jött volna a segítség ;))

Megérkezvén egyből megtaláltunk kedves pajtásainkat, a Deviant team-et. Természetesen hozzájuk a lehető legközelebb le is cuccoltunk, hogy barátok közt tölthessük eme néhány órácskát:-).

Fityisz készül

Megérdeztek Anitáék is, és a Mátra Bikeres lányok Danival. Így állt össze a kis sátorteamünk.

Sátorépítés extra káosz! Tipikus lány csapat vagyunk, le se tagadhattuk volna önmagunkat :-D De végül sikerült.

Egy kis pózolásra mindig jut idő :)

Én a végén már nem vettem ki a részem a munkából, mert készülnöm kellett a pontban délben induló menetelésre! Közben Adriék olyan otthonossá varázsolták a sátrat, hogy akár ki is adhattuk volna, persze teljes ellátással, mert gyakorlatilag annyi kajánk volt, mint egy nagyobb büfének. Pályát nem jártam, gondoltam minek. Első kör elég lesz rá :)

főhadiszállás, itt még rend volt

Rajtba még kis izgalom és nevetgélés a többiekkel, majd fireee :) Első kör valóban a pályával való ismerkedéssel telt és a szokásos lökdösődéssel, mert mindenki annyira sietni akar. Ebből jobbnak láttam kimaradni, mondván még bőven van idő bizonyítani, nem az első körben fogom megváltani a világot.

Első kör megtétele után kijelentettem, hogy igen, ez a pálya nekem tetszik, jó lesz, maradhat :) Mentem egy órát, majd Anita is egyet, hogy ő is kicsit barátkozzon a pályával, majd jöttek a hosszabb tekerések. Hamar ment az idő a pályán és sajnos a pihenő idő is nagyon hamar ment. Arra pont elég volt, hogy átöltözzem, egyek valami rendes kaját, és kicsit nyugodjak. Supportosok folyton figyeltek minket, hogy mire van szükség, mennyit megyünk, jól vagyunk e, és persze a biztatásuk is sokat jelentett.
Térdem kezdett fájni és a derekam is, ennek nagyon nem örültem.

Elején még elég közel volt hozzánk a Száguldó Virágok csapata, de nekem ez nem tetszett, és kicsit erősebb tempóra kapcsoltam. Tartottam tőle, hogy lehet nem jó ötlet ez, mert elfáradok, de két óra alatt 2 plusz körelőnyt szereztem:) Aztán óráról órára egyre nagyobb lett a körelőnyünk, de ennek ellenére nem dőltünk hátra, pedig megtehettük volna, hogy megállunk. De a cél akkor is az volt, hogy végigtekerjük mind a 24 órát, mindentől függetlenül.

Szilvi

Anita

Menet közben kitaláltam magamnak egy kis privát taktikát, ami abból állt, hogy voltak a pályán bizonyos pontok, amiket mindig előre megszabott limitidőn belül kellett elérnem :) Így körönként voltak célok, amiket teljesíteni kellett.

Éjszaka kicsit hosszabbakat mentünk, hogy több idő legyen pihenni, ez okos döntés volt, mert kicsit tudtam aludni - silent night, amit csak Bíró Ádi kedves szavai és több száz bringás zaja zavart csak meg:)

Nem volt rossz idő, így simán kint maradtam a kempingágyban egy hálózsákban. Adri olyan aranyosan betakargatott még pléddel is. Egyértelműen jó úton haladt a legjobb support díj megszerzéséhez.

Supportosok igen tudják a dolgukat :)

Éjjel volt egy kis probléma a lámpával, amit ide nem írhatok le, nem publikus, mindenki kiröhögne :) Ezen kívül szegény Anita lámpája lemerült éjjel és majd 2 kört kellett lámpa nélkül mennie, de ugyanígy pórul jártam én is, mert nekem is lemerült. Real dark-ride lett a vége!:D

1-1, 2-2, 2-2, 3-3, 2-2, 1-1,1-1 Durván így osztottuk be a váltásokat, ami szerintem jó ötlet volt, talán a vége volt kicsit szétesve, de az ott már senkit sem érdekelt :)

Végül 69 megtett körrel, 18 kör előnnyel fölényesen győztünk! Juhééé!!! :-)

Annyira jó érzés volt hallani, hogy mennyi ember szurkol és kiabálja a nevem a pálya széléről (de lehet nem is ismernek, csak elolvasták a nevem a vázon:))! Csak kapkodtam a fejem, hogy mikor honnan kiabál valaki:) Persze a rózsaszín térdtapaszom is elég népszerű volt :) Legnagyobb szurkoló persze Ádám volt, aki többször kiabálta, mikor eltekertem előtte: "Szilvi, én úgy szeretlek" :)

Reggel végre megérkezett Zsé és Tomi is, ottlétükkel lényegesen emeltek a hangulatot :D

Délután kettőig kellett várni az eredményhirdetésre, ott már volt bajuk rendesen, alig bírtuk ki addig, persze hülyeséggel ütöttük el az időt, nem hazudtolva meg önmagunkat. Végül jött a ceremónia, színpadra hívtak minket, kaptunk sokmindent, (sok vérnyomásmérőt, egy életre elég lett volna), érmet, kupát, lámpát, kesztyűt és egy ingyen nevezést a Trans Hungária Maratonra (sajnos én ezen nem indulok, de a nevezés már gazdára lelt és olyan ember kapja, aki valóban megérdemli:).

Nekem nagyon bejött ez a 24 órás, tetszik, mert a saját tempómban mehettem és feszegethettem a saját határaimat. De ahogy látom, hogy még messze van az a bizonyos határ, fogom én még magam tesztelni, hogy vajon mennyit is bírok. Hogy hol és mikor, az a jövő titka :)

Anitának köszönöm hogy a duópartnerem volt! Adri természetesen megkapta a legjobb support-os címet, le a kalappal előtte, nélküle nem ment volna. Köszi Adri!!! Köszönet Daninak, ő is nagyon sokat segített!
Köszönet a fotós team-nek, hogy megörökítették legjobb pillanatainkat. Név szerint: Káldi Tomi és Fejes Miki, Dévai Dani. Zsének is kösz, hogy jelenlétével megtisztelt minket :)

Relax 1 - mert megérdemli

Relax 2 - szintén megérdemli

Jövőre ugyanitt :)

Real Challenge - azaz Tomi & Szilvi küzdelme a 10 óráson

2011-05-17T14:02:00.008+02:00

Túl vagyunk a Mountainbike Challenge első futamán, a 10 órás versenyen. Végre nem kellett messzire utaznunk egy verseny miatt, de ennek ellenére annyira fáradtak lettünk a hétvégére, mint még soha. Már jó ideje terveztük Czenki Tomival, hogy duózunk egy ilyen 10 óráson, de sajnos a tavalyi elmaradt, idén nem volt kérdés, hogy vegyes párosban indulunk. Igyekeztünk felkészülni minden eshetőségre, főleg az esőre, de azért titkon bíztunk benne, hogy nem lesz rá szükség :) Rosszul hittük...

Szombat este kellő módon rápihentünk a másnapi megmérettetésre, melynek kellékei voltak: Erdőgyöngye, DanóPeti zsebéből elővarázsolt pálinka, a brutál ringlis, a dodzsem :-D Résztvevők: Hegyibringa Fejes Miki és Danó Peti, Molnár Gábor, Pepike, Pannika, Zsééé, Budai Anita, Kovács Attila, Adri, Káldi Tomi, Fityisz, no meg én. De a szombat estének külön post kellene, így ugrom is tovább a másnapra:)

Nightmare :-)

Minimális alvás után eljött a vasárnap reggel, amikor szembesültünk vele, hogy bejött a jóslat, rossz idő lesz :( Ez aztán mindenkinek "jól " feldobta a hangulatát, de még így sem fordult meg egyikünk fejében sem, hogy nem indulunk el. Mégis csak terepsportolunk, vagy mi!?

Kódolt nyelv mögé rejtett taktika

Sokak komoly taktikával indultak, ahogy a mellékelt ábra mutatja: ----------------------------------------------------------------------->

A miénk: "végig 300 watton" :)

8 után nem sokkal útra is kelt a mezőny, kicsit megcsúszott Fire-rel. Sajnos nem sokan vették a bátorságot, hogy megküzdjenek az elemekkel, de a legbátrabbak és legerősebbek maradtak. Ahogy mi is :)

Tomi - Racer 1.

Tomi rajtolt először. Ekkor nagyon szakadt az eső, a pálya kezdett egyre rosszabb lenni, de ennek ellenére nagyon jó köröket ment, ügyes volt! Aztán 3 kör után gondoltam, hogy elindulok átöltözni én is, hátha lassan váltani kell. Időközben némi probléma merült fel, ugyanis a Jumper be volt zárva. Ugye nekem se cipőm, se bukóm, se kesztyűm, se zoknim nem volt, mind bent volt a kocsiban. Uhh...ebből baj lesz, tudtam én... Próbáltam felkutatni a kulcsot, hátha odaadta valakinek, de senki sem tudott róla, azt viszont sejtettem, hogy Tomi nem olyan hülye hogy becsukja a kulcsot és elmenjen tekerni. Szóval valaki ügyesen bezárta a kulcsot a kocsiba. ( félreértések elkerülése véget: NEM ÉN VOLTAM!) Rövid ijedtség után hamar megoldottuk a problémát. Kaptam ruhát :) Örök hála érte "kettlebellpajtás" Károlynak!!! Odaadta mindenét egy rózsaszín gumicsizmáért cserébe :-) Szóval indulhatott tovább a küzdelem (időközben pedig Tomi elment a kocsi pótkulcsért). Meg kell hagyni, elég idegesen kezdtem bele a körökbe. Végülis örülhettem neki, hogy végre nekiállhattam annak, amiért valójában mentem!

A pálya elég rossz állapotban volt, de ekkor még sikerült mindent kitekernem. Sajnos azt nem tudtam figyelni, hogy milyen pulzussal megyek, mert nem láttam az órám a sártól és az esőtől. Meg amúgy se nagyon láttam, mert a szemem folyton telement sárral. Körről körre egyre rosszabb volt haladni, már kezdett számomra tolóssá válni néhány szakasz, mert a telónál összegyűjtötte a sarat a kerék, illetve jópárszor szarakodott a váltóm is, és ez megállásra kényszerített. 5 kört lenyomtam ez elején, arra Tomi pont visszaért a pótkulcs vadászatból és válthattuk, én pedig pihenhettem kicsit. De tudtam, hogy a Wensonnal nem mehetek ki többet, hacsak át nem gumizzuk. De aztán jobbnak láttam, ha én is a Tomi Kelly's-ével megyek, azon volt a sárgumi. Tomi irtózatosan jó köröket ment, legalább kicsit felhozott minket! Innentől kezdve egy bringával mentünk tovább. Először nekem igen fura volt a bringa és a sárgumi, ritkán megyek én ilyennel, de be kell vallanom, hogy nagyon is jó cucc:-) Nagyon jól lehetett vele menni a sárban, és alig kellett tolni! Néha lemostuk, az időt vett el, dehát muszáj volt, mert már ígyis szegénynek voltak bajai, nem kicsit gyötörtük meg!

Szilvi -Racer 2. (háttérben követ soloPedro)

Az idő lassan kezdett javulni, viszont a pálya, főleg az első szakasz borzalmas lett. Igazi sárfolyam lett, a többi rész meg csúszott, vagy ragadt, szóval volt ott minden. Viszont a 3. helyről nem tudtunk feljebb lépni. Még a végén megcsillant a remény, hogy talán megfoghatjuk Zsééket, de sajnos pont úgy jött ki, hogy Zsé és én egyszerre voltunk a pályán, ami ugye nem szerencsés, mert ő talán kicsit jobban megy mint én:). De küldöttem, fuuuh, de mennyire. Aztán a sáros lefelén haladtam, és meghallottam, hogy valaki irtózatos módon jön mögöttem. Éreztem a vesztem:) Kb mintha valami horrorfilmben lettem volna, éreztem hogy jön utánam a "gonosz", akit jelen esetben Zsééé játszott, de még nem láttam, csak érzem, hogy egyre inkább közeledik és már csak pillanatok kérdése, hogy lecsapjon :D Félelmetes volt :D És nem kellett sokat várni, hogy megsemmisítsen :)! Nem kicsit gyorsan suhant el mellettem, innen már minden mindegy volt. :)

Petyus, a legjobb supportos:)

Ezt már Tomi se hozhatta volna be. Innentől még lenyomtam 2 kört, de az már elég rossz volt, mert még a sárguminál is alig akart elfordulni a kerék a sártól.

Utolsó körben rábeszéltem Filó Lacikát, hogy érjünk be együtt, mert az milyen jó lesz majd :-D jó is volt!

Szilvi & Filo Lacika a célban

Végül 3. helyen értünk be, 40 megtett körrel! Elégedett vagyok vele, főleg amiatt is, hogy talán mi voltunk az egyetlenek akik fele-fele arányban tekertek a duósok közül. Mi így értelmezzük a duó fogalmát! Az, hogy ezzel "csak" a dobogó 3. fokára jutottunk egyáltalán nem keserít el minket!

Sztárok lettünk :-)

Köszönöm mindenkinek a szurkolást, Petyusnak a supportot! Nem utolsó sorban köszönet Tominak, hogy bevállalta velem a duót! Szerintem nagyon jól össze tudtunk dolgozni és nem volt semmi konfliktus, tudtunk egymásra számítani bármikor, így jó kis csapatot alkottunk! Ugye, Tomi? :)

Le a kalappal a szólosok előtt, őt az igazi hero-k!. Gratulálok: Papp Dénesnek - aki SS-sel lenyomott mindenkit, Pedronak - akivel jó sokat szenvedtem együtt a pályán, Brender Krisztiánnak, akinek ez volt élete első ultra versenye, rózsaszín gumicsizmás Budai Anitának, és nem utolsó sorban Káldi Tominak, akit szényen szemre alábecsültem, de megmutatta, hogy nem kicsit bír küzdeni, és végignyomta mind a 10 órát! Itt kérek tőle hivatalosan is elnézést :-)

Nagy taps a Hegyibringás fiúnak - Danó Péter és Fejes Miki, Molnár Gábor, profi módon szervezik a Mountaibike Challenge sorozatot! És nem utolsó sorban köszönet Szabiénak, hogy egy ilyen színvonalú versenyt rendeztek nekünk!

Fotókért köszönet: Káldi Tominak és a Hegyibringásoknak

Merida CST Pilis Kupa 2011

2011-05-11T11:58:00.003+02:00

Nem vagyok én ilyen XCO-s típus, ennek ellenére bevállaltam a másodosztályos futamot ( 2 kör a nőknek), ha másra nem, legalább jó kis tanulópénz lesz és talán kicsit javul a technikám is, ami amúgy szerintem katasztrofális.

Szombaton Tomival és Szabival nagynehezen útrakeltünk, Bolla Gabi kicsivel később csatlakozott hozzánk.

Nap fontos momentuma a pályabejárás volt, ebben Káldi Tomi volt segítségemre. Ezt nagyon vártam, kíváncsi voltam, hogy mi igaz a rémhírekből amiket a pályáról hallottam :) Aztán végülis annyira nem estem kétségbe az első kör után. Túl poros volt, annyi volt csak a baj, illetve a "rémisztő" lefelén egyből sikerült megfeküdnöm. Akkor eldöntöttem, hogy inkább lefutok, az jóval gyorsabb, mintha folyamatosan fékezve extra lassú tempóval legurulok. Legalább gyakorlom a terepfutást :)

Pályabejárás alatt ismét elkezdett szarakodni az első váltóm, gyakorlatilag nem tudtam használni a nagytányért, illetve a hátsó fékem még mindig nagyon berezonál, mitől megőrülök. Örök hála Káldi Tominak a bringa szervízelésért!

Másnap kora reggel elkezdett esni az eső, nagyon úgy tűnt, hogy nem fog alábbhagyni. Hideg is volt, de ez még mindig nem tántorított el attól, hogy rajthoz álljak. Két kört sárban is lenyomom. 11-kor volt a rajtom, eső miatt bemelegíteni se tudtam. Rajtnál feltűnt, hogy az időjárás eléggé elriasztotta a másodosztályos lányokat :D Master 1-es lányok, Cseh Vera és Horváth Ági volt csak ismerős. Igazán ez nekem bőven elég volt, mivel hozzájuk képest szeretnék jól menni, és minél jobban megközelíteni őket.

Zsé: "Szilvi, csak nem futottál a télen?!"

Szerencsére 11-re elállt az eső, így indulhatott a küzdelem. Persze a rajt most sem volt jó, ebben nagyon béna vagyok, hamar össze is kellett kapnom magam, hogy mezőny elejére kerüljek még az aszfaltos részen, mert utána már elég kevés hely lesz előzni és beragadok. Ez sikerült szerencsére. Onnantól próbáltam menni, ahogy csak bírtam. Ági folyamatosan látótávolságon belül volt, de igazán nem jutott el az agyamig, hogy beérhetem. Ez már biztos megint az "alulmotiváltság" jele :). Aztán jött a tolós felfele, majd a futós lefele, ahol csodák csodájára futva beértem az Ágit. Magam sem tudom, vajon hogy bírtam olyan tempóban lefutni a bringával :) Na akkor rájöttem, hogy jólesz ez! Második kört Ági előtt kezdtem meg, valahogy lemaradt, de volt egy olyan sejtésem, hogy jön ő mögöttem ezerrel. Így is lett, ugyanis a sík és emelkedős szakaszokon erősebb és beért. Ismét a futós lefelénél kerültem közvetlen mögé, de ott nem tudtam elkerülni, csak egy kicsit később az erdős szakaszon. Onnan többször előzgettük egymást, de végül ő diadalmaskodott, 1 másodperccel ért be előttem. Ezt nekem még tanulni, mert túlságosan korán előztem, és nekem elfogyott az erőm, utána ő persze taktikusan visszaelőzött. Vicces, mert nem egy kategóriában megyünk, de ennek ellenére én nagyon élveztem ez a kis meccset. Talán így még sosem mentem :) Második köröm ideje jobb lett az elsőnél, ennek is nagyon örültem. Technikailag van még mit bőven tanulni, ott is időt vesztek, illetve amit most így utólag bosszant, hogy a futós lefelén le tudtam volna jönni. Kérdés, hogy az futva vagy gurulva lett volna gyorsabb... ezt már nem tudjuk meg :)

Megnyertem a másodosztályon futamot, nem volt nehéz :-D

Nagyon jó kis díjakat kaptam, karbon szerszámot, külsőt, kulacsot, patront, és persze egy igen szép érmet!

Legközelebb a Mountainbike Challenge első állomása a 10 órás CrossPannónia lesz, majd utána indul végre a maraton szezon is, a magyar kupa első állomásával Vinyén, majd ott derül ki igazán, hogy mennyit is erősödtem tavalyhoz képest!

Kürtös Kupa XCO edzésképpen

2011-05-04T11:24:00.006+02:00

Hosszas morfondírozás után úgy határoztam, hogy mégiscsak elindulok idén is gyenesdiási Kürtös Kupán. Természetesen a 6 körön, ez nem is volt kérdés.

Végülis jó döntést hoztam, hogy lementem, na de nem a verseny miatt, mivel ott nem éppen teljesítettem valami fényesen, inkább a hangulat és a társaság miatt érte meg lemenni.

8-kor indultunk útnak Adrival, aki a 2-körös futamon rajtolt el, és ott az első helyig tekerte magát. Nekem még jó sokat kellett várnom a 6 körös futamig, de addig csakcsak elment az idő a hülyeséggel.

Na és persze a SingleSpeed 2011-es bajnokság is színesítette a napot, szóval nem unatkoztunk.

13-kor volt a rajtunk. Szokás szerint már egyből a mezőny végére kerültem, ami nem igazán baj. Horváth Ágit még egy darabig láttam magam előtt, de volt egy olyan sejtésem, ha én még ennél is jobban megnyomom az első köröket, akkor még a 6 kört sem fogom végig bírni. Ezt azért mégse kéne. Persze már az első körben elég szépen megöltem magam és onnantól egyre csak rosszabb körök következtek. Első kör végén volt egy kis gond a bringával, nem akart felváltani nagytányérra, na ott egy kicsit megijedtem. Pepiék akartak segíteni, de valahogy megoldottam. Az ijedtség lehet nagyobb volt, mint maga a baj.

Aztán kezdem egyre jobban ráállni a saját tempómra... vagyis próbáltam, mert az már nem az volt, mert az első körök sokat kivettek belőlem, így egyre rosszabb lett minden.

"Ezt orvos látta? :-)
"

Adri folyamatosan mondta, hogy Ági és KTM-es lány milyen messze van tőlem, de már nem bírt érdekelni :)

Örültem neki, hogy tudtam még menni és az emelkedőket ki bírtam tekerni.

Végül 2. lettem, abszolút 3., 01.16-os idővel, ami kb 5 perccel jobb, mint a tavalyi, de azért ennek hadd ne örüljek :) Ennél jobbnak kellene lennem...

Sajnos gyengécske vagyok ehhez, maraton jobban megy ( legalábbis abban reménykedem)

A hangulatra nem lehet panaszom, a képek mindent elárulnak. Nem kicsit idióta banda ez a bringástársadalom :D

Most hétvégén még teszek egy próbát, elindulok a Pilis kupán. 2 kör, csak nem halok bele :)

Fotó1
Fotó2

Camelbak Vértesi Terepmaraton - nekem félmaraton :)

2011-03-28T21:56:00.008+02:00

Újabb terepfutáson vagyok túl, 2. félmaratonon is abszolváltam, ez volt a Camelback Vértesi Terepmaraton. Úgy fest, hogy egyre mélyebbre süllyedek itt a futás világában és van egy olyan gyanúm, hogy egyhamar nem szabadulok ki ebből :-) Jó is ez, egyáltalán nem bánom.

Előzetes számításaimat jól keresztülhúzta, hogy nem érkezett meg időben a szép új Asics Trabucco cipőcském és vele együtt az Adidas nadrágom sem. Valahol valaki remélem most boldogan futkoz benne ... Régi cipőmben már nem mertem bevállalni egy ilyen távot, lehet, hogy csúnyán tönkre vágta volna a lábam, így nagyon hamar meg kellett oldanom ezt a kardinális problémát. Ebben volt segítségemre a zalaegerszegi Queen Sport , akik egy nap alatt tudtak hozni egy Saucony ProGrind Jazz 12 TR terepfutócipőt és futónadrágot. Ezzel megmentették a hétvégét :) Remélem hamarosan ideér az Asics is, akkor leszek igazán mérges, ha meglátom :D

Cipő és nadrág probléma ezzel megoldva, jöhetett a futás:

Egy vértesi kis falucskából, Szárból indult a verseny. Már előző nap lekocsikáztunk, fene se kel fel hajnalban, és még az óraátállítás miatt is buktunk volna egy órát. Jó volt így, nagyon jó kis szállásunk volt, ahol meleg vacsival vártak minket, bár mire Matyi odaért már nem volt az, és nem is maradt neki valami sok : D Na meg ez esti dvd-zés is elég jól sikeredett:-) Szálláson levő futókkal kicsit elbeszélgettünk és kiszedtünk belőlük információkat az egyéb versenyekről, mivel még nagyon tudatlannak számítunk ilyen téren :)

Ismét a megszokott kis csapat állt rajthoz: Matyi, Ádám és én a félmaratonon, Gabesz pedig a maratonon.

Egy kis ízelítő a versenyről:

http://www.youtube.com/watch?v=0_7_ne1ZQtc

Nagyon korán, reggel 8kor el is rajtolt közel 150 lelkes futó. Nekem megvolt az előírt taktikám, amihez igencsak tartani akartam magam. Szokásos: "nem kezdünk be az elején" volt a cél. Nagyon küzdöttem, hogy sikerüljön és talán valamelyest össze is jött. Szokás szerint a rajt után mindenki szépen elszaladt mellettem, de most valahogy erősebb volt benne az a tudat, hogy tartsam magam az előre kitűzött célhoz, és nem fussak én is idióta módon a többiek után. Persze itt is a leges legelején volt a hosszú emelkedő, bár összességében ez volt az egyetlen komoly emelkedő az egész táv alatt (ezt azért kicsit sérelmeztem). 1 óra után estem át a holtponton, addig nem igazán esett jól a futás, de utána belejöttem és onnantól már nagyon élveztem. Itt már sikerült jópár futót megelőznöm. Sejtettem, hogy ez lesz, aki gyengébb nálam előbb utóbb úgyis utolérem, nem kell egyből az elején:)

2. itatópont után szereztem egy kísérőt Ádám személyében, aki kicsit rosszul volt egy napok óta tartó betegség miatt, így megállni kényszerült. Onnantól kezdve húzott engem, közben csak beszélt és beszélt, így nagyon hamar ment az idő:-). És ez nagyon jó volt... nekem, neki már annyira nem, mert nem így tervezte szegény a napot. Viszont ha ő nincs, akkor sokkal rosszabb időt futok:)

Az utolsó aszfaltos szakasz (ami igazán nem volt hosszú) nagyon nem kellett már, azt borzasztóan nehezen viseltem. Annyira unalmas, monoton, idegőrlő, nagyon nem való nekem.

2.13-as idővel értem célban, abszolút 10. helyen.

Nagyon jó kis erdős szakaszokon vitt végig a pálya, talán eddig ennek a vértesi maratonnak tetszett a legjobban a távja. Bár félmaratonon nem voltak technikás lefelék, gondolok itt köves, sziklás részekre, ezekre már nagyon vágyom, mert az az igazi terepfutás nálam :-)

Már volt próbálkozásom futóövvel, de eddig nem igazán vált be. Most leteszteltem a High5 gel sachet belt övet, ami csodák csodájára bevált. Kényelmesen el tudtam vinni benne a gélt és még a nagyobb isogélt is belefér. "Segélykérő" telefonomnak is végre lett hely, így egyáltalán nem volt zavaró cipelni ezeket a cuccokat. Eddig ez volt az egyik fő problémám, mert a legapróbb dolog cipelése is nagyon zavar futás közben. Itt is kicsit tartottam tőle, hogy kényelmetlen lesz és majd ideges leszek és ki akarom hajítani egy bokorba, de nem így lett :-) Bár lehet előtte le kellett volna tesztelni otthon, akkor már kétségek nélkül indultam volna útnak vele :)

Gabesz kis eltévedés után 4:11 alatt célba ért a maratonon, Matyi 1:47, Ádám pedig velem egy időben 2.13 alatt ért célba. Gratulálok a fiúknak!

Kicsit beárnyékolta a napot, hogy eléggé megfájdult a bal térdem. Szálláson még tudtam pihentetni, miközben megnéztünk valami extra idióta filmet (Totál szívás), de a kocsikázás már kevésbe tett jót neki, de bízom benne, hogy hamarosan helyrejön és ismét tudok rendesen edzeni.

Nagy vágyam lett, hogy idővel 2 óra alatt sikerüljön beérnem egy félmaratoni távon, ehhez még nagyon sok időre és kitartó edzésre van szükség, de szerintem sikerülni fog, lehet már jövőre:) Valószínű hosszabb távokat is bevállalok majd, mivel kevésnek érzem a félmaratoni távot, de tapasztalatszerzés céljából még maradok egy kicsit ezen a távon. A célok megvannak, már csak újabb versenyeket kell keresni, ahol lehet bizonyítani!

Eredmények
Fotó1 (én nem vagyok rajt, de Gabesz fellelhető a szép ruhájában:-))
Fotó2

(forrás: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9186500)

Pimp My Bike

2011-03-10T18:45:00.003+01:00

Göcseji Galopp 16 km

2011-03-07T19:27:00.002+01:00

Második komolyabb terepfutásomon vagyok túl, ami az első igaz terepfutó versenyemnek számít, ugyanis a Margita csak TT volt, ott a teljesítés volt a cél, itt viszont már valami más.

Göcseji Galopp eddig ismeretlen fogalom volt számomra, annak ellenére, hogy néhány km-re van csak tőlünk. Most már kezdek képben lenni a terepfutóversenyek terén is, így egyértelmű volt, hogy ezt nem szabad kihagynom, főleg amiatt, hogy nagyon jó felkészülés lesz a március végi Camelbak Vértesi Terepmaratonra.

16 km-es táv leküzdése volt a cél. Megfordult a fejben, hogy a 33-at futom, de az még valószínű nagyon sok lenne nekem, így inkább ezt választottam, illetve ez jó alkalom volt, hogy az előző futás során elkövetett hibákat kijavítsam.

Most valahogy nem volt benne a szokásos izgalom ( azaz a "félek"), nem aggódtam sem az eltévedés miatt, sem amiatt, hogy majd jön a vaddisznó és megtámad. Teljes nyugodtsággal indultam el Kávásra és álltam a rajthoz 10-kor. Időjárás miatt kicsit tartottam, mert hidegfrontot mondott, meg hózárport és nagy szelet. Hál'Isten ebből csak a szél jött be, na de az fújt, nem is kicsit. Így megint gondban lettem az öltözködéssel, hogy "mit vegyek fel". Persze túlöltöztem, de ez lassan nálam megszokottá válik.

Rajt előtt a lányok között ment a diskurálás és az esélylatolgatás, tőlem is kérdezték, hogy a Kanizsai Futóklubból jöttem e, de őszintén bevallottam, hogy én csak egy bringáslány vagyok a ZKSE-ből, ennek hallatán szerintem már nem is aggódtak miattam :-).

10-kor elrajtoltunk. Nem igazán örültem neki, hogy egyből emelkedő jött (mondjuk ha rendesen megnéztem volna a szintrajzot futás előtt, akkor lehet ez annyira nem lepett volna meg...) Már az első szakaszon rá kellett jönnöm, hogy ez valóban terepfutás lesz. Szerintem nehéz volt a terep, és erre még tett egy lapáttal, hogy a hatalmas ragadós-csúszós sár is. Kár, hogy nem tudok korizni, most hasznát vettem volna...

Volt két futó csaj, akiket gondoltam le fogok futni. Már az 100 méteren elő is jött belőlem a versenyzési láz :-D Pedig annyira bennem volt, hogy „Szilvi, okosan fuss, ne kezdj be”. Biztos nem hajtogattam elégszer, és csak futottam, hogy lépést tartsak velük. Ehhez mondjuk pont nem jött jól, hogy az elején hosszabb mászás volt, mert érezhető volt, hogy ők kicsit erősebbek felfele (ott sajnos nekem még van mit javulnom). De nem hagytam, hogy elszakadjanak, mert valahogy tudtam, hogy az erdei részeken, és lefele jobb leszek náluk. Volt egy olyan sejtésem, hogy a sáros részek sem fognak feküdni nekik, kevés lány van, aki ezt élvezi. Na ez be is jött. Hamar beértem őket és a hátrányuk folyamatosan nőtt, minél messzebb voltak tőlem, úgy annál jobban mertem visszavenni a tempómból és pihenni kicsit. Meg az is motivált, hogy tudtam, hogy dobogós lehetek. Kell most a sikerélmény :-)

Első frissítő után már csak a magam kedvéért futottam, tudtam, hogy a lányok nem fognak beérni, aki pedig előttem van, azt úgysem érem be. Németfalu után tök jó kis erdei ösvényes rész jött, öröm volt ott futni.

Aztán jött Böde, ott nem volt egyértelmű a jelölés és nem voltam biztos benne, hogy jó helyen vagyok e. De végül a jó utat választottam (mérges is lettem volna magamra, ha emiatt csúszik a helyezés). Bödei temető után jött a vég. Elfogyott az erő, csúszós-sáros volt az út, 10 kg sár volt a cipőmön, kezdtem is idegbajos lenni. Sajnos itt visszaütött, hogy bekezdtem ez elején, csak magamat szidhatom emiatt.

Végül 1óra 43 perces idővel célba értem. 3. hely lett az enyém kategóriába, majd később kiderült, hogy abszolútban is 3. vagyok. Nagyon-nagyon örültem neki :-) Jutalmam egy érem, egy szép kupa és egy egyedi díszoklevél volt:-)

Nem hittem, hogy bringásként, és ilyen kevés futómúlttal lehetek dobogós egy terepfutóversenyen.
Szerencsére megúsztam a térdfájást, és a végén is sikerült kiküszöbölni a szokásos rosszullétet.

Le a kalappal a szervezők előtt. Pályakijelölés, kaja, névre szóló rajtszám, díjazás, jó hangulat: mindenből 5-ös :-)

Gabesz az 55 km-re vállalkozott, ami azért nem semmi, de nem volt kétségem, hogy nem fog neki sikerülni :-) Kategória és abszolút 2. helyen ért célba, megelőzve ezzel sok rutinos terepfutót. Gratulálok neki! És ehhez még az erdőt sem kellett felgyújtanom :-D

Most folytatom a felkészülést a vértesi félmaratonra. Az valószínű sokkal nehezebb lesz ennél, de állok elébe. Addig be kell szerezni egy terepfutó cipőt, persze csakis valami szépet :-)

Azért néha bringázgatok is ám, de valahogy ez most jobban fekszik. Majd ha kész lesz a montim és kijön a terepbringás idő, akkor ismét visszajön a bringázós kedv is:-)

GG eredménylista

Téli Margita futva

2011-02-13T19:48:00.012+01:00

Úgy tűnik kezd egyre komolyabbé válni nálam ez a futás téma. Már túllépetem azon, hogy csak alapozásként futkorászok télen. Január elején jött az ötlet, hogy kipróbálom magam egy terepfutó versenyen, a Téli Margitán. Pontosabban a TT 20 km-es távját tűztem ki, ami nem verseny, ez a gyalogosoknak van kitalálva, de gondoltam senki nem fogja bánni, ha én futva teljesítem :-) Tudni kell, hogy én még ennyit sosem futottam, főleg nem terepen.

Matyi futotta még velem együtt a 20 km-t, Gabesz pedig a maratont.

Természetesen a Gödöllőre való utazás sem telhetett el eseménytelenül. Egy "kicsit" eltévedtünk először Budaörsön. Szemét GPS, nem szabad megbízni benne! Aztán a Matyihoz sem találtunk oda, köszönhetően a GPS-nek, végül nem kanyarodtunk le a pályáról a jó helyen Gödöllőnél, természetesen a gps miatt. Köszönjük neked gps, hogy ezzel feldobtad az utunkat!!! Sebaj, arra jó volt, hogy kicsit gyakoroltam a térképolvasását és a tájékozódást útközben, nem ártott. Elég hiányos a tudásom ilyen téren :-D

Nagyon jó kis szállást sikerült foglalnom, ugyanis másnap visszamehettünk a futás után fürödni és nem kellett a szokásos verseny utáni hercehurcát átélnünk. Ez így nagyon jó volt.

Este elmentünk vacsizni egy jót, ahol nekem sikerült végre olyan kaját választanom, amit meg is ettem és elmaradt a szokásos szöveg: " ez mi?" :-D Pedig várták :-D Utána nekiálltunk itinert böngészni, mindenki a maga módján. Én nyomtattam még itthon egy kis puskát az útvonalról, kicsi betűmérettel :-) Gabesz pedig hozott nekem navigációt turistatérképpel. Köszi szépen! Nem mondhatja senki, hogy nem készültem fel rendesen :-)

Másnap reggel felébredve láttuk, hogy elég csúnyán fúj a szél, aminek nem éppen örültünk.

Nem is igazán bírtam eldönteni, hogy milyen ruha lesz a legmegfelelőbb. Nem is sikerült jól választanom :-(

9-kor rajtoltunk mi is, a rendes maratonfutókkal együtt. Előtte még kaptunk egy itinert, aminek a másik oldalára pedig pecsételtetni kellett az ellenőrző pontokon.

Rajt után pár másodperccel egyből feltűnt, hogy túl sok nálam a cucc, és zavart, hogy annyi minden volt a zsebemben, kényelmetlen volt. Legszívesebben kihajítottam volna mindent, de nem lehetett. Gabesz biztos nem örült volna, ha kidobom a navit :-D
Párszáz méter megtétele után ismét jött a következő probléma, ami sajnos rosszabb volt az előzőnél. Nagyon elkezdett fájni a hasam. Nem tudom, hogy mitől. Vissza is vettem a tempóból, vagyis nem is bírtam jobban futni ezzel a fájdalommal. A hosszú aszfalton, a Máriabesenyői templomig végig fájt. Szinte már kocogtam, mindenki elfutott mellett, ki is akartam állni. De ezt a gondolatot nagyon hamar elhessegettem.

Aztán ahogy kiértünk a terepes részre, ott már jobb lett, kezdett elmúlni. Örültem is neki. Meg sokat jelenthetett az is, hogy végre megszűnt az aszfalt monotonitása és jött a terep, aminek annyira más a feelingje. Terepes táv első része borzasztó sáros volt, főleg az első emelkedő. Ott alig lehetett felmenni, csúszott, mély volt a sár. Aztán nem sokkal utána ugyanezt kellett átélni, csak lefele verzióban. Az rosszabb volt, ott estem is egyet. Mondjuk az a szerencsém, hogy a montiból adódóan nem ijedek meg, ha sáros a terep, hanem átgázolok rajta, és különösebben nem hat meg ha nyakig sáros leszek.

Innentől már elmúlt a fájdalom a hasamban, és végre tudtam élvezni a futást. Annyira jó volt futni az erdei ösvényeken és a "hangulatos erdőszakaszon". Viszont folyamatosan nézegetnem kellett az itinert, hogy mikor és hol kell letérnem az útról, ez azért sok időt elvett, és emiatt nem is tudtam rendes tartani a tempót és a megállások megtörték a folyamatos haladást. Egyik ellenőrzőponton nagyon megzavartak (de nem csak engem). Azt hittem, hogy az a 2. EP, a romtemplom, mivel ott volt valami romos épület is, de azt mondták, hogy ez még nem az, közben meg a futóknak osztogatták a pecséteket. Onnantól mindenkit kérdezgettem, hogy akkor most mi van, és jó helyen vagyok e?! Aztán szerencsére eljutottam a romtemplomig, bár ott minden volt csak romtemplom nem, vagy az már annyira rom volt, hogy ott se volt. Ez a pont amúgy azért volt fontos, mert itt vált ketté a 20-as és a 40-es táv. Ha itt rossz fele megyek, akkor kénytelen lettem volna 40-et futni, azt meg azért hadd ne kelljen :-)

3 EP után már futótársakra is leltem, és onnan jópár embert le is hagytam. Volt egy szellemileg sérült srác is, aki futotta a 20-at. Sokat beszélt hozzám, és elmondta, hogy ő már sok maratont és félmaratont futott, és emellett bringázik is. Ez nekem annyira tetszett, és olyan nagyon felnéztem rá, hogy ilyen "betegen" sportol. Ez volt a nap egyik legjobb pillanata :-)

Táv végén egy hosszabb lefelén nagyon megfájdult a térdem, kénytelen voltam lesétálni rajta, tudtam ha erőltetem a futást, akkor bajok lesznek. Utána jött még egy hosszabb aszfaltos szakasz a városban, ez számomra nem is volt valami élvezetes, de legalább tudtam, hogy hamarosan ott a cél.

2 óra 26 perckor be is értem. Matyi már jóideje ott volt, ő egy szakaszon rövidített :-)

Tudom, hogy ez az idő nem a legjobb, de úgy vagyok vele, hogy a célt teljesítettem, lefutottam egy félmaratont, terepen. Látom mik a hibák, amiken javítani kell és emellett tudom, hogy ha akarom, akkor meg is tudom csinálni :-)

Illetve külön büszke vagyok magamra, hogy nem tévedtem el :-) Pedig nagyon készültem arra, hogy segítségért kiálltok az erdő közepén :-D

Legközelebb a futás alatti kajálásra nagyon-nagyon oda kell figyelnem, mert jó esélye van, hogy amiatt készülök ki utólag ennyire (fejfájás, hányinger...) Ezek a fejfájások és rosszullétek borzalmasak, és kibírhatatlanok, muszáj megtalálnom rá a megoldást, hogy ne forduljon elő ismét.

Összességében a terepfutás és a TT csak pozitív nyomot hagyott bennem. Elsősorban jó volt végre valami mást csinálni, illetve itt nem volt bennem az a fajta versenyszellem, mint a bringán. Más volt a motiváció. Ott és akkor csak magamért és a magam szórakoztatásért futottam.

Ezen felül egy tökéletesen leszervezett verseny volt, amiért nem kellett több ezer forintot fizetnünk. Itatópontokon csoki, tea, sportital, célban irdatlan mennyiségű kaja és tea, és kedves emberek...nem igazán van többre szükségünk. Illetve a versenyzők és túrázok is mind kedves és természetszerető emberek. Ide hál'Isten még nem tört be az elüzletiesedés, mint a bringánál.

Gratulálok Gabesznak, lenyomta a maratoni távot, Matyinak a 20 km-es távért, és nem utolsó sorban Ádámnak is.

Következő terepfutásom Göcsej Galopp 16 km-re lesz. Ott lesz lehetőség javítani a hibákon. Hosszabb távot nem merem bevállalni, az 33 km lenne. Az még azért sok.

Szóval nagyon úgy fest, hogy mégsem hagyom abba a sportot, ahogy azt a januári bejegyzésemben írtam :-)

Mediball

2011-02-07T09:52:00.005+01:00

Kipróbáltam valami újat, valami mást, ami igazán nem áll közel hozzám, nem az én világom. Anikó (kettlebell edző) szervezte meg itt Zalaegerszegen a Mediball szemináriumot és kérdezte, hogy elmennék el. Hosszas gondolkodás úgy döntöttem, hogy kipróbálom, mit veszíthetek vele.

"A MediBall a kínai eredetû Tai Chi gyakorlatok körkörös mozdulatain alapuló labdajáték. Annyiban hasonlít pl. a teniszre vagy a tollaslabdára, hogy itt is ütõt használnak, de ebben a játékban a labdát nem vissza kell ütni, hanem egyfajta körkörös mozdulattal el kell kapni, és visszalendíteni. Könnyen megtanulható, és nagyszerû sport minden korosztálynak.Kínában, ahonnan ered, a parkokban látni idõseket és fiatalokat egyaránt, akik rendszeresen gyakorolnak, párban és egyedül is."

Nagyon érdekes az egész, ugyanis erőt igazán nem kell kifejteni hozzá, inkább a koncentráció ami fontos, illetve a teljes fizikai, érzelmi és mentális összhang.

Furcsa ez nekem, és nem is jellemző rám az ilyen jellegű mozgás, rám, aki szinte csak olyan sportot űz, ahol a fizikai erő a lényeges, vagy éppen feszíteni kell. Itt meg pont, hogy nem.

Ha az ember gondolatai össze-vissza cikáznak és nem bír csak erre az egy dologra odafigyelni, akkor szerintem lehetetlen megcsinálni a gyakorlatokat és nincs is értelme foglalkozni vele. Viszont abban a pillanatban, ahogy a fent említett 3 dolog (fizikai, érzelmi és mentális) összhangba kerül és úgy gyakorol az ember, akkor sikerül "varázsolni" a labdával és az embert elfogja valamiféle szabadságérzés. Jó dolog ez, bár nehéz szavakba önteni a lényegét.

Persze nekem ebbe is sikerült belevinnem a személyes idiótaságomat, ehhez jó partner volt Isti, akivel próbáltuk még jobban feldobni a gyakorlást. Tény, hogy mi ehhez nem bírunk eléggé komolyak lenni, ezt gondolom sokan észre is vették :-D

Természetesen nem mondom, hogy feladom a kerékpárt, futást, vagy kettlebellt. Még mindig az az én világom. De azért érdekes dolog belepillantani valami másba.

Hagyományos szilveszteri futásom

2011-01-02T19:09:00.006+01:00

Tavalyi évben nekiálltam alapozásképpen futni. Előtte évekig nem futottam, sőt nem is szeretettem. De ez szerintem mindenkiben ilyen mumus, hogy futni nem jó, mert nem bírják, és 10 méter után meghalnak tőle. Persze, először így is van. De egy két alkalom után (amennyiben azon túl tudja tenni magát az ember) már jó lesz és kezdi élvezni, mert látszik valami fejlődés és előrelépés. Én is így voltam vele. Sikerült átesni a holtponton.

Egy másik ok, hogy a futással lehetőséget ad arra télen is, a mínuszokban, hóban, hogy kint edzek. Ami sokat jelent. Főleg amiatt, hogy egész nap be vagyok zárva egy irodába, és muszáj kiszabadulnom.

Tavaly kitűztem a célt, hogy teljesítem a szilveszter maraton 11 km-es távját. Akkor az volt a cél, hogy teljesítsem. Sokat készültem rá, és végül sikerült 1:06 alatt. Örültem neki, hogy pár hónapos futás fel tudtam rá készülni.

Idén ismét kitűztem ezt a célt, ha tavaly sikerült, akkor idén is fog. Kicsit későn kezdtem el felkészülni, mert a jó idő miatt sokáig lehetett kint bringázni. Azt pedig tudtam, hogy nem vagyok elég felkészült, hogy a 24-et fussam, pedig az lett volna az igazi kihívás, ha azt teljesítem, akkor büszke lettem volna magamra.

Így idén is maradt a 11 km azzal a céllal, hogy egy órán belül beérjek.

Idén több dombos edzést csináltam hétvégente, vagy hétközben este kislámpával, hogy ne haljak meg a toronyfutásnál. Amit a felkészülésben élveztem az a hóban futás. Az egy külön élmény :-) Külön bejegyzést érdemelne.

Dév is elhatározta hogy fut idén, így karácsonykor lefutottunk előre a távot ketten, hogy mennyire fogjuk bírni. Jó tempóban mentünk, csak rossz útvonalon, természetesen miattam. Sebaj. 1:08 alatt így is beértünk. Ami jó jel volt, mert nem mentünk olyan erős tempót, meg kerültünk is kicsit.

Verseny előtti pár napban nem voltam jól, nem ment a futás, folyton fájt a hasam. Rosszul is aludtam. Ezek nem voltak jó előjelek. Emiatt kicsit tartottam is az egésztől, hogy majd fel kell adnom.

Végülis sikerült, kisebb nagyobb fájdalmakat, bajokat leszámítva lefutottam 2010-ben is.

TV-toronyhoz fel még együtt mentünk a Dévvel, elég egyenletes tempóban. Néha kicsit erősnek éreztem, sajnos vérzett is az orrom. De kitartottunk és mentünk. Toronytól lefele nem tudtam olyan gyorsan lefele menni mint tavaly, elfáradtam felfele. Aztán jött a Jánka-hegy, ott elfáradtam. Kezdett fájni a bal térdem. Dévvel sem bírtam tartani a tempót. Muszáj volt leszakadnom, mert nagy baj lett volna. Onnan saját tempóban futottam, szem előtt tartva, hogy az előttem levő fiúpáros azért annyira ne húzzon el tőlem. Már kezdett reményvesztetté válni az egy órán belüli időm. Az is nehezítette, hogy lefele méginkább nem tudtam futni, mert féltem, hogy jeges a beton és elesek. De még nem adtam fel, hátha még sikerül. 0:55-kor értem le a zárdához. Itt már csak sík volt vissza. Próbáltam nyomni neki, abból a kevés erőből ami még maradt, közben folyton néztem az órát. 59.56 alatt végül beestem :-) Szóval sikerült. 180-as átlaggal és 188-as max-szal, viszont ezt azért kevésnek találtam. Ennél jobbnak kellett volna lenni...

Már úton voltunk haza mikor hívtak, hogy 2. lettem a kategóriában, abszolútban pedig 6. Nem számítottam erre, mivel én csak hobbyfutó vagyok, eszembe sem jutott, hogy helyezett lehetek valaha is egy futóversenyen. Őszintén bevallva olyan nagy eredménynek én ezt nem tekintem. Ha a 24-et lenyomnám, na az eredmény lenne, helyezéstől függetlenül. Talán majd jövőre...

Frissítést és a biztatást köszönöm Tominak és Szabinak. Tomitól külön bocsánat, hogy ledobtam a kulacsát :-)

Gabesznak hatalmas gratuláció, 2 lett a maratoni távon.

Lehet, hogy ez volt az utolsó versenyem. Most még nem tudom, hogy 2011 mit hoz. Eddig sok jóval nem kecsegtet, így nem érzem, hogy képes leszek folytatni azt, amit eddig elkezdtem.

Teljes eredménylista: itt

Rajtra kész az új edzőtárs :-)

2010-10-09T10:25:00.003+02:00

Nevesítve: Merida Cyclo Cross 4.

Már elég régóta szerettem volna egy országúti gépet. Többen rágták is emiatt a fülem, hogy mért nem veszek már egyet, hogy rendesen tudjak edzeni. Hát tessék, itt van :-) Bár én az előzővel meg voltam elégedve, ami egy Giant monti volt slick gumikkal. Több évig jó szolgálatot nyújtott és sosem hagyott cserben. Ő ezentúl sem fog pihenni, csak talán kicsit kevesebb dolga lesz. Jótékony célt fog teljesíteni: megkapta a Tesóm:-) Remélem ezt nem fogják tőle ellopni, mert akkor nem kicsit leszek ideges!!!

Egy jó ideje már fürkésztük többen a bikemagaprót, hátha kifogunk valami jó vételt. Volt több lehetőség is, de egyik sem volt tökéletes, vagy utólag még nagyon sok pénzt kellett volna rá költeni.

Aztán múlt pénteken egy veszprémi bringaboltos felrakta ezt a zsír új gépet az apróra, elég jutányos áron. Rövid gondolkodás után már azon kaptam magam, hogy utalom a pénzt :-)

A boltosok nagyon korrektek voltak, minden kérdésemre egyből és nagyon kedvesen válaszoltak, és következő munkanap már küldték is futárral a bringát. Már alig vártam, hogy jöjjön a futár. Olyan boldog voltam, mikor megjelent a csomaggal a kezében. Bár az ő arcán nem láttam semmiféle örömöt, nem volt boldog, hogy fel kellett cipelnie a második emeletre :-)

No de lássuk a részleteket!

Felszereltsége:

Váz Cyclo Cross-Lite
Villa Carbon CC
Fék első/hátsó Shimano BR-R550
Lánc Shimano CN-5600
Hajtómű FSA Omega 50-34 Mega
Fogaskoszorú Shimano CS-5600 12-27
Kormány X-Mission Comp CEN Road classic 31.8
Kormányszár X-Mission Comp OS CEN 7
Agy első/hátsó Shimano 105
Felni Mavic CXP22S Black/NC
Nyereg X-Mission Road Pro
Nyeregszár X-Mission Comp CEN SB20 27.2
Külso első/hátsó Maxxis Larsen mimo CX 35 Kevlar
Váltókarok Shimano 105 10/2 Dual Control
Váltók hátsó / első Shimano 105SS / 105 31,8
Súly - Váz (Kg) 1,435 (55cm)
Súly - Kerékpár (pedál nélkül, Kg) 9,60 (55cm)

Tegnap este jópár kisebb átalakítást hajtottunk rajt végre. Kicsit átrendeztük a kormányt, mivel nem tűnt valami kényelmesek. Kapott egy új outi külsőt a cyclo gumi helyett. Rákerült egy "csodaszép" sárhányó, tiszta papis lett tőle, de ezen majd valószínű korrigálok :-) Felpakoltuk a polar cuccokat, így elvileg rajtra kész :-)

Köszi Sanyi a segítséget az átépítéshez, pontosabban, hogy mindent megcsináltál helyettem :-) Én ilyenre még nem vagyok képes :-)

Rendhagyó 24 órás váltóverseny a Bikeplanet.hu Girls tagjaként

2010-09-25T12:15:00.017+02:00

Az idei év szezonzáró versenyt, a csillebéri 24 órás váltóversenyt, sajnos nem mondhatom méltó befejezésének az idei versenyszezonnak. Két éve már pórul jártam itt, amikor Adrival csatlakoztunk egy noname tagokból álló csapathoz. Idén a csapattal sem volt semmi gond, sőt nagyon is erős team-ünk lett, viszont az idő nagyon keresztbetett nekünk. Tekertem már sáros pályán, de ez mindent überelt.

Idén többször felmerült a kérdés, hogy milyen formában induljak el. Volt olyan verzió, hogy duóban megyek Sanyival, mivel idén először külön díjazzák a vegyes duó kategóriát is. Aztán Sanyi úgy döntött, hogy inkább bepróbálkozik a szolózással (élményeit itt olvashatjátok), sikerült neki segítőket is találni, így én nyugodt szívvel csatlakozhattam Balázs Bea által szervezett lánycsapathoz, a Bikeplanet.hu Girls csapathoz.

Sok élményem magáról a versenyről sajnos nincs, mivel mindösszesen 4 kört tudtam menni a pályán. Első 3 köröm még teljesen jól ment, elég jó köridőket tudtam csinálni. Aztán mikor másodszorra következtem már leszakadt az ég, és tönkrevágta a pályát. Egy kört bírtam menni a sártengerban, bár ennek az is oka volt, hogy az utolsó 300 méteren elaludt a fejlámpám és Szilvi egyből leváltott. Ő még végigszenvedett két kört vagy egy óra leforgása alatt, aztán utána nekünk itt véget is ért a verseny. Úgy határoztunk, hogy nem megyünk ki tekerni addig, amíg a másik két lánycsapat sincsen kint a pályán. Alapban volt már 4 kör előnyünk, így csak arra kellett figyelni, hogy a többi lány vajon kimerészkedik e. Nem tették, a versenyt pedig hajnali 5-kor felfüggesztették, majd reggel 8kor végleg le is fújták. Így 32 megtett körrel nyertünk. Aminek természetesen örülök, de ezt így nem tartom igazi versenynek. 24 óra tekerés után is nyertünk volna, abban 100%-ig biztos vagyok, de akkor legalább kihajtottuk volna magunkat, hiszen pont azért mentünk, hogy végigküzdjük azt a 24 teljes órát.

Sebaj, majd talán jövőre nagyobb szerencsénk lesz. Viszont most úgy látom, hogy jövőre nem biztos, hogy szeretnék csapatban indulni. Annyira nem fekszik nekem, hogy maxra kihajtsam magam rövid idő alatt. Mennék inkább hosszabbat, nyugodtabb tempóban. Érdekelne, hogy vajon duóban mennyit bírnék. De ezek még csak tervek, senki sem tudja, hogy vajon mi lesz velem egy év múlva. Addig még lesz pár verseny, ahol lesz lehetőségem letesztelni magam.:-)

Sanyi első szoló versenyén 8., Gabesz pedig hozta a formáját és 3. helyen ért célba. Gratulálok nekik!

A győztes BikePlanet.hu Girls csapata a Wowow Hot160-as kabátban: Balázs Bea (Bringabanda), Varga Viki (Bringabanda), G.Varga Ági (PCCC), Cséri Szilvi (ZKSE), Mischelberger Szilvi (Fillari), Horváth Ági (Meditech)

Versenyfotók itt a galériámban.
Fotókat köszönöm Hostya Zolinak!

Zell am See, azaz Das Wandernparadies der Weisssee-Gletscherwelt

2010-09-07T20:33:00.005+02:00

Rendhagyó módon, most nem bringázással töltöttem a hétvégémet. Munkahelyemen mármár hagyomány, hogy évente több alkalommal is kirándulunk egyet, akár ezt csapatépítő tréningnek is hívhatjuk :). A legutóbbi uticélunk: Zell am See - Berghotel Rudolfshütte. Tátva is maradt a szám, mikor megláttam a weboldalát a hotelnek. Tehát a hely megvolt, márcsak időpontot kellett találni és leszervezni minden. Ez a feladat mindig az enyém:-) Több hetes szervezés után végre meglett az időpont, sikerült mindent leleveleznem a szállással - magyarul -, szereztem buszt, kötöttem biztosítást. Szóval elvileg eddig minden tökéletes :-)

Már hetekkel indulás előtt figyeltünk az időjárás alakulását, és a szálláson levő webkamerát, így nem ért minket váratlanul az ottani idő. Én sosem síeltem és sosem voltam ilyen helyen, így a ruhatáram sincs tele idepasszoló darabokkal. Egy alkalom miatt nem is akartam akkora költségekbe verni magam, így Apukám segítségével szereztem sí- és túranadrágot. Túrabakancsot azért vettem, hála a Decathlonnak és beszereztem egy 100%-ig vízálló kamáslit. Bringáskabátok pedig ilyen célra nekem bőven megfeleltek. Szóval ruha ügyileg is sikerült felkészülnöm. Nem is értem, hogy bírtam ennyi cuccot magammal cipelni :-D

Kolleganőm készített termoszban sok sok forralt bort, és rendelt pogácsát az útra, nehogy éhen és szomjan haljuk. Főnök azért pakolt még pár üveg röviditalt, biztos ami biztos:-)

Augusztus 4-én hajnali egykor (!!!) volt az indulás. Ez nagyon kegyetlen volt, de a majdnem 7 órás buszozás sem volt a legnagyobb élmény. Az sem tudtam hogy feküdjek. Ilyen örülnék, ha kicsit kisebb lennék, akkor jobban elférnék a buszülésen :-)

Fél 9-kor értünk fel a parkolóban egy 14 durva kanyart tartalmazó szerpentinen át - (bárcsak hoztam volna bringát, biztos feltekertem volna rajt, vagy két óra alatt...), ahonnan már csak felvonóval tudtunk csak továbbmenni, ugyanis a szállást máshogy nem lehet megközelíteni - ez nem teljesen igaz, ugyanis 3 -4 órás gyaloglással és 800 méter szintkülönbség leküzdése után fel lehet jutni a felvonó használalta nélkül is :-).

A legelső felvonókkal indultunk, 3 ember fért be kényelmesen egy cablecar-ba cuccokkal együtt. Ahogy haladtunk egyre feljebb és feljebb a felvonóval, úgy változott meg alattunk a növényzet és a környezet. Először még szépen csörgedező patakok, páfrányok uralták a hegyoldalat, aztán ezek kezdtek egyre jobban eltünedezni. Kezdett egyre kopárabbá válni a táj, egyre kevesebb lett a zöld növényzet, és megjelentek a hófoltok is. Aztán a hófoltok megsokasodtak és átvették az uralmat. Mindent beborírott a hatalmas fehérség. De mellette azért még csörgedeztek az apró patakok a hó olvadása miatt. Nagyon érdekes volt, hogy szinte pillanatok alatt átalakult mindent.

Nem sokkal később megérkeztünk a végállomásra a háromcsillagos Berghotel Rudolfshüttébe. Kívülről nagyon egyszerű épület, beülről pedig nagyon otthonos. Szobát talán kicsit kicsik, de tiszták, kényelmesek és szépek. A panoráma pedig az ablakból egyedülálló.

Többször felmerült benne a kérdés, hogy vajon hogyan építették ide a szállodát, meg a felvonókat, és a tó viztározóját. És hogy hoznak ide áramot, vizet stb... Ide valóban nem vezet fel út, nem bírom elképzelni, hogy csinálták...

Hamar megreggeliztünk, elkészítettünk a szendvicseket a túrához és elkezdtünk készülődni. Én például 3-szor öltöztem át, mire megtaláltam a megfelelő összeállítást :-) Először vastag túragatyát vettem, az nem volt kényelmes, meleg volt. Aztán sígatyát, az is meleg volt. Végül pedig felvettem az egyszerű túranadrágot a vízhatlan kamáslival, bízva abban, hogy ez lesz a tökéletes összeállítás. Többiek legalább jót röhögtek rajtam :-)

Túra előtt még így festettem...

Indulásra készen volt mindenki, így nekivágtuk a túrának. Nem sokkal később a szikrázó napütésnek nyoma sem volt és nekiállt esni az eső, majd sűrű köd lett. A csapat nagyobb része ekkor úgy határozott, hogy visszafordul. Én nem akartam, bíztam benne, hogy megjavul az idő és nem kapok majd tüdőgyulladást :-) Végül 7-en maradtunk a 14-ből. Az eső aztán valóban elállt, de addigra a nadrágom kamásli feletti része teljesen elázott, és mivel a kabátom sem vízálló, így éreztem, hogy a hátam és kezd vizes lenni. Szerencsére a bringástáskámhoz tartozik egy zsák, amit esőben rá kell húzni, így az nem ázott el, és a telefonom is túlélte benne az utat.

A terep egyre nehezebb lett: meredekebbek a sziklák és egyre több hóval akadályozott minket. Nem is amiatt aggódtam, hogy hogyan jutok fel a hegytetőre, hanem inkább a visszaút aggasztott :-)

István, a boss, nagyon hajtott minket. Nem állhattunk meg sehol, menni kellett, mert különben kihülünk. Igaza is volt, de nekem már nagyon kellett volna enni és inni. Bringázásnál megszoktam, hogy óránként kell enni valamit :-)

Itt már kezdődtek a bajok ...

Egyre jobban fáradtunk, többeknek már mindene átázott, de nem adták fel, és jöttek tovább. Bár ennek az is az oka lehetett, hogy nem akartak egyedül visszaindulni, hátha nem találnak vissza :-)

Kb 2 óra mászással elértük az egyik csúcsot, a Kalser Tauernt, ahol egy kereszt volt, melynek mindkét oldalára helyeztek egy keresztrefeszített Jézust.

Hátborzongató volt fentről a kilátás, és valami csodaszép volt látni a felhők mozgását. A hegycsúson még csodásan sütött a nap, de a háttérben már gyűltek a sötétszürke gomolyfelhők. A színeknek ezt a játékát nem is lehet igazán leírni, de remélem az alábbi képpel világossá válik, hogy mit is szeretnék elmondani.

Ekkor hívtak minket a többiek, hogy merre vagyunk már. Nem is igazán mi érdekeltük őket, hanem az, hogy mikor érünk vissza, mert nálunk volt a pénz, így nem tudtak iszogatni a bárban :-D

A többiek észrevettek távcsővel, forró rumos kakaóval a kezükben lestek minket, hogy éppen merre járunk. Ránk is zummoltak a fényképezővel.

Az őrült survivor-ok küzdenek fel a hegycsúcsra - zummolt fotó a szállásról

Ismét kezdett elromlani az idő. Bár István még menni akart tovább, de azt már mi nem vállatunk be, így 5-en elindultunk vissza. Lefele már gyorsabban haladtunk, de óvatosan kellett haladni, ugyanis egy rossz lépés és kitörhetjük a bokánkat. A meredek részeken nem mertem lemenni, de találtam egy alternatív lejutási módszert. Lecsúsztam a fenekemen. Fu, mekkora élményt volt. Csúszás közben pedig kiabálltam, hogy SEGÍTSÉÉÉÉÉÉÉÉG!!! :-D

Itt már mindenki nagyon fáradt volt, egyre lassabban haladtunk, alig vártuk, hogy visszaérjük a hüttébe. Ismét elkezdett esni a eső, ez már nekem is nagyon betett, mert már csavarni lehetett a kabátomból a vizet és fáztam is.

Több órás séta után végre visszaértünk a jó meleg szállásra, ahol a többek megtapsoltak, hogy végigcsináltam és úgy néztek rám, mint egy túlélőre :-) Nem igazán volt kedvem élménybeszámolót tartani, inkább rohantam a forró zuhany alá és átöltözni. Életmentő volt :-) Utána pedig elfogyasztottam két börge Stroh rumos kakaót :P

Délután kicsit időztünk a bárban, majd a medence mellett. Akartunk szaunázni is, de letettünk róla, mivel ott ruha nélkül szokás, én meg olyat nem vagyok hajlandó :-)

Esti vacsora nagyon finom volt, jókat beszélgettünk és iszogattunk. Kaptunk egy külön felszolgáló fiút, aki erdélyi magyar volt. Sokat beszélgettünk vele, hogy milyen úton-módon került ide, és mióta van itt. Még a műszakja lejárta után is ottmaradt társalogni velünk.

Nekem már kezdett nagyon végem lenni. Na nem az alkoholtól, hanem a fáradtságtól. Így hamar lefeküdtem aludni az emeletes ágy felső szintjére. Éjjel ezzel meg is gyűlt a bajom, amikor a mosdóban indultam és lemásztam az ágyról a sötétben, és beleléptem a Timi táskájába :-)

Másnap nagyon szép idő volt, így elindították a felvonót a hegycsúcsra. Olcsónak nem igazán mondanám a felvonót, de nem baj, megéei. Viszont így a többieknek is lehetősége nyílt feljutni oda, ahova mi előző nap több órás gyaloglás után feljutottunk. 10-15 perc alatt fel is értük. Nem volt most fagy, így nekem nem ragadt oda a nyelvem a felvonóhoz, mint a Dum & Dumber-ben :-D

Annyira jó idő volt és meleg, hogy még pulóvert sem igazán kellett felvenni. Kicsit sétálgattunk fent, és természtesen a hógolyózás sem maradt el.

Az egész hegy tele van látnivalóval. Szinte minden kisebb szikla után van valami érdekes: egy hegyi tó, egy patak, vagy éppen egy kőrakás, amit a túrázók folyamatosan építgetnek. Órákig lehetne nézelődni, és ezt a látvány nem is nagyon lehet megunni.

Olyan dél tájékán visszatértünk a szállásra, majd búcsút kellett intenünk ennek a csodás világnak. Mindenki összecihelődött, majd indultunk haza. Cablecar-ral mentünk le a parkolóig ismét a már ismert szerpentinen. Én egyből el is aludtam, vagy 2 órát biztos szundítottam a buszon, onnantól pedig hazáig jókat röhögve telt az út.

Hálás vagyok a munkahelyemnek, hogy lehetőséget biztosított, hogy egy ilyen helyre eljussak. Sosem voltam még síelni sem, és még hótúrán sem vettem részt, így hatalmas élménnyel gazdagodtam. Arról nem is beszélve, hogy 2600 méter tengerszint feletti magasságba sem mindannap jut el az ember.

Emellett örülök annak, hogy a kollegáim is 100%-osan meg voltak elégedve a kirándulással és annak szervezésével.

Nem is bánom, hogy emiatt nem tudtam bringázni a hétvégén :-)

Mátra maraton 2010

2010-09-01T20:48:00.010+02:00

Kicsit rendhagyóra sikeredett az idei utolsó topmaraton. Már szerdán leutaztunk Sanyival, hogy kicsit rápihenjünk a versenyre és pályátjárjunk.

Jó ideig keresgéltük a megfelelő szállást, végül a Mátrai Gyógyintézet kékestetőn levő egységében foglaltunk szobát 5 éjszakára. Ekkor még nem tudtuk, hogy Mókusország kellős közepébe fogunk csöppenni :-)

Első nap nem tudtunk tekerni, mivel későn értük fel a Mátrába, másrészt egy nemvárt probléma lépett fel. Fullra lekopott a hátsó fékpofám, és már a tárcsát koptattam. Tomi bediklálta telefonba a gyöngyösi bringaboltok elérhétőségét, aztán kezdtem is felhívkodni őket. Természetesen sehol sem volt shimano fékbetét, el is keseredtem, hogy most mit fogok én itt csinálni szombatig bringa nélkül (legvégső esetben Gabeszék arra tudtak volna nekem fékbetétet hozni egerszegről). Aztán csoda történt: visszahívott az egyik bringaboltos, hogy mégis van fékbetétjük, csak a kollegái úgy eldugták, hogy nem találta meg. Ugrás be a kocsiba, és irány le Gyöngyösre. Már jóval zárás után voltunk, de a boltos ígyis megvárt minket. Örök hála neki, így utólag is.

Csütörtöki program a középtáv bejárása volt. Legurultunk Sástóig és onnan kezdtük meg a menetelést.

Kékesi csúcsmászás deviant-os álcában

Deviant-os egyenmezünk kissé megtévesztő volt :-)
Majd 5,5 órát tekerünk aznap, de csak túratempóban, és a végére már nagyon megfájdult a térdem. Vissza a kékesre már néha Sanyi tolt felfele, mert nem mertem jobban erőltetni.

Pénteken Galyatetőig kocsival mentünk és a hosszú távos részt jártuk be. Be kell vallanom, hogy a hosszú táv szakasza sokkal élvezetesebb, izgalmasabb, mint a közép- és rövid távé.

Szombatra elromlott az idő, így nagyrészt pihentünk és még este tekertünk egy laza kékes mászást.

Vasárnap pedig jött a maraton napja, az idei utolsó középtávos megmérettetésem. Mivel OB címre közel sincsen esélyem, MK már végetért, Topmaraton összetett sem számít nekem, így gondoltam végre meg próbálom csinálni, hogy nem kezdek be az elején, és kiderül, hogy mennyi erőm marad a táv második felére.

Hosszútávosok 10-kor elrajtoltak, így egyedül maradtam. Én rajtom fél 11-kor volt. Középtávos fiúk hamar elfoglalták a rajt területet, így nekünk elit lányoknak egy külön kis bejáratot kellett csinálni, hogy az első sorba kerüljünk. Még mindig kicsit furcsa nekem, hogy legelsők között léphetem át a rajtvonalat.

Rajt kicsit csúszott, mert a felvezető motor nem indult be, addig kénytelenek voltunk hallgatni a mögöttünk levő fiúk hülyeségeit.

Kb 5 perc csúszással lassu rajttal elindultunk. Innentől ismét jött a szokásos történet: látom, hogy az összes elit lány szépen elhalad mellett, már aki elhaladt mellettem ... a nagyrészük már a egyből a rajtnál előttem volt. Nagy volt a kísértés, hogy menjek utánuk, de nem szabadott. Betonos részen 180 fölé nem engedhettem a pulzust. Ez többé kevésbé össze is jött, közben persze mindenki szépen eltekert mellettem. Ezután jött a sípálya, ahol még mindig aránylag tudtam alacsonyabb pulzussal és egyenletesebb tempóval tekerni felfele. 36 perc alatt fel is értem a csúcsra ( előző napokban 42 alatt sikerült).

Ittam egy pohár vizet és irány lefele.

Aztán jött a lefele a száguldás. Tisztában voltam vele, hogy az nagyon rossz lesz, kegyetlenül szétrázta a kezem az a köves lefele. A kulacsom folyton ki akart repülni, így azt kellett figyelgettem végig, amiatt néha be is lassultam. De így is sikerült jó pár fiút otthagynom a lefelén.

1: 12 alatt értem vissza az Adrenalin parkba, ahol kicsit megzavarodtam, mivel nem igazán láttam át, hogy merre kell kimenni. Volt pár meredekebb lefele, ilyenek előtt még azért be szoktam parázni és mindig az első gondolat az, hogy leszállok J Aztán lementem mindegyiken, túl sokan látták volna, hogy letolom, az meg égő :-)

Innentől többször egyedül tekertem, nem volt körülöttem senki. De azt nem igazán szeretem. Próbáltam nyomni neki a Szénégetőig, hiszen még bőven kellett maradnia erőmnek. Maradt is, tudtam menni. Sajnos az enyhén lankás részen még mindig gyenge vagyok, ott nagyon nem akar menni a bringa. Ilyen helyeken sok időt vesztek.
Végre sikerült felérnem a szénégetőig, innentől már szinte csak gurulni kellett lefele. Dózerúton mentem amennyire tudtam. Az egynyomos köves felfelén sem hátráltatott senki, sőt még el is engedtek a többiek Itt meghallottam, hogy jön a motoros. Hujuj, akkor jön a hosszútáv eleje. Jött is Parti Andris, majd Szilárd is.

Innen kiérve a betonos felfele már kicsit fáradtam, de még azért tudtam menni. Be az erdőben, az új részen nagyon rossz volt tekerni, túl hepehupás volt, nem szeretem az ilyet. Aztán túlélve ezt rövid szakaszt, már csak 5 km volt vissza. Ott mentem még amennyire tudtam, és végül 3:12 alatt beértem. 17,4-es átlaggal, ami a 6. helyre volt elegendő.

Szerintem ez jó idő, de sajnos megelőznöm most sem sikerült egy lányt sem, akik eddig is előttem szoktak beérni. Bár most kb 5-6 percre voltak csak tőlem. De egyáltalán nem bánkódom.

Visszajelzések, és a saját tapasztalatom alapján is tudom, hogy egész jól mentem. Már hónapok óta rágták a fülem, hogy ne kezdjek be az elején, és meglátom, hogy meglesz az eredménye. Év végére azért csak sikerült ezt összehoznom. Jó így befejezni az idei maratonos szezont :-)

Verseny után végre volt lehetőségünk kicsit tovább maradni, így tudtunk beszélgetni, és egy jót gyros/palacsintázni a kedvenc bringástársainkkal.

Hogy mit hoz majd a 2011-es év? Még magam sem tudom:-) Egy biztos, jövőre már nem lesz kérdés, hogy melyik távon is induljak, jól megbaratkoztam én ezzel a középtávval :-)

Fotókért köszönet: Járfás Andinak, HZolinak és a HegyiBringásoknak

CrossFest XCO Cup -Az első komolyabb ox futamom

2010-08-17T14:14:00.007+02:00

A hétvége második megpróbáltatása az alsóerdei pályán rendezett xco kupa volt. Bár nekem a pálya egyáltalán nem számít hazai pályának, mivel nem itt edzem. Összesen kétszer tekertem itt. Első alkalom után kijelentettem, hogy én itt aztán el nem indulok. Aztán rá pár napra úgy gondoltam, hogy nem adom fel és ismét megpróbálok végigmenni a pályán. Sanyi ismét türelmesen végigkísért. Nem mentem sokkal jobban az első alkalomhoz képest, de most nem pánikoltam be "annyira". :-)

A előző napi Vinye maraton miatt még mindig kétséges volt az indulásom.Ott nagyon elfáradtam, és úgy voltam vele, hogy nem akarok én már másnap bringázni. De aztán vasárnap reggel felkeltem, felöltöztem bringásruhába és indulásra készen voltam. Bár fájt mindenem, fáradt is voltam, mégis úgy éreztem, hogy indulnom kell. Legalább kipróbálom magam egy ilyen versenyen is. Amiatt nem is aggódtam, hogy a sár nagyon megnehezítette volna a pályát.

10 órakor már ott is voltunk a rajtközpontban, Sanyi hozta az előző nap jól összesarazott bringám. Összekészüldődtem és elindultam kicsit melegíteni. Útközben összefutottam Panyi Gabival, aki a másik induló volt a másodosztályos nők között.

11-kor volt a rajt.

Gabi egyből előttem is volt, sőt még az első mászást is előttem tette meg, sokkal ügyesebben ment fel a vízmosásos felfelén, mint én, mivel nekem sikerült a jobb oldal helyett a balra kisodródni és ott rosszabb volt a nyom. Aztán következett első lefele, ahol farönkök voltak egymás után a úton. Ott sikerült elmennem mellette, és többször visszanézve láttam, hogy már nem is jön mögöttem. Ettől azért annyira nem nyugodtam meg, mivel tudtam, hogy ő felfele azért ügyesen fut :-) Ezután az egyik lefelén nem sikerült bevennem egy jobbos kanyart és telibementem a szalagnak :-) Onnantól jött a szenvedés, többször megfordult a fejemben, hogy feladom és kiállok. Tudtam, hátra vannak még a kegyelten bringatolások és még egy teljes kör.

Folyton nézegettem vissza, hogy jön e Gabi, Tibiék pedig folyton mondták, hogy hány percre van tőlem. Ez tartotta benne a lelket, hogy ne álljak ki és küzdjek tovább.

Meglepett, hogy sikerült lemennem a vízátfolyásos lefelén mindkétszer és ki tudtam tekerni a csúszós mászás előtti kanyargós részt. Ezek az én apró sikerélményeim:-.)

A második köröm talán jobban ment, bár sokat lassultam, de már biztos tudatosult benne, hogy túl messze van tőlem Gabi és már biztos nem ér fel, így kicsit visszavehetettem a tempóból. Itt már nyugodtabban mentem és több emelkedőn tovább fel tudtam menni, mint az első körben.

Pálya legvégén összetalálkoztam egy fekete kutyával, először azt hittem, hogy megtámad, de nem tette, csak futott utánam:-)

01:06:47-es idővel értem célba (00:31:43, és 00:34:40-es köridőkkel) Hozzám képest, és ahhoz viszonyítva, hogy előző nap lenyomtam egy maratont, nem is olyan rossz.

Utánam egyből rajtoltak Sanyiék, nekik 4 kört kellett menni, addig én szépen átköltöztem és még így is maradt időm szurkolni neki. Ő 6. helyen jött be master1-es kategóriában. Gratulálok neki :)

Megnéztem még az elit futamokat, és jött az eredményhirdetés. Indultunk is Gabival a dobogóra.

Kaptam kupát, érmet, csomagot. Nagyon örültem neki.

Ezután egyől hazaindultunk, mert már nagyon végem volt. Még ki sem értünk a városból egyből hívott Sanyi, hogy 3. lettem az XCO magyar kupában, így még díjjazva vagyok. Na ezen jót nevettem. Ez volt az egyetlen ox futamom és ezzel dobogóra kerültem :-)

Szabiék előtt le a kalappal, nagyon jó kis versenyt hoztak össze, és köszönöm mindenkinek a bíztatást.

Lehet jövőre még bevállalok néhány ox futamot, csak a hasznomra válhat :-)

Fotókért köszönet: Panyi Jánosnak és Bolla Gábornak.

Vinyei "terepduatlon" - azaz a 2010-es Bakony Maraton

2010-08-16T18:58:00.002+02:00

Ilyet még sosem vállaltam be, és valószínű nem is fogok többet. Egy ugyanazon hétvégén középtávos maraton és egy ox verseny.

No de kezdjük az elejéről. Már jó ideje nem vagyok a legjobb formában, nem igazán sikerül kipihenni magam, így az edzések sem úgy mennek, ahogy annak kellene. Ez sajnos nem volt a legjobb előjel a hétvégére nézve.

Viszot a magyar kupa miatt a vinyei Bakony maratont még mindenképpen meg akartam csinálni, hátha még pár pontot össze tudok kaparni és még pár helyet előre tudok lépni az összetettben.

Sejtettem, hogy nem lesz egy egyszerű menet. 59km-t és 1650méteres szintet írtak előzetesen a középtávra. Ez kemény lesz... Erre rátett egy lapáttal a péntek esti ítéletidő, így már kellőképpen tudtam rettegni a versenytől. Többször megfordult a fejünkben, hogy vajon van e értelme elindulni, mivel ott is eléggé tombolhatott a vihar, de végülis úgy döntöttünk, hogy nekivágunk. Hajnali 5-ös kelés után 9-kor már Vinyén voltunk. Szépen gyülekeztek is az emberek, pedig meg voltam győződve arról, hogy alig lesz induló. De rosszul hittem. Szép kis mezőny gyűlt össze, természetesen az elit lányok sem maradtak otthon :-) Ismét fel kellett kötni a gatyám :-)

Sanyi és Gabesz tíz után kicsivel rajtolt, mivel egy MÁV egyik szerelvénye a hosszútávosok útjába állt. Nem sokkal később én következtem. Megint beszólítottak, így ismét az első sorból rajtolhattam.

Természetesen a rajt nem sikerült, mindenki otthagyott, aztán kezdhettem el felkapaszkodni a többiekre. Élmezőnnyel sajnos esélyem sincsen tartani a lépést, így beálltam a saját tempómra. Viszont itt már sejtettem, hogy valami nem stimmel. Nem éreztem magamban az erőt, és ami a legrosszabb, hogy motivációt sem arra, hogy nyomjam neki. Szóval már az elején fejben feladtam, innentől csak a szenvedés következett.

Első Kőris-hegy mászás nagy részét tolva tettem meg. Járható lett volna a pálya, ha nem esik rá előző nap annyi eső. Így aztán toligálhattam jópárszor, amitől persze jól megfájdult a derekam, a karom, a lábam. A Kőris hegy csúcsához szinte mászni kellett, úgy vonszoltam a bringám vagy ő engem (ha tudom előre hogy itt később le is kell jönni, hát én ott helyben feladom :-). Kicsit megpihentem az itatónál, aztán irány le. Betonos lejtőn legalább kicsit pihentem. Aztán jött a második csapás: a Cuha patakkal párhuzamosan egy övsényen kellett menni. Menni, nem tekerni, mert azt én ott nem tudtam. Felszálltam időként, gurultam pár mérert, aztán ismét tolás, meg bringacipelés. Nagyon rossz volt az a rész, tele volt gyökerekkel, fákkal, csúszós volt, féltem, hogy beleesek a patakba és jól meghalok :-) De nem igazán mérgelődtem, hogy ilyen rész is volt benne, gondoltam magamba, hogy én még nem vagyok olyan rutinos maratonos, biztos ez természetesnek számít, és ezt is meg kell oldani :-)

Aztán következett a mászás vissza a Kőrisre. Az nem volt olyan vészes, mivel a vége ugyanazon a betonúton haladt, amin előzőleg lejöttünk. De itt már elég nyűgös voltam. Néztem az órám, hogy még alig mentem 30km- és a szint még ezer sincs, ekkor nagyon kétségbeestem, hogy én ezt nem fogom bírni végig.

Felértem a Kőrisre, itatónál kaptam vizet, izót (mindkettő jó hideg volt), aztán irány lefele. Lemásztam a köves, csúszós részen, aztán onnantól már nem volt vészes a pálya. Jó kis lejtők jöttek, lazább emelkedők.

Csak az volt a baj, hogy én még arra számítottam, hogy sokkal több km és mászás van még vissza, így tartalékoltam az erőmmel ( ami már a 0-hoz kezdett redukálódni). Becsatlakozam két srác mellé, onnantól velük mentem végig. Elég jó tempót mentek, még pont bírtam velük haladni, hol ők mentek elől, hol én.

Vége előtt nem sokkal jöttek a gázlók. Még sosem jártam itt, így nem tudtam, hogy mire számítsak. Tátva maradt a szám, mikor megláttam az elsőt. Mi? Itt kell átmenni???? Na de hol a híd, vagy a csónak, vagy a komp? :-)

Eléggé megdúzzadt a Cuha, így rendesen hömpölygött. Nem tudtam, hogy mi a jobb megoldás, ha leszállok és áttolom, vagy belemegyek és fogalmam sincs, hogy mi van a víz alatt és milyen mély. Ezért mindig előreengedtem a fiúkat, és megnéztem, hogy hol is kelnek át :-) Így már könnyebb dolgom volt. Tehát a tekerést választottam. Kísérő fiúk pedig nagyon rendesek voltak, mert mindig megvárták, hogy sikerül e épségben átjutnom :-)

Kb 5 gázlón kellett átmenni, abból egy volt nagyon durva. Mondták a parton levők, hogy jobb oldalon menjek, nahát én csakazértis balra mentem, de ott meg nagyon mély volt a víz, szinte majdnem ellepett, alig bírtam kikászáldóni a bringával.

Utolsó gázlónál mondták, hogy már csak 100 méter van a célig. Juhééé, végre beértem. 6. helyen. Sajnos most olyanok is előttem végeztek, akiket igazán meg kellett volna vernem, de sajnos ez is benne van a pakliban.

Amíg vártam Sanyira lemosta magam és a bringám a cuhában. Aztán hamarosan Sanyi beért, sajnos esett egy nagyot az egyik lefelénél (utólag kiderül, hogy Gabesz is ugyanott repült egy nagyot), ami nem volt rendesen kijelölve, így szép kis sérüléseket szerzett, emellett az új mez és a szemüvege is az esés áldozatává vált.

Kicsit mosolyogtató story volt, mikor odajöttek hozzánk a környékbeli gyerekek és autógrammot kértek tőlünk. Jól össze is néztünk Sanyival, hirtelen nem tudtuk hova tenni a dolgot, de természetesen elegett tettünk kötelességünknek és mindenkinek mindent aláírtunk:-)

Végülis jó volt eljönni, nagyon jól szervezett verseny volt, nekem a jelöléssel sem volt semmi bajom, végén a kaja is finom volt. Az pedig, hogy én rossz teljesítmény nyújtottam már egy másik téma.

Ezzel a 6. helyemmel sikerült az elit nők között 2010-ben megszereznem az 5. helyet. Elsőre talán nem is annyira rossz ez, majd meglátjuk mit hoz 2011...

Bükk Maraton - Nem lesz sár, nem mi...

2010-08-02T19:04:00.015+02:00

3. Topmaraton állomás idén is a Bükk Maraton volt. Tavaly itt rövid távon indultam, de nincsenek róla valami jó élményeim, mivel a meleg miatt nagyon kikészültem.Idén a középtáv leküzdése volt a cél.

Eredetileg 57km-re volt kiírva a táv, de az eső miatt több rész is járhatatlan lett, így azokat kivették, összességében pedig 50 km lett.

Örültem neki, hogy elhoztam a sárhányócskát, mivel nagy szükség lesz rá, így is volt. De megint megfordult a fejemben, hogy átnevezek. De elhessegettem. Szilvás előtt meghátráltam, itt nem lehetett.

Két Gáborral indultam útnak szombaton.
Utunkat színesítette, hogy találkozhattunk CsillagszületikMegasztárCeleb Király Viktorral a hatvani benzinkúton.
Idő nem ígért túl sok jót, többször szakadt ránk az ég útközben.
Felsősárkányba érve láttuk, hogy ott is esett rendesen, rajtközpont (amit szóra sem méltatok...) olyan volt, mint egy belvíz által elöntött terület. Sajnáltam is, hogy otthonhagytam a szép T-mobile magenta rózsaszínű gumicsimmim :(
Este még találkoztunk Panyi Gabival és Szilárddal. Gabi mondta, hogy vigyázzak holnap, mivel indul a fillaris Szilvi is, aki körülbelül ugyanolyan erős mint én. Beszélgetés közben Szilárd furcsa mód próbálta a váltóját felszerelni, egy Burucki-s fényvisszaverőt rakott a vázhoz. Nem akartam mondani, hogy egy gumibelső jobb lenne, dehát mégis ő a profi, tudja mit csinál :-)

Este már ismét kezdtem kétségbeesni, jött a szokásos "félek", csak most nem volt kinek mondogatni :(. Elég rosszul is aludtam, meleg is volt, de legalább a fiúk nem horkoltak.
Másnap szépen elkészültünk, bepakoltunk, és irány a rajtközpont. Mentünk kocsival vagy 200 métert és rájöttünk, hogy ennél közelebb nem jutunk. Valahol a falu központjában megálltunk az útszélén, kb 7-800 méterre a rajttól. Na ilyen sem volt még. De mi már előző este sejtettük, hogy nem lesz elég az a parkolóhely mennyiség, hát be is jött.
Gyors kirámolás, bringaösszerakás, és én már készen is voltam, Rohantam Matyihoz, hogy nézze meg a hátsóváltóm, mert megint rosszalkodott. Közben ittam egy kis high5 extrémet próbaképpen, meg is dobta a pulzusom szépen. Melegítésem rövid volt, mivel hallottam, hogy beszólítottak. Hűha mondom, ilyen sem volt még :-) Pillanatok alatt ott találtam magam a T-mobile-os esernyők alatt, azok között a lányok között, akiktől én még fényév távolságra vagyok teljesítmény szempontjából. Kicsit ijesztő is volt ott állni, mivel nem rajtolok jól, így tudtam, hogy hátráltatni fogom a népet :(

Fontos megemlíteni, hogy egész reggel vártam a szurkoló sms-em, de nem jött. Már kétségbe is voltam esve, hogy biztos elfelejtettek :( De aztán 9:29-kor a rajt előtt 1 perccel megpittyent a teló és jött az a bizonyos sms :-D Hurrááá!!! Nagyon örültem neki, és egyben meg is nyugodtam, így indulhatott a várva várt menet :-)

Sejtésem bejött, mivel már az első cm-en leelőzőtt a mezőny fele. Sebaj mondom, majd egyszer ezt is megtanulom.

Pulzusom viszont egyből az egekben, már az első métereken kapkodtam a levegő után. De nem bírtam lenyugtatni magam, ilyenkor sosem megy, csak sodródom a tömeggel. Lányok nagyrésze ismét jól otthagyott :( De sajnos nem bírom tartani velük a tempót :(

Amúgy tetszett nagyon az első hosszú mászás. Lankás volt, még nekem sem kellett nagyon kistányér és tök jól tudtam rajt haladni. A sár azért elég sok helyen megnehezítette a dolgom, össze vissza csúszkáltak a gumiim. Szinte már megszokott módon a Valcsót Anikót elhagytam az első mászáson, aki kicsit beparázott, mikor meglátott, meg is kérdezte, hogy milyen korosztályban vagyok :-D Megnyugtattam,hogy felnőtt nő vagyok, és nem fogjuk bántani egymást :-)

Első mászás terv szerint 1óra alatt meg is volt, onnantól jött a lejtőzés. Ami most azért nem volt annyira egyszerű. Durván sáros volt, ilyen csúszkálós, nyálkás, nagyon kellett figyelni, így annyira nem is mertem menni. Annyiban volt szerencsés, hogy itt még nem tapadt a gumira a sár. Ez után ismét mászás jött, de ezt már nem bírtam olyan jól, betett nagyon, hogy túlságosan nyomtam az elején. Váltóm is szarakodott, láncom is leesett, szóval volt bajom. De itt legalább már technikásabb mászások és köves lefelék voltak, amiket azért jobban szeretek. Bár elegendő erőm már nem maradt, hogy rendesen végigmenjek rajtuk. Innen már csak rövid felfelék és rövid lefelék voltak, elég unalmas volt, alig vártam, hogy vége legyen. Mindig azt hittem, hogy most jön az utolsó mászás, de sosem az volt :-) Végéfele nagyon sok helyen már borzalmasan sáros volt a pálya. Átvinni is alig bírtam a bringám. Telónál mindig beragadt a sár, azt kellett még többször pucolgatni.

Szerintem nem mentem most annyira rossz sebességgel, mégsem értem be lányokat. Gondoltam is magamban, hogy nem hiszem el, hogy a csajok sosem kapnak defektet. 5 km múlva a fillari-s Szilvi ott pumpálta előttem a kerekét. Hát ez bejött mondom :-D. Ő volt az, akit le akartam nyomni mindenképpen. (bár nem ilyen áron, de hát ez egy ilyen sport).

Pálya vége egyre rosszabb volt, volt ahol már nem is lehetett tekerni a bringát olyan mély sár volt. Valami sáros letörésen ügyesen lecsúsztam, bringám előbb leért, mint én. Örülök, hogy ezt kb 20 ember végig is nézte. Sebaj, ilyen is kell.

Cél előtt majdnem elgázoltam egy rövidtávos lányt. Túl gyorsan mentem el mellette és beleakadt a kormányom az övébe, szegény majdnem elesett. Bocsánatot is kértem tőle mikor beértünk, mivel én mentem eszetlenül. Megbocsátott, csak mondta, hogy nagyon megijedt :S

Aztán Hál’Isten vége lett ennek a maratonnak is. 3 órán belüli idő volt a cél, ami nem lett meg. Most magyarázkodhatnék, hogy meglett volna, ha nincs sár, de hát nem vagyok vele előrébb.

Végül 6. lettem, abszolútban 11., 3óra 7 perccel.

Viszont most sokkal közelebb kerültem a "riválisokhoz".

Célban kaptunk valami T-mobile-os befőzőtt fedő izét, ami kiderült, hogy szemüvegtörlő:-)

Szép kis sárréteg rakódott le, na nem csak a bringámra, hanem rajtam is :-) Ezeket gyorsan rendbetettem, aztán mentünk a high5-os sártorba csevegni az ismerősökkel. Nem kicsit ment a hülyeség megint.

Ezt a részt mindig nagyon szeretem. Tök jó elbeszélgetni a bringásokkal, akiket csak ritkán látok. Manka mondta, hogy milyen jól megy lefele a 29-es bringa :-) Remélem egyszer nekem is lesz egy olyanom :)

Magyar Kupában talán egy hellyel bírtam ezzel előrelépni, legalább most nem én vagyok az utolsó.

Jövő héten lesz még a Bakony Maraton, ami a utolsó kupafutam, el kéne csak indulni rajt, kellene még pár pontocska. Ha pedig marad erőm, akkor megyek két kört vasárnap másodosztályban az egerszegi XCO futamon.

Salzkammergut Trophy No 2

2010-07-25T19:15:00.003+02:00

Második alkamommal volt lehetőségem kijutni az egyik legnagyobb maratonra, a Salz-ra, Bad Goisernban.

Tavaly a 37,1 km-es D távon 12. lettem. Idén ismét a D távon indultam, csak ez most 54 km-es volt. Többen említették, hogy hosszabb távra kellett volna nevezem, mivel az állóképességem megvan hozzá, de így utólag szerintem kijelenthetem, hogy elég volt nekem bőven az 54 km is :-)

Ismét Sanyival és Gabesszal indultam útnak. Illetve jött velünk még Gabesz support teamje, Zoli és Julcsi személyében.

Borzasztó melegben autókáztunk ki Ausztriába. Már kicsit elegem van belőle, hogy vagy esik az eső és szétfagyunk, vagy ömlik rólunk a víz. Hol van már az átmenet???

Ismét le a kappal az osztrákok előtt. 1 percbe sem telt átvenni a rajtcsomagot és az emailen előre lebeszélt nevezési számlát is pillanatok alatt megkaptam, sőt még a nevemre is emlékezett a szervező hölgy. Átvettük még a szokásos kis powerbar csomagocskát, megettük a pastát (ami természetesen paradicsomos volt, amit pont nem szeretek :-)), és irány a szállás.

Elég nehezen találtuk meg a szállást, de megérte keresgélni, ugyanis sikerült kifogunk egy nagyon nagyon jó apartmant, amit egy angol pár adott ki.

Este korán lefeküdtünk és mindenki egyből el is aludt. Érdekes, mivel én reggel fel sem ébredetem arra, amikor Gabeszék elindultak a 210 km hajnali 5-ös rajtjára.

7kor már mi is kikászálótunk az ágyból Sanyival, mivel neki 9kor volt a rajt. Enyém meg 11-kor. Így megint 2 órát egyedül kellett kuporognom a kocsi mellett. (de legalább most nem a kocsiban, mint tavaly, mikor szakadt az eső)

Elég fura volt reggel az idő. Néha azt hittük, hogy meg fog eredni, aminek mi nagyon örültünk volna, mivel rettenetes volt a pártartalom. De aztán nem eredt ám meg, sőt.... ilyen melegben még sosem tekertem. Kegyetlen volt.

Most volt időm normálisan bemelegíteni, miután Sanyi elrajtolt. De már akkor ömlött rólam a víz, legszívesebb átöltöztem volna újra. Lehet azt kellett volna.

Fél órával előbb beálltam a rajthoz, mivel rohadt sokan voltak.

Első emelkedőnél nagyon rosszul éreztem magam. Nem akart menni sehogyan sem. Már ott folyt rólam a víz ezerrel. Mindenki csak ment el mellettem, már úgy éreztem, hogy nincs is utána más. Olyan csajok mentek el mellettem, hogy csak néztem. Nem értettem, hogy bírtak azok úgy menni.

Aztán inkább jobbnak láttam tartani a saját tempóm és nem törődni mással, és meg sem próbáltam jobban nyomni neki, mert abból nagy baj lett volna a végére. Így szépen feltekertem a saját tempómban végig, és nem törődtem a többiekkel.

Aztán végre jött egy lejtő, amin gondoltam majd pihenek kicsit. Perszeeee, csak akartam volna pihenni... Mindenki leszállt és toligálta. Dejó… Alig lehetett őket otthagyni.

Aztán jött Bereczki és jól otthagyott egy lefelénél. De a nagy mászás előtti itatópontnál már be is értem. A második hegytől nagyon tartottam, mivel az elsőnél sem úgy mentek a dolgok, ahogy kellett volna. Azt hittem, hogy nem fogom bírni.

Bereczki Laci még magyarázta is, hogy "most jön a pokol 8 km-re". Valóban, pokol is volt. Csak én jobban szeretem csendesen végigszenvedni az ilyen poklokat és nem szólni senkihez.

Nagyon rossz volt, és mintha sosem akart volna vége lenni. 5-6-tal tekertem feltele. Emberek jórésze már leszállt és tolta. De nekem nem szabadott leszállni, mert tudtam, hogy utána nem bírok visszaszállni. Így csak mentem és mentem. Borzalmas volt.

De annál jobb volt felérni végre. És még jól meg is tapsoltak ott a hegytetőn.

Onnan már csak lefele volt. Itt jött elő éltem első görcse. Szerencsére nem tartott sokáig, de nagyon kellemetlen volt.

Lefeléket nagyon bírtam. Egyre jobban élvezem ezeket a köves lejtőzéseket. Kanyarokat viszont borzalmasan veszem be. Ott sok időt veszítek is. Mindig kisodródok és a csekmetben fordulok be.

Mikor leértem a hegyről szentül meg voltam győződve, hogy mindjárt beérek a célba. Ja persze…jó is lett volna. Még kellett menni vagy 5-6 km-t síkon. Ez azért volt baj, mivel volt egy csaj előttem. Be is értem, de az nagyon sok energiát vett ki belőlem. De mivel nem úgy volt a cél, mint tavaly, hanem még sokat kellett menni addig, persze, hogy beért. Na mindegy, itt már tök mindegy hogy 54. vagy 55. vagyok…

Kár, hogy itthon nincsenek ilyen nagy hegyek. Mert én az ilyen hosszú mászásokra nagyon nem vagyok felkészülve, és ezzel nagyon nagy hátrányban vagyok a többiekhez képest.

Sajnos Gabesznak idén sem jött össze a 210km-es táv leküzdése, pedig nagyon készült rá.

Sanyi ügyesen végigment a 120km-en, bár szegényem nagyon meghalt a végére:-)

Este egy kisebb pihenő után visszamentünk a rajt-cél központban vacsorázni egy jót és figyeltünk ahogy beérnek az extrém távosok.

Jó kis hétvégére volt, de nagyon elfáradtam. Örülök neki, hogy végre jön a megérdemelt pihi vonyarcon :-)

ZKSE eredmények:

Track B - 119,1 km

Master 1 férfi:

Horváth Sándor: 62. hely 7:04:38

Track D - 54,0 km

Felnőtt férfi:

Bolla Gábor: 72. hely 3:16:45

Master 1 férfi:

Dervalics Gábor : 132. hely 3:40:40

Bereczki László: 194. hely 3:55:18

Brender Krisztián: 327. hely 4:53:55

Felnőtt nő:

Cséri Szilvia: 23. hely 3:58:54

Duna maraton 2010

2010-07-06T16:16:00.017+02:00

Életem 3. középtávas és talán ez eddigi legnehezebb maratonja a 2010-es Duna Maraton volt.

Ez kis élménybeszámoló a hétvégéről:

Szokás szerint szombaton keltünk útra, Sanyi, Bolla Gábor és én. Gabeszék külön kocsival jött Esztivel és Tibivel, a support-teammel.
Szállásunk nem éppen volt a legtökéletesebb, az udvarba be sem tudtunk járni, mivel pont azelőtt a ház előtt bontották fel az utat. Persze a tulaj ezt elfelejtette közölni velünk. De muszáj volt megbékélnünk a helyzettel.
Délután néztünk meccset, tour-t, este kaja, közben ment a szokásos hülyülés. Így el is ment a nap hamar.

Vasárnap, a verseny napja:

Következett a reggeli rámolás, rohanás, idegeskedés. Természetesen nem is sikerült időben leérnünk a rajthoz. Így a high5 szállítmány sem került átadásra, de akkor éppen nem is az volt a legnagyobb problémánk.
Bemelegíteni alig volt időm. Amit azért bánok, de muszáj volt beállni az embertömegbe, hogy ne a legvégéről kelljen rajtolnom. Ott aztán megint ment a tülekedés, nem bírom én az ilyet. Emellett az volt még vicces, hogy sikerült meglátnom egy hatalmas tűskét az első kerekemben a rajtnál állva. Nadejó. Én meg még szombaton milyen büszkén mondogattam, hogy eddig milyen szerencsén van ezzel tubeless-es cuccal, mert nem kaptam még defektet. Rajtnál végig az volt eszembe, hogy most tuti ledefektelek, de aztán megúsztam :-)

A cél az volt, hogy ne kezdjek be, mivel ez az utóbbi időben szokásommá vált és ideje lenne már megtanulnom, hogy ez nem a rövidtáv…

180 alatti első óra volt a fő cél. Szokás szerint ezt nem bírtam megcsinálni. Nem igazán tett jót macskaköves tekerés. De talán ott még tudtam valamelyest kontrollálni magam, mert normál esetben olyan 190 lett volna ott a pulzusom. Hál’Isten simán fel bírtam tekerni és nem szállt le előttem senki. Aztán jött a normál betonos emelkedő, ott már nehezebb volt a pulzustartás. De ennyit még az első órában sosem néztem az órám.
Betonos emelkedőn észrevettem a Káldi Tomit, akivel folyton a tornacipős és tornagatyás versenyzőket előzgetjük. Gondoltam, hogy próbálok menni utána, és tartani vele a tempót, de sajnos nem sikerült.

Aztán jött egy tök jó lefele, ahol nagyon akartam menni, de annyira bénáztak előttem, hogy nem lehetett, előzni meg nem tudtam. Kicsit vicces, de az előttem tekerő lány is tiszta ideges volt, mivel a fiúk nem bírtak lefele menni, és szinte megálltunk az emelkedőn, mert egy követ meglátva már leugrottak a bringáról.

Innentől nagyon vártam, hogy Dobogókőre érjek, hogy kiderüljön, hogy milyen messze is van tőlem Sanyi és Gabesz, akik a hosszú távot nyomták. Arra hajtottam, hogy nehogy még előttem elmenjenek Dobogókőnél.
De Dobogókőig nagyon sokat kell idő telt még el. Ott rossz volt a köves mászás, de igyekeztem a lehető legkevesebbet tolni a bringát, mivel az sokkal fárasztóbb, mint tekerni. Sikerült jópár helyen feltekernem sok fiú mellett, akik meg tolták a bringát. Ilyen téren sokat fejlődtem tavalyhoz képest.

Aztán elértem végre Dobogókőre, addig pont elég volt az italom, de ott már várt Eszti a frissítőemberünk. Alig pár pillanatra álltam meg, mivel megláttam, hogy ott a Simon Emese. Na itt újból erőre kaptam, mivel meg akartam előzni. Ez meg is történt már egyből az itató után. Aztán a betonos lefelén még több előnyt tudtam szerezni. De aztán végül megint felért. Kicsit mentünk együtt, beszélgettünk is.. De aztán elmentem mellette, mivel nem igazán van jó állapotban,szerintem keveset edz, és lefele nem olyan ügyes. Rá kellett jönnöm, hogy nem én megyek jól, hanem ő rosszul. Mindegy, legalább volt némi motiváció.

Innen megint fiúkkal mentem. Valami falu után ismét láttam egy lányt, ő volt Valcsó Anikó.
Na ha a bikefesten lenyomtam, akkor is itt lenyomom, gondoltam magamban. Vele is hosszabb ideig előzgettük egymást, hol én mentem elől, hol ő. De ő is gyenge lefele (legalábbis hozzám képest, mivel azért nekem is bőven van mit gyakorolni), így lemaradt.
Valahol itt ment el mellettem a Sanyi, aki mondta, hogy jó helyen megyek, tekerjek csak tovább. De csak szerinte mentem jó helyen, én tudtam, hogy nem így van.
Innentől a Káldi Tomival előzgettük egymást, szegénynek volt baja rendesen. De már nekem is…
Lefeléken még mindig jól mentem, még a Tomi meg is dícsért :-). De az emelkedők már csak nagy szenvedések árán bírtam megcsinálni. Pedig tudtam, hogy még lesz egy nagyobb mászás ott a vár alatt. Az rosszabb volt annál is, mint amire számítottam. Ott már nagyon végem volt, de feltekertem, mivel tudtam, hogy utána már csak lejtőzés lesz. Azok viszont nagyon jól estek, meg is könnyebbültem, mert tudtam, hogy mindjárt vége.

Ahol a Bolla Gábor fotózott, az volt az egyik rész, ahogy tavaly a rövidtávon bénáztam, és tartottam tőle. De most annyira be akartam érni a célba, hogy nem igazán érdekelt mi volt tavaly, így simán le tudtam ott gurulni.
Rámpa is ment, balos kanyart majd jövőre megcsinálom :-)
Aztán huss be a célba a síkon. Ott még megnyomtam, amennyire csak tudtam, mert még pár fiút le akartam nyomni.

Célban elkenődtem, mikor meghallottam, hogy 8. lettem. De azt nem tudom megmondani, hogy miért. Jobbra nem számíthattam, mivel nem mentem jól. Ahogy elnéztem csak olyanok előztek meg, akik valóban sokkal jobbak nálam és még egy darabig azok is maradnak.
Megfordult a fejemben, hogy nem akarok én többet ilyen sokat menni. De aztán elhessegettem ezt, és rájöttem, hogy akkor is 100% jobb ez, mint a rövidtáv, csak még szokni kell. Ez még csak a 3. középtávom volt, nem adhatom fel.

Így utólag visszanézve tavalyhoz képest sokat fejlődtem technikailag és ez ezen a versenyen nagyon meglátszott. Mind a lefeléken, mind pedig a felfeléken. Csak még lassú vagyok, az a baj.

Még megvártuk az eredményhirdetést, no nem a dunásat, hanem a Bikesfesteset. Ez ismét elég szánalmasra sikeredett, de legalább most megtartották (félig-meddig…), így Sanyi és Dénes felállhatott a dobogóra és megkapták az érmeiket több mint 2 hét elteltével. No komment.

ZKSE eredmények:

Hosszú táv felnőtt férfi:
Németh Gábor (21) 13. hely 04:34:59
Hosszú táv master 1 férfi:
Horváth Sándor (30) 10. hely 04:46:23
Közép táv felnőtt férfi:
Káldi Tamás (246) 116. hely 04:59:57
Közép táv felnőtt nő:
Cséri Szilvia (13) 8. hely 04:55:50
Rövid táv felnőtt nő:
Budai Anita (42) 18. hely 02:11:35
Rövid táv felnőtt férfi:
Bolla Gábor (61) 23. hely 01:22:24

Jövő héten ismét vár Salzkammergut, 54 km - Strecke D, utána pedig a jól megérdemelt pihenés a balcsin Sanyival, no meg a bringákkal :-)

Fotók: H.Zoli, X-iont, Bolla Gábor. Hálás köszönet értük!

Balaton Bike Fest - azaz káosz minden mennyiségben

2010-06-16T21:08:00.053+02:00

Manapság örülhetünk neki, ha néhány verseny a közelben van és nem kell 4-5 órákat utazni az Északi-Középhegységbe, hogy versenyezhessünk egy jót. Ennek örömére egyértelmű volt, hogy a Bikefestet nem hagyjuk ki.

Mi már péntek este leutaztunk füredre, mivel Sanyi úgy gondolta, hogy elindul az ox versenyen. Másnap reggel nagynehezen megtaláltuk a pályát, és mentünk rajt egy kört. Na ennyi bőven elég is volt, és egyértelművé vált, hogy itt akkor sem indulnánk el ha fizetnének érte. Egy rétbe belekasztáltak egy utat és azt nevezték pályának... Pálya leírás: 45 m szint és 0 árnyék... erről ennyit.

Ezután gondoltuk, hogy benevezünk a vasárnapi maratonra. Nekünk még szerencsénk volt, mivel kora reggel volt, így alig voltak, de a szervező srác már akkor sem állt a helyzet magaslatán. Nagy nehezen kaptam egy rajtszámot és chipet, 6000 Ft-ért.

Ezután még tekertünk egy kicsit, és a nap többi részét már pihenéssel töltöttük.

Egy kicsit a vasárnapi maratonról is:

Sajnos Szilvásvarádon nem mertem elindulni középtávon a sár és az esőzések miatt, itt viszont már mindenképpen a ki akartam próbálni magam. Mivel Tóth Andris elmondása szerint a pálya nem valami nehéz, szint is alig van, így nem is volt kérdés, hogy melyik távot választom.
10 órára volt kihirdetve a rajt. Arra időzítettem a melegítést és a kajálást is. De aztán bemondták, hogy a sok nevező miatt csúszik fél órát. Fantasztikus... végülis pont ahhoz volt kedvem, hogy még fél órát süljek a napon a kánikulában. Ehhh. Itt még nem voltam ideges.
Olyan 10.20 körül beálltam szokás szerint valahova a tömeg kellős közepébe. Ott kérdeztem is az embereket, hogy már megvolt-e a beszólítás, mert nem hallottam semmit. 10:28: Sanyi hív, hogy hol vagyok, mondta, hogy beszólítottak. Mivan? Engem? Aztán minek? Tiszta idegállapotban törtem át a tömegen, hogy sikerüljön odaérnem a beszólítottak közé. Szerencsére egy srác átemelte a bringám a kordonon, így éppen hogy odaértem 10:30-ra. Akkor ránéztem az órámra. Pulzus: 176 Micsoda??? Itt már tudtam, hogy ebből baj lesz, mivel az volt a tervem, hogy nem kezdek bele az elején, de itt már jó esélyem volt, hogy ez nem fog összejönni.
Aztán egyszercsak elindult a tömeg. Rá kellett jönnöm, hogy az volt a rajt. Semmi FIREEE, vagy valami...

Furcsa volt nekem ez elejéről indulni. Most engem hagytak le az emberek és nem fordítva. Próbáltam kicsit visszavenni a tempóból, hogy valamelyest lemenjen a pulzus, de az elején, mikor látom, hogy mindenki ment, akkor nekem is menni kellett. Sajnos még nem bírom magam annyira kontrollálni, és ez elég nagy probléma.
Vicces volt, mert én már az első 5km-en nyakig sáros lettem. A többiek mind kikerülgették a pocsolyákat, én viszont azt nem bírom kivárni míg átcammognak a szélén, így inkább belemegyek.
Első frissítő hamar elértük, ott vártak a Szabiék. Beadták a jól előkészített kulcsomat. Kb az első 2 órában elég jó tempóban tudtam haladni. Furcsa volt, hogy lányokat nem igazán látok a pályán. Kicsit meg is ijedtem, mivel azt hittem, hogy mindenki már jóval előttem van. Aztán egy lefelénél sikerült beérnem a Valcsó Anikót, akkor kicsit fellélegeztem.
2 óra után eljött egy kis mélypont. Akkor kicsit visszavettem, és lassítottam. Kezdett fogyóban lenni a kulacsom, el kellett kezdenem spórolni vele. Számolgattam, hogy mikor érek ismét Hideg-kútra Szabiékhoz.
A kis support team-ünk 100%-os frissítést szolgáltatott. Dia a kulacsokat adta, Szabi pedig rámburított vagy 1,5 liter vizet. Nem kicsit esett jól.
Ezután következtek a síkabb részek, amiken nem bírtam menni. A lábaim sehogy sem találták a megfelelő tempót.

Utolsó frissítőnél megláttam egy középtávos lányt. Vérszemet kaptam, és bennem volt, hogy nekem akkor is utól kell érni. Sikerült is, de egy jó darabig még bírt jönni mögöttem, aztán elfáradt és lemaradt.

Pálya nekem attól függetlenül, hogy szint nem volt benne sok, tetszett. El sem tévedtem, pedig az én tájékozódási képességem egyenlő a nullával. Teljesen jól volt kijelölve, egy lefele utáni jobbos visszafordító nem volt talán egyértemű, de ott időben észbekaptam.

Utólsó pár km-en már hátbavágtak a hosszútávosok. Mikor láttam, hogy a Melts Andris és Grósz Béla jön, akkor kicsit megnyugodtam, mivel azért is hajtottam, hogy nehogy Sanyiék érjenek utol.

Végülis sikerült beérnem. Végeredmény: 4:24, 170es- átlag-, és 190-es max pulzus. Az időmnek örültem, mivel 4,5 óra volt a cél. Számomra jó ez az időeredmény, de Erdélyi Esztertől, aki nyerte a versenyt majd 1 órát kaptam. Ami hatalmas különbség, van még hova javulnom.
Eredménylista szerint 8. lettem. Egy másik eredménylista szerint pedig 9. :-)

Utánam nem sokkal Gabesz, majd Sanyi is beért a hosszútávról, nagyon jó időt mentek. Ebből már sejthető volt, hogy itt valaki dobogó esélyes lehet. Így is volt, Sanyi master1-ben 2. lett. Gratulálok neki!

A táblára kifüggesztett eredménylista tele volt hibákkal. Bár sok ember neve meg sem jelent az eredménylistán, szóval én még örülhetek, hogy a mért időm legalábbb rendben volt. Azt hogy valóban 9. lettem e a mai napig nem tudom.
Nem értem, hogy történhet meg ilyen egy chip-es időmérésnél...

18órára volt kihirdetve az eredményhirdetés, aztán bemondták, hogy fél óra csúszás. Jólvan, ez még belefér. De aztán sem fél óra, sem 1,5 óra múlva nem történt semmi. Mindenki egyre idegesebb lett és a helyzet nagyon kínossá kezdett válni.
Aztán kicsit összekapták magukat a szervezők és kihirdették az elit női és férfi eredményeket. Legalább ezért érdemes volt várni, mivel nőknél nemzetközi verseny révén az első 10et szólították, amibe éppenhogy belefértem. UCI pont mellett még 30 EUR-val is gazdagodtam :-)

Sajnos hiába vártuk a többi táv eredményhirdetését, nem történt meg. Nagyon sajnálom a helyezést elérteket, annyit legalább megérdemeltek volna, hogy kiszólítsák őket, mivel nagyon megküzdöttek az eredményeikért.

Bízom benne, hogy nem fog annyiban maradni a dolog!

Következő megmérettetésem a Duna maraton lesz, ahol ismét középtávon állok rajthoz.

The beginning -

2010-06-16T20:15:00.000+02:00

Eljött az ideje, hogy én is elindítsam a saját blogomat.

Zajlik az élet körülöttem, így gondoltam nem tartom magamban a történéseket.

Mivel napjaim nagy részét most a terepkerékpár tölti ki, így egyértelmű, hogy a bejegyzések nagy százalékát ez fogja kitölteni.

Nem baj, ha nem olvassa majd senki :-)

Legalább itt jól kiírhatom magamból azt, amit eddig szóban osztottam meg mindenkivel, és amivel sokakat az őrületbe is kergetek :-)

Nem garantálom, hogy ezzel kevesebbet fog járni a szám, de egy próbát igazán megér :-)